Interjú Bartók-Pártai Líviával (2008-12-17)
A díjazottak között volt Bartók-Pártay Lívia okleveles vegyész, PhD hallgató, az ELTE TTK, Kémiai Intézet, Határfelületek és Nanorendszerek Laboratóriumának munkatársa is. A jelenleg Cambridge-ben tanuló dorktorandusszal ösztöndíjáról, múltjáról és jövőjéről beszélgettem.
Hol hallottál az ösztöndíjról, mikor és miért döntöttél úgy, hogy megpályázod az ösztöndíjat?
A díjról már a korábbi évek során többször hallottam, és számtalan, a korábbi díjazottakról szóló cikket, olvastam. A témavezetőm pedig tavasszal javasolta, hogy pályázzam meg én is, hátha...
Mit jelent számodra ez az elismerés?
Fantasztikus érzés, hogy engem választottak, mert ez azt bizonyítja, hogy érdemes ezzel foglalkozni. Pályakezdőként pedig az egyszeri 3000 eurós ösztöndíj sokat segít, hisz ezt arra használhatom fel, amire szeretném, és egy ilyen díjjal a zsebemben biztosan könnyebb lesz az elhelyezkedés is.
Mikor kezdtél el érdeklődni a kémia iránt?
Mindig is inkább a természettel kapcsolatos dolgok érdekeltek, a növények és az állatok. A nagypapámtól kaptam egy mikroszkópot 13 évesen, ez nagyon meghatározó volt. Aztán az első kémiaórán az első kémiai kísérlettel eldőlt minden. Teljesen elbűvölt, hogy olyasmiket is lát, tapasztal az ember, amivel a hétköznapi életben nem találkozik, így aztán azon sem kellett sokat gondolkoznom, hogy milyen szakra jelentkezzek az egyetemen.
Most mivel foglalkozol?
Számítógépes szimulációval foglalkozom, azaz modellrendszereken végzünk számításokat a fizika és a kémia törvényei szerint, hogy bizonyos rendszerekről olyan információkat tudhassunk meg, amik kísérletileg nehezen vagy egyáltalán nem érhetőek el, illetve hogy bizonyos kísérleti tapasztalatokra segítsünk magyarázatot találni. A doktori során kétféle rendszer vizsgálatával foglalkoztam, egyrészt határfelületi rendszerekkel, gőz/folyadék és folyadék/folyadék határfelületeken vizsgáltunk, a molekulák orientációs, dinamikus, aggregációs és perkolációs tulajdonságait tanulmányoztuk. Másrészt az élő szervezetben nagyon fontos szerepet betöltő, a koleszterinhez hasonló molekulák aggregációs tulajdonságait vizsgáltuk.
Cambridge-be hogy jutottál ki?
Az Eötvös ösztöndíjat pályáztam és nyertem el, 8 hónapra, külföldi tanulmányútra. Ezt a lehetőséget Cambridge-ben szerettem volna kihasználni; egyrészt mert szakmailag egy hihetetlen erős és motiváló hely, másrészt a férjem itt doktorizik, így nem utolsó sorban végre együtt lehetünk.
Mi a különbség a két ország között?
Cambridge egy rangos és elismert hely, ahol rengeteg kiváló ember dolgozik, és sokat lehet tőlük tanulni. A legfőbb különbség azonban mégis az, hogy sokkal több és fejlettebb technikai eszközöket használhatunk.
Mik a jövőbeni terveid? Tervezed, hogy visszatérsz Magyarországra?
Remélhetőleg tavasszal befejezem a doktorit, szeretnék utána is elméleti kutatással foglalkozni, de otthon nem hiszem, hogy meg tudnék élni belőle, így aztán nem is ragaszkodom ahhoz, hogy visszatérjek. Nagyon jó lenne még pár évet Cambridge-ben eltölteni, fantasztikus hely, rengeteget tanultam itt.
Badáczi Zsanett
ELTE Online



