A tudomány nemzetközi tevékenység (2008-08-04)
Milyen meghatározó értékeket hozott családjából, honnan ered a kémia szeretete?
A családom értelmiségi háttért jelentett, egyik nagyapám is tanár volt, Tordán gimnáziumi igazgató, másik nagyapám bíró. Apai és anyai ágon is mindannyian erdélyiek, részben magyarok, anyai oldalon pedig sokan szászok. Minket anyám nevelt csak, azok nagyon nehéz idők voltak anyagilag, apám nagyon korán meghalt, miután négy évet civilként hadifogságban töltött az Urálban az orosz "felszabadítókkal". Anyám egy romantikus lélek volt, akinek semmi más nem számított, mint a szellemiség, ő inkább az irodalomhoz vonzódott, nagyon szerette a művészetet és nagyon tisztelte a tudást. A családi háttér tehát meghatározta, hogy milyen szellemi szinten él és dolgozik az ember.
A kémia szeretete már gyerekkoromban kezdődött, volt akkoriban egy úgy nevezett Kis Kémikus készlet, máig előttem van, egy fa dobozban kémcsövek, vegyszerek, színes anyagok. Azokat öntögettem össze és ez rettenetesen tetszett. Így 12-13 éves koromtól kémikusnak készültem és fel se merült bennem semmi más; ezzel szerencsés alkatnak tekinthetem magam.
Mennyiben meghatározó erdélyi származása, gyakran jár haza?
Arra büszke vagyok, hogy Kolozsvárott születtem, de én csak 5 éves voltam, amikor elhagytuk az országot. A tudatos éveimet már itt kezdtem Budapesten. Utána annyi maradt Erdéllyel kapcsolatban, hogy ott volt sokáig az összes unokatestvérem, meg a nagyanyám, ő jelentette a családi fészket. Hozzá szinte mindig le lehetett járni. Ez jelentett egyfajta érzelmi kötődést.
Aztán, ha az ember nagyon őszintén akar kitárulkozni, nekem igencsak kényes és bonyolult az érzelmi kapcsolatom Erdéllyel. Szerettem oda lejárni, de az a fajta direkt vonzódás, ami sokakban megvan, belőlem hiányzik; talán annak ellenhatásaként, hogy családunkban egyfajta eltúlzott erdélyiség volt jellemző.
Sok dolog csak felnőtt fejjel tudatosodott bennem. Fájdalmas volt a felismerés, hogy Erdély sosem volt olyan tisztán, integráltan Magyarország része, mint ahogy ezt szeretik beállítani. Már 1848-ban (tehát nem a románosítások után) Erdélynek kb. 50% magyar és 50% román. A kultúra kétségtelenül a magyarok kezében maradt és ennek nagy szerepe volt abban, hogy a török idők alatt kultúránk tovább élhetett. A terület jövője talán az lehetett volna, hogy ha létrejön egy önálló Erdély.
Mesélne pályája alakulásáról?
Pályám annyiban egyenesen alakult, hogy itt végeztem kémikusként, és jó tanuló lévén sikerült bent maradnom. Utána egyrészt egy eléggé rutinszerű egyetemi karrier kezdődött, mert kezdetektől fogva (?65 óta) itt vagyok az ELTE-n, másrészt ennek akkoriban volt egy érdekessége, ami talán nem világos a mai fiatalok számára, hiszen visszagondolva néha magam is meglepődöm. Az egyetemi oktatói tevékenység erősen nemzetközi, tehát az ország zártsága ellenére már a 60-as évek második felében a legnyitottabb része volt a társadalomnak. Én például 69-ben már kaptam egy 10 hónapos ösztöndíjat az akkori NSZK-ba, amit persze a németek fizettek. Máig is létezik az úgynevezett DAAD (Deutscher Akademischer Austauschdienst), egy külön ezzel foglalkozó állami szervezet, leginkább külföldieket hoznak, de a saját embereiket is kijuttatják. Tehát az ő segítségükkel lehetőséget kaptam, így 10 hónapot kint tölthettem. Ez szakmailag óriási dolog volt, és hát az ember az életet egy kicsit szélesebben látja, nem marad annyira provinciális. Tehát kint voltam és aztán jártam utána többször az NSZK-ban, később már meghívásra és aztán még később, de még messze-messze a rendszerváltás előtt az USA-ba is kiengedtek. Mindig is azt mondtam, hogy a tudomány nemzetközi tevékenység: egy bezárt szobában, de akár egy bezárt városban sem lehet tudományos eredményeket elérni.
Milyen szűkebb kutatási területeken dolgozott?
Ez a kezdetektől fogva nem túl sokat változott. A kémia alapjai a molekulák és az atomok, ezt tudjuk kb. 200 éve, nem olyan régóta. Az atomok összekapcsolódnak molekulává; s a kémiai reakciókban az atomok szétválnak és újrarendeződnek, új molekulákká. Ez egy fantasztikusan tiszta kép. Tehát azt mondhatom, hogy ha a molekulákat megismerem, akkor tulajdonképpen megismertem a kémiát. Ezt nagyon sokáig mechanikus modellek alapján vizsgálták, azután a XX. század 20-as éveiben született meg a kvantummechanika, ami egészen más megvilágításba helyezte a dolgot, és ma már a molekulákra elméleti vizsgálatokat lehet csinálni kvantummechanikai alapon. Ennek kvantumkémia a neve, vagyis a kvantummechanika alkalmazása a kémiára.
Én kezdettől fogva a molekulaszerkezet-kutatással foglalkoztam. Ennek vannak kísérleti módszerei, nagyon érdekes és elegáns lehetőségek, leginkább az úgynevezett spektroszkópia. Eleinte én is kísérleti vonalon dolgoztam, de aztán ez egyre inkább eltolódott abba az irányba, hogy tisztán kvantummechanikai számítások alapján vizsgáltuk a molekulákat, vagyis a kvantumkémia felé.
Ezt Magyarországon itt az ELTE-n sokszor csak elméleti kémiának nevezzük, mert akkor kíméletesebben hangzik. Mikor az oktatásba bevezették a 70-es évek elején, akkor első volt az országban, ahol ilyen főkollégium lett. Ennek néhai Török Ferenc professzor volt a kezdeményezője, Pulay Péter barátommal. Tehát itt volt egy kis mag, és ebben Pulay az abszolút szellemi vezér, egészen zseniális valaki. A magból a növény kifejlesztése aztán már rám várt ...
Mik a legjelentősebb elért eredményei?
A legnagyobb eredmény, amiben én is erősen részt vettem, egy olyan elméleti módszer kidolgozása volt, mellyel az úgynevezett infravörös spektrumokat tisztán kvantummechanikai alapon lehet számolni, ez abszolút úttörő volt. Az én pályám során talán ez a legjelentősebb kutatás.
Ma divatos dolog az eredményességet az idézettséggel mérni, aminek kapcsán szeretek emlegetni egy óriási sikerélményt: volt egy alapcikkünk 1979-ben Pulayval a JACS-ben (Journal of the American Chemical Society amely a kémiában az egyik legrangosabb folyóirat; 2003-ban a folyóirat 125 éves fennállását ünnepelték, s ebből az alkalomból ranglistát készítettek a 125 év alatt megjelent 125 legtöbbet idézett cikkről; egy itteni magyar kolléga figyelt fel először arra és gratulált, hogy cikkünk felkerült e sikerlistára (méghozzá középtájon, a 64. helyen.
Jelenleg milyen más területeken dolgozik?
E napokban éppen egy előadásra készülök örömteli várakozással. Intézetünk középiskolás diákoknak egy népszerűsítő sorozatot rendezett kémiáról; a kéthetente tartott előadásokból most éppen rajtam a sor: az előadás remélhető fénypontjaként, mozgóképet fogok bemutatni egy kémiai reakcióról, amit tisztán kvantummechanikai számításokkal kaptunk meg. És ezt az utóbbi 10 év kutatási tették lehetővé, korábban csak molekuláris tulajdonságokat számoltunk, tényleges kémiai reakciókat nem. Ebben külön önálló eredményt nem értem el, de ilyesmiket csinálok mostanában, mondhatom játékos kedvvel.
Korábban a kutatás mellett 10-15 évig oktattam az elméleti kémiát, ami új tárgy volt annak idején. Azután azt átadtam két kollégámnak, és én - kiharcolva magamnak! - általános kémiát oktatok kb.10 éve. Ezt a tárgyat szeretem, mert a legelején ad egy áttekintést, ami a kémia alapelveiről szól, és ez egy nagyon fontos dolog.
Mennyiben meghatározó Pulay Péterrel végzett közös munkája?
Pulay Péterrel alapvetően meghatározó a kapcsolatom, az én munkám kezdettől fogva elválaszthatatlan tőle, ennek mindenféle előnyével és hátrányával. Az óriási előnye az, hogy azt mondhatom, egy olyan emberrel kerültem a legközelebbi barátságba, aki egészen különleges intelligenciát képvisel; nagyon el is ismerik, reális esélye van talán a Nobel-díjra is. Másrészről - kicsit visszatekintve - az a hátránya, hogy a szakmában nem lett igazán önálló profilom.
Mondana pár szót a Szent-Györgyi Albert-díjról?
A Szent-Györgyi Albert díjról mindig is tudtam, hogy az egyik legrangosabb kitüntetés, egészen pontosan: speciálisan a felsőoktatás területén, az iskolateremtő, nemzetközi elismertségű munkát végző magánszemélyeknek adományozható díj. A munkám iskolateremtő annyiban, hogy az egész elméleti kémiai terület a TTK-n indult először az országban, a Török-Pulay kettős indította el, én kezdettől fogva együtt dolgoztam velük, és mivel Török nagyon fiatalon meghalt, Pulay pedig kikerült, rám maradt ennek az elindított fáklyának a továbbvitele. Ez sikerült olyan tekintetben, hogy a volt tanítványaim lassan már mind egyetemi tanárok, egy nagyon erős csoport jött létre, hiszen 3-4 ember ezen a területen nemzetközileg is elismert kutató.
Hogy látja a TTK helyzetét az utóbbi években?
Pillanatnyilag az oktatás problémája foglalkoztat leginkább. A rendszerváltás óta "divatossá váltak" bizonyos szakok, például a jogászok és a közgazdászok. Ezáltal viszont háttérbe került a műszaki és természettudományos terület, bár az utóbbi években ez változóban van. Itt nálunk azonban a következő a helyzet: korábban volt mondjuk 40 vegyészhallgató egy évfolyamban, most van 140. Ez önmagában is egy óriási felhígulás, ráadásul a legjobbaknak egy jelentős része (hacsak nem hihetetlenül elkötelezett romantikus alapon a természettudományok iránt), elmegy másfelé. Van mondjuk 140 jelentkező, ebből azt mondom, hogy kb. 10, aki a régi értelemben vett kiváló, elkötelezett ember és érdekli, amit csinál. Velük azt se tudom, hogy mit kezdjek általános kémián, mert ugyanakkor ott van a nagy tömeg: ebben ugyan van még néhányszor 10, aki érdeklődik és megfogható, és a képességei is megvannak, de ugyanakkor a jelentkezők felének semmilyen motivációja nincsen és tudásuk gyakorlatilag nulla. Ezt nem elkeseredve mondom, hiszen egyfajta kihívásnak látom felkelteni az érdeklődésüket. Mindenesetre ez egy teljesen új helyzet.
Az egész egyetemi oktatás átalakulása folyik jelenleg. Nem vagyok igazán a Bsc ellen, de borzalmasan nehéz helyzetet teremt. Azt mondom, hogyha valaki azért jött ide, hogy 3 év után kikerüljön, annak alapokat, gyakorlatiasabb dolgokat kéne megtanítani. De ott vannak az elkötelezett legjobbak, azoknak meg nem ez kell, azokat úgy kell előkészíteni, hogy utána még 3 vagy 5 évet kémiát fognak tanulni. Amerikában ez nem így megy, és ez az, amit nem vesznek figyelembe. Ott az oktatási rendszer a felsőoktatás előtt nagyon különbözik az európaitól. A highschool náluk csak előkészítés, itt meg némelyek már félig-meddig tudósok, amikor kikerülnek a középiskolából. Más a ráépülés, más szinten kerülnek be a Bsc-be.
Mik a tervei a közeli és távolabbi jövőre nézve?
65 éves vagyok, ilyenkor az ember már olyan óriási terveket nem sző, bár furcsa, mert valahogy nem lehet érezni, amíg egészséges és benne van a megszokott munkában. Illene egy jó általános kémiai tankönyvet írni, ami félig jegyzet formájában már fent van az intézet honlapján, és azt meg is kapják a hallgatók. Mellékleteknek hívom őket, de tulajdonképpen egy nagyon tömör váza az egész előadásnak; ám ennél több nincs, ezért nagyon szeretném, hogy megszülessen egy új, korszerű általános kémiai tankönyv.
Kiss Ádám
