Elte Online hírportál

 

D: Mert így van megírva (2009-02-20)

Betöltés...

A Gettómilliomos című amerikai-angol koprodukció (Slumdog millionaire, 120 perc, 2008) már látható a hazai mozikban! Ajánlom azoknak, akik szeretik a kézikamerás felvételeket, ott ahol az kell, akik nem szaladnak ki a teremből, ha nyomort és nehézsorsú gyermekeket látnak, és akik kedvelik India színeit, forgatagát és dallamait.

A cselekményt három szálra bonthatjuk, és talán az a legérdekesebb az egészben, ahogyan ezeket összefűzik. Az egyik, amint nézzük Jamalt (Dev Patel) az indiai Legyen Ön is Milliomos!-ban, az undok és rosszindulatú műsorvezetővel (Anil Kapoor), aki eleinte kérdéseivel zavarba hozza a fiút. Kiderül, hogy ő csupán egy szegény teahordó srác és innentől kezdve az ország drukkol neki, hogy megvalósítsa az ő álmaikat is: a tét 20 millió rúpia, ami nagyjából 100 millió forintot jelent.

Közben egy rendőrőrsön faggatják a fiút. Mint kiderül, csalással gyanúsítják, mert nem létezik, hogy iskolázatlanul eddig eljusson a játékban. Kérdésenként visszanézik a játékot és közben Jamal elmeséli életét egészen kiskoráról kezdve. Onnantól, hogy miként szerezte meg kedvenc énekes-színész sztárjától az autogramot, hogy anyját miként ölik meg, s kerül emiatt egy gyerekeket dolgoztató banda kezébe. Szemétdomb, gettó, koldulás – így indul neki az életnek. A két muskétás (Jamal és bátyja, Salim - Madhur Mittal) mellé egy harmadik is szegődik az esőben: ő Latika (Freida Pinto).

Úgy alakul, hogy az útjaik szétválnak, Latika egy maffiózóval él, Salim neki dolgozik, Jamal pedig kitartóan keresi a lányt, akibe szerelmes természetesen. Amiért Latikát újra és újra megtalálja a kb. 15 milliós városban, Mumbaiban, már tényleg megérdemli, hogy nyerjen. Amikor a rendőrök elengedik és visszamehet a műsorba, hogy válaszoljon az utolsó kérdésre, a többi történet – a szerelmi, a családi – is rendeződni látszik. Jamal nem torpan meg, bár nem tudja a 20 milliós választ, inkább kockáztat. India őt nézi, több millió ember ül a tévék előtt.

Aki azt várja a finálétól, hogy a főhős jól elbukik és megölik a maffiózók, az ne nézze meg a filmet. Ezt általában az amerikai tesztközönség sem bírná, és a Bollywoodból (értsd: mumbai filmipar) kikerülő alkotások sem ezt a befejezést kultiválják. Kicsit olyanok ezek a filmek, mint Dél-Amerikában a sorozatok: látjuk benne, hogy milyenek ott az emberek (nagyjából), látjuk a társadalmi problémákat, a szép tájakat, a valóság nyomorúságát, ám a végkifejlet reményt ad a tömegeknek. Ami pedig nagyon bollywoodos: a végén a peronon táncra perdül a két szerelmes főhős és az utazóközönség, ez nem is lehetne másképpen.

A rendező az a Danny Boyle, aki megörvendeztette a világot a Trainspotting valamint A part című filmekkel. Hozzájárul a jó forgatókönyv (Simon Beaufoy) ahhoz, hogy két órán keresztül végig tudjunk rá figyelni, mely Vikas Swarup regénye alapján készült. Köszönjük Chris Dickensnek, hogy piszkosul jól megvágta a filmet. Golden Globe-bal jutalmazták eddig a rendezőt, a forgatókönyvet, valamint legjobb film és filmzene kategóriában is győzött. A zeneszerző A. R. Rahman, ha valaki nem ismerné a munkásságát, hallgasson bele a hivatalos weblapján dalaiba: http://www.arrahman.com/v2/ (Olyan neveket előzött meg, mint Hans Zimmer és Thomas Newman!) Oscar-jelölést mindjárt tizet kapott, köztük a vágó is, drukkolok neki!

Szerintem a Gettómilliomos nézhető, szerethető, nem kell a világmegváltást várni tőle. Színes, egyben van a filmzene is, és nagyon jók a képek.

Kudron Anna
ELTE Online

Vissza