Elte Online hírportál

Stratégia dinamikusan változó környezetben (2008-08-04)

Az intézményfejlesztési terv létrehozása törvényi kötelezettség is volt; ennél azonban minden bizonnyal többet jelent az ELTE számára. Miben látja a januárban elfogadott dokumentum igazi jelentõségét? Valóban, a terv elkészítése minden magyar felsõoktatási intézmény számára kötelezõ. A jelentõsége a mi esetünkben abban áll, hogy a dokumentumot elõkészítõ konzultációs folyamatban lehetõség nyílt minden, az egyetem jelenével és jövõjével kapcsolatos probléma felvetésére. Lehetõség volt arra, hogy a különbözõ vélemények egymással találkozzanak, viták folyjanak, illetve lehetõség volt konszenzus kialakítására az egyes álláspontok között. Természetesen örülök, hogy a terv elkészült, de még jobban örülök, hogy ennyi oktató, kutató és hallgató részt vett ennek a kidolgozásban. A folyamat szeptemberben indult és a szenátus január közepi ülésével ért véget. Elõször egy kérdõívvel fordultunk a karokhoz; ebbõl született meg egy alapszöveg. Ezután az egyetem vezetõi értekezlete elvonult Mátrafüredre, ahol egy egész napot töltöttünk ennek megvitatásával. Több szenátusi bizottság, így például a Tudományos Tanács, a Doktori Tanács vagy az Informatikai Bizottság is tárgyalta a tervezetet. Az elhangzott vélemények alapján került a terv egy újabb variációja az asztalra, amelyet a karok, illetve az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat is véleményezett. Ezt a folyamatot zárta a szenátus január 19-i ülése, amely hat és fél órán át tartott ugyan, de végül az intézményfejlesztési terv egyhangú elfogadásához vezetett. Az egyetemnek már ezt megelõzõen is volt egy hasonló terve. Megtörtént ennek a kiértékelése, illetve felhasználták-e ennek eredményeit? Valóban, az egyetemnek volt egy korábbi intézményfejlesztési terve: az integrált egyetemé 2000-ig nyúlik vissza, utoljára 2003-ban került módosításra. Noha a formális kiértékelés nem történt meg, az abban foglalt gondolatokból sokat merítettünk. Mekkorák voltak a kezdeti véleménykülönbségek, amelyekben végül egyetértésre kellett jutni? Vannak nagyon nehéz kérdések, amelyekben pillanatnyilag sincs konszenzus; de természetesen vannak olyan területek, ahol kialakítható volt az egyetértés. Az elõbbi esetekben a terv csak azt jelzi, hogy itt a vitákat még le kell folytatni; ezek eredményeképpen tudjuk a végleges álláspontunkat kialakítani. Az egyetemen nagy szerepe van például a pedagógusképzésnek; az alapképzés országosan elfogadott modelljét az ELTE dolgozta ki. Nincs egyetértés azonban abban, hogy a jelenlegi szervezeti struktúra mennyiben szolgálja ezeknek az elképzeléseknek a megvalósulását vagy mennyiben szorul módosításra. Ebben még meg kell állapodnunk. Egy másik ilyen kérdés, hogy a természettudományos képzés súlya megfelelõ-e az ELTE-n, vagy hogy a gazdálkodási rendszerünkben nem jött-e létre túl nagy mértékût tagoltság. Mindenki örül annak, hogy az ELTE-n már mûködik két nagy tudásközpont a TTK-n és az IK-n; ugyanakkor úgy látom, hogy mindenki szívesen látna egy gazdaság joggal vagy egy keletkutatással foglalkozó tudásközpontot. Az ezzel kapcsolatos elképzeléseket azonban még ki kell dolgozni. Vannak azonban olyan témakörök, mint például az informatikai fejlesztés, ahol mindenki egyetért a követendõ iránnyal. Ezekben az esetekben az intézményfejlesztési terv szinte a napi szintû teendõkig elmegy. Az elõbb említett kérdésekben inkább csak a megvitatandó témakörök kijelölésére került sor. Nem jelent majd problémát az egyetem testületeinek, vezetõinek a napi szintû döntéshozatalban, hogy ? nem kis részben a folyamatosan változó jogi és gazdasági környezetnek köszönhetõen ? a stratégiaalkotás is folyamatosan zajlik? A helyzet valóban majdnem lehetetlen. Olyan környezetben kell hosszú távú célokat kitûzni, amely nagyon dinamikusan változik. Ezért a céljainkat absztrakt szinten igyekszünk kidolgozni: szeretnénk, ha az ELTE kutatóegyetem lehetne, a tudáseltitet szeretnénk képezni, szeretnénk, ha az eredményeink európai szinten sokkal markánsabban láthatóak lennének. A konkrét stratégia kialakításakor már nehézségekkel találjuk magunkat szemben. Példaként említhetném a fejlesztési részhozzájárulás bevezetését ? ennek fele hallgatói juttatásokra, másik fele az egyetemi fejlesztésekre fordítható. Jelenleg azonban még nem jelent meg az a kormányrendelet, amely rögzítené, hogy pontosan mi is minõsül fejlesztésnek; hiszen elvben nem csak az infrastrukturális beruházások kerülhetnek szóba, létezik például bérfejlesztés is. Ugyanakkor ezt a dinamikusan változó környezetet természetesen mi is igyekszünk a mi igényeinknek megfelelõen alakítani. Számunkra például sokkal kedvezõbb lenne, ha az állami finanszírozású egyetemek költségvetését az állam egy három évre szóló szerzõdésben szavatolná. Ez tervezhetõbbé tenné a gazdálkodást, nem kellene elvonásoktól, zárolásoktól sem tartani. Az absztrakt célok kialakítása mellett tehát a változó körülményekhez is alkalmazkodni képes stratégiák kidolgozására törekedtünk, miközben persze folyamatosan azon vagyunk, hogy a körülményeket mi magunk is igyekezzünk formálni. Ez utóbbiban különösen fontos lehet a hallgatók véleménye és segítsége. Melyek azok a területek, ahol az intézményfejlesztési terv alapján markáns irányváltásra van szükség az egyetem által eddig követett úthoz képest? Én azt mondanám, hogy néhány területen mindenképpen szükség van irányváltásra: hogy ezek markáns változtatások vagy inkább csak kisebb korrekciók-e, azt az Egyetem közvéleménye fogja eldönteni. Két területen azonban mindenképpen jelentõs változásokra van szükség. Teljes volt az egyetértés abban, hogy mind a belsõ, mind a külsõ kommunikációt meg kell szerveznünk. Az ELTE tudományos eredményei például messze nem kapnak megfelelõ nyilvánosságot ? ráadásul nem is annyira az újságíró-társadalom érdektelensége miatt, hanem egészen egyszerûen azért, mert nincsenek meg a megfelelõ csatornák arra, hogy ezek az információk eljuthassanak a nagyközönséghez. Alapvetõ változásokra van szükség az ELTE honlapjának kialakításában is. Ez utóbbi kérdésben még az idén szeretnénk elõrelépni. Kevésbé gyors és látványos, de hasonló mélységû változtatásokra van szükség a pályázatok kezelésében. Szeretnénk növelni a pályázási kedvet, törekszünk arra, hogy az egyetem központi apparátusa minél több, a pályázatok lebonyolítását megkönnyítõ szolgáltatást nyújtson a pályázók számára. Nagy fontos áttörést kell megvalósítanunk az ETR használatában is ? ehhez természetesen a megfelelõ erõforrások összpontosítására is. Ez egy remek eszköz, de az optimális felhasználásától még nagyon messze vagyunk. Magát a rendszert is fejleszteni kell, másrészt a felhasználók betanítására is szükség lesz. Mennyiben nehezíti meg ezeknek a változásoknak a végrehajtását az ELTE igen bonyolult, decentralizált szerkezete, ahol sokszor nagyon nagy a szervezeti távolság egy döntés és annak végrehajtása között? A decentralizáció egy ilyen hatalmas szervezetben sokszor teljesen triviális jelenség; a legjobban szervezett központ sem lenne képes a rendszer minden elemét közvetlenül koordinálni. A decentralizáció egyik kísérõjelensége a nagy mértékû heterogenitás megjelenése. Van olyan tanszéki honlap, amelyhez évek óta nem nyúlt senki ? másutt szinte percre pontosan követhetõk a szervezet életével kapcsolatos változások. Ilyen esetekben azt tudjuk megtenni, hogy olyan standardokat (normákat) dolgozunk ki, amelyeknek minden szervezeti egységnek meg kell felelnie. A már említett példánál maradva: elõírhatjuk például, hogy egy intézet honlapja magáról az intézetrõl szól ? és egyúttal megfelelõ szerkezeti és stiláris platformot nyújt a kapcsolódó tanszékeknek saját honlapjuk kialakításhoz. A központ tehát egyfajta szolgáltató szerepet vállal magára; segíti az egységeket abban, hogy megfelelõen tudjanak mûködni. A felelõsség és a konkrét teendõk végrehajtásának lehetõsége azonban az egységeknél marad (példánkban a Tanszéknél). Elegendõ ez a szolgáltató szerep ahhoz, hogy a szükséges változások valóban megtörténjenek? Természetesen, a normák kialakítása önmagában nem elegendõ, fontos szerepe van a szabályozásnak , amely segíti a magas szintû mûködést. Szintén az elõzõ példánál maradva: az egyetem szenátusa, ha az említett szolgáltatások már rendelkezésre állnak, például akár kötelezõvé is teheti, hogy minden tanszéknek legyen egy saját és rendszeresen megújuló honlapja. Az felsõoktatási intézmények között ? amennyiben az oktatási kormányzat elképzelései valóra válnak ? egyre élesedik majd a verseny. Mennyiben látja optimistán az ELTE helyzetét ebben a helyzetben? Én teljesen optimista vagyok, mert azt gondolom, hogy az ELTE által nyújtott képzési és kutatási lehetõségek messze az országos átlag fölöttiek. Ez nem azt jelenti, hogy nincs szükség változásokra ? meglehetõsen világos, hogy mely jól körülhatárolható területeken kell elõrelépnünk. Ami ezt az optimizmust a késõbbiekben esetleg árnyalhatja, az az idei felvételi eredménye lesz. Most történik meg elõször, hogy a potenciális hallgatók jelentkezése alapján történik meg az állami költségen tanulók számának meghatározása. Ez egyben azt is jelzi majd, hogy az ide jelentkezõ hallgatók hogyan ítélik meg az ELTE-t. Amely szakokon az ide jelentkezõ hallgatók az ELTE kapacitásait teljesen lekötik, ott egyértelmûen visszaigazolható lesz az az optimizmus, amirõl beszélek. Azokon a szakokon, ahol ez nem lesz így, ott feltétlenül meg kell vizsgálni, hogy hogyan alakult ki ez a helyzet. Szintén egy átgondolandó terület, legkésõbb azután, hogy látjuk ezeket az adatokat, hogy a mesterképzési kínálatunkat hogyan alakítjuk majd ki. Ez ügyben egyébként szintén optimista vagyok, hiszen egy sor olyan mesterszakot is fel tudunk ajánlani, amit rajtunk kívül senki más az országban. A doktori képzés helyzetét reményteljesnek látom, mind országos, mind nemzetközi szinten. További, kihasználatlan lehetõségek vannak a szakirányú továbbképzésben is. Fontos, hogy az itt szerzett tudást mi magunk is meg tudjuk újítani ? ehhez mindenképpen megvan a megfelelõ szellemi potenciálunk, éppen ezért a lehetõségünk is az elõrelépésre. Balás Márk