Pimaszul pajzán trubadúrok 18 éven felülieknek! (2008-10-24)
„De ha ön egy jó nagyot fingana, támadna abból szél, de akkora”, „Ha a farkam ifjan állna…”, stb. - Csak néhány versfoszlány, ami megmaradt bennem. Hát, be kell valljam, régen láttam már ennyi hölgyet így elpirulni. Ez megszokott ennél az előadásnál?
Hát azt hiszem, igen. Mindenki alapvetően a vérmérsékletének megfelelően vagy kifelé vagy befelé pirul el, de valami mindenképpen történik az ember vérével.
2006-ban jelent meg az Udvariatlan szerelem – A középkori költészet antológiája c. könyv, melynek fordításában ön is részt vett. Kinek az ötlete ez a gyűjteményes kötet?
Az antológia ötlete Bánki Évát illetve Szigeti Csabát dicséri. Született annak idején egy klasszikusabb trubadúr lírát bemutató antológia is (Tavaszidő édessége – a szerk.), utána pedig úgy gondolták a szerkesztők, hogy jó lenne csokorba gyűjteni - mintegy válaszként - ennek a lírának a kevésbé ismert oldalát feltérképező obszcén verseket is. Ezek után Éva és Csaba megkeresték azokat az embereket, akiket a szerkesztésre, fordításra alkalmasnak gondoltak. Nagyon jó műhelymunka alakult ki. Nagyon közeli kör volt ez, sokat jártunk össze, lelkesen mutogattuk egymásnak a fordításokat. Nagyon nagy kedvünk telt benne.
És hogyan lett ebből később színdarab?
Az ötletet a kötet bemutatója adta. Akkor, két évvel ezelőtt ugyanebben a teremben ugyanez a négy színész működött közre, mint most (név szerint Csórics Balázs, Fekete Linda, Horváth Andor és Bakos-Kiss Gábor – a szerk.). Egy húszperces műsort olvastak fel. Számomra már akkor nyilvánvaló volt, hogy ezek a versek kiabálnak azért, hogy sokkal elevenebb szituációkban is megjelenjenek, másrészt a felolvasóest annyira jól sikerült, annyira passzolt a színészekhez a szerep, hogy ez a két dolog végül találkozott.
A könyvnek hány versét használta föl a darabhoz?
Ha jól emlékszem 37 verset, ebből egy olyan van, ami nincs benne a kötetben, legalábbis ebben a formában. Én viszont annyira szerettem Havasi Attila fordítását, hogy belecsempésztem a darabba. Arra törekedtem, hogy egybeszerkesszek egy egyórás „bulit” a négy színész segítségével és sok-sok zenével. A zenei aláfestés az, amit hozzáraktunk még. A legtöbb zenét Balázs és Gábor szerezte valamint Linda édesapja, Fekete György is hozzájárult még két dallal a zenei tükörhöz.
Ön ezt a darabot milyen kategóriába sorolja?
Mik a kategóriák?
Mondjuk középkori underground, ha lehet ilyet mondani.
Látja, rögtön mondott egy jó kategóriát. Szerintem az ennek a darabnak a legfőbb érdekessége – a pajzánsága mellett -, hogy ezeket a verseket így meg lehetett eleveníteni. Nekem az volt ebben a legnagyobb élmény, hogy tulajdonképpen nem egy pódium előadást csináltunk, hanem színpadi szituációkat sikerült létrehozni. Az egészből kiloptuk ezt a felolvasó esti hangulatot, és egy színpadi forgataggá mixeltük.
Ha össze kellene foglalni, akkor melyek a legfontosabb jellemzői a középkori udvariatlan költészetnek?
Ez tájegységenként változó. Míg délen, Spanyolországban, Portugáliában, Itáliában a legfontosabb jellemzője az abszolút szókimondás, a gátlástalan papcsúfolás, a szabad szex hirdetése, addig Németországban egy sokkal visszafogottabb formában jön elő, a szókincs sokkal lefojtottabb. Itt sokkal gyakoribb a beteljesült szerelem. Ahogy megyünk észak felé, az angol költészetre gondolok, onnan már alig sikerült összehalásznunk néhány „kakasos” verset. Itt már csak az allegória szintjén működik a pajzánság. Éppen ezért nem lehet egységes jellemzőket mondani. Az viszont igaz, hogy ez költészet mindenütt jelentkezik egy fajta ellenhatásként. Ahol az udvari költészet szigorú kereteket szab a költői fantáziának, ott ez a csatorna megnyílik. Ott a költők leleménye nekilódul, és kitombolják magukat ilyen versekben. Magunk is elámultunk ezen a bőségen, mikor ráakadtunk.
Ön tanít a Színház és Filmművészeti Egyetemen. Ezek után bővül majd a trubadúr versek repertoárja? Fogja tanítani ezeket a pajzán verseket?
Feltétlenül. Ezt szerintem, muszáj bevinni. Minden olyan irány, ami egy eddig kellően fel nem fedezett területtel foglalkozik, helyet kell, hogy kapjon. És középkori költészetnek ez az oldala legalább annyira hangsúlyos, mint az eddig ismert udvarias trubadúrlíra.
Milyen korosztálynak ajánlott ez a darab?
Hát, 16 éven felülieknek szántuk az előadást. De láttam már néniket is nagyon jól esően mosolyogni. Én azt hittem, hogy a prüdéria majd az idősebb korosztálynál jelentkezik, de nem. Az idősek nagyon derűs mosollyal néznek vissza erre a tematikára és tetszik nekik. Nem kötném korosztályhoz az előadást. Én annak örülök, hogy sikerült úgy megfognunk a témát, hogy ne közönséges legyen, hanem vidám és magával ragadó, és ez a közönség reakcióján szinte mindig lemérhető. És fontos, hogy az emberek nem érzik magukat szemérmükben sértve, nem érzik magukat leforrázva, provokálva. Hanem örülnek annak, hogy ez a tematika ekkora szabadságot és vidámságot ad.
Három trubadúr és egy hölgy. Miért ez volt a felállás?
Szituáltuk ezeket a verseket és igazából sokkal gyakoribbak a férfi megszólalók. És egy nő tökéletesen elég volt arra – főleg akinek ilyen gazdag a palettája mint Lindának – hogy minden nőt eljátsszon, a szemérmesttől a feslettig. A férfi szerepek viszont akkor változatosak, ha minél több hangon szólalnak meg.
Hogyan jellemezné a mai estét?
Az a legjobb, mikor elcsendesedik a nézőtér, és nagyon figyel mindenki. Viszont, volt, amikor megijedtem, mert úgy éreztem, hogy a közönség leült, elfáradt. Aztán amikor a végén nagyon elkezdenek tapsolni, akkor megérti az ember, hogy itt annyira míves a szöveg, hogy nagyon figyelni kell arra, amit mondanak. És a csönd, mikor azt gondolnánk, hogy mindenki lopva az óráját nézi, azt tulajdonképpen azt jelenti, hogy figyelmesen hallgat az ember és próbálja megfejteni az elhangzottakat. És aztán hirtelen egybe zúdul ránk a visszajelzés, a taps. Ebből kiindulva nagyon sikeresnek érzem a mai estét.
Köszönöm az interjút!
Szanyi Melinda
ELTE Online
