Édes, fehér (2009-03-04)
Interjú Kepes Júliával, az ELTE BTK alkalmazott nyelvészet-magyar szakos negyedéves hallgatójával, akinek első verseskötete nemrég jelent meg Édes, fehér címmel.
Milyen érzés volt, mikor a saját verseskötetedet foghattad a kezedben?
Egészen felemelő. Az egyik legnagyobb sikernek azt tartom, hogy Schein Gábor [költő, író, kritikus, műfordító, drámaíró, az ELTE BTK Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének oktatója – a szerk.] egy nagy kupac versre azt mondta, hogy egyedül az enyémek érdemesek arra, hogy esetleg kijöjjenek a fiókból. Ugyanakkor nagyon féltem, hogy a kutyának sem fog tetszeni, hogy akárki olvas bele, azt fogja gondolni, hogy nem kellett volna... Ez az érzés az óta sem múlt el.
És mik voltak a vélemények ezek után?
Nem tudom. Nem igazán kaptam még olyantól visszajelzést, aki ne ismerte volna a verseimnek legalább egy részét a kötet előtt. De azoknak tetszett.
Tehát azért alapvetően bátor voltál, mikor kiadáson törted a fejedet. Honnan jött az ötlet?
Nem is gondoltam rá, amíg nem találtam az interneten egy hirdetést, hogy egy kiadó kéziratokat keres. Gondoltam, nem veszíthetek, úgyhogy beküldtem az akkori összes versemet. És elfogadták. Csakhogy irtózatos pénzt kellett volna fizetnem érte. De ekkor már nem tudtam lemondani az ötletről. Úgyhogy kerestem új megoldást, és új kiadót.
Elkezdtél gyűjteni is a kötetedre.
Igen. És nagyon sok felajánlást kaptam, amit őszintén köszönök.
És amikor végre minden összeállt, hogyan történt maga a megjelenés? Mondta a kiadó, hogy ez vagy az a vers inkább ne jelenjen meg?
A kiadó semmibe sem szólt bele. A tördelés egy ismerősöm munkáját dicséri, a borítót is ő tervezte. Az illusztrációkat pedig a legjobb barátnőm, Németh Edina alkotta. A szerkesztés az én feladatom volt.
Édes, fehér. A kötet címe. Miért pont ez lett?
Azért választottam ezt, mert sok mindent kifejez. Nagy az asszociatív ereje. Egyrészt ott a bor, másrészt például a tejszínhab. Költészetileg pedig számomra azt jelenti, hogy ártatlan és kedves. Az édes kifejezi a gyermekit, a fehér pedig a felnőttet. Valami ilyesmit jelent a „Vörösbor és tejberizs”, ami az egyik versciklus címe is. Össze nem illő és mégis összeillő. Gyerek és felnőtt.
A verseidet már korábban is ciklusokba rendezted?
Nem. Az első kiadó előtt, egy ismerős javaslatára kezdtem el tagolni a verseimet. Címet elsősorban hangulati-hangzási alapon kerestem, amolyan l’art pour l’art alapon. Kivéve a „Lia” verseket. Azok egy kapcsolathoz kötődnek. A srác nevezett el Liának, és a neki írt verseimben én is így utaltam magamra. A többi szerelmet ömlesztettem. Nem időrendben szerkesztettem, hanem hangulati alapon. Leginkább arra figyeltem, hogy ne kerüljenek hasonló versek egymás mellé. Így végül a „Vörösbor és tejberizs”-be kerültek azok a versek, amelyekben étel vagy ital szerepelt, a „Konzervemlékek”-be azok, amiket már akkor is korábbi emlékekből írtam, a „Lullabi”-ba meg a többi.
Régi szerelmek – régi versek?
Elsőévesen kezdtem írni. Az első az Örökkévalóság volt. A nagy része az azt követő két évben íródott, de egy-kettő tavaly nyári.
Korábban nem is írtál verseket?
Tizennégy évesen, amikor mindenki rémesen szenved… Na, akkor írtam pár rémséget a kukának. De ez nem számít, mert akkor mindenki ír, nem?
Szerintem vannak olyanok, akik soha nem írnak egy sort se…
Igaz.
És melyik a legkedvesebb versed?
Ez elég változó... Nagyon sokáig az Aquarell volt, aztán az Édes, fehér, most a Kakaóba keverlek. De az általában másoknak nem szokott tetszeni. Ez is olyan furcsa, mindenkinek nagyon más verseim tetszenek, és a legritkább esetekben tetszik nekik az, ami nekem.
Mesélj nekem ezekről a versekről!
Az Aquarellt egy átbulizott éjszaka után, alvás nélkül, hajnalban hazafelé menet írtam, nem sokkal egy szakítás után, felfedezve, hogy nem is fáj... Az Édes, fehér a legszerelmesebb versem Ádámhoz [a költőnő vőlegénye – a szerk.], szóval kicsit a szimbóluma a mostani boldogságomnak. A Kakaóba keverlek címűt pedig egy lopott élményből írtam, bár nekem is volt ilyen... Arról szól lényegileg, hogy vannak beteljesületlen szerelmek, amiket őrizgetünk (vagy legalábbis én, meg akiről írtam) és arról is szól, hogy ezek nem valóságosak, ha elfogadjuk őket, elvesztik az élüket...
A költészetedre is jellemzőek ezek a versek?
Nagyon fontos nekem a hangulat és a hangzás, igen. És nagyon szeretem a színeket, az ízeket, a hangokat és az illatokat. Ugyanakkor megpróbálom kerülni a sablonokat, a verseket inkább a hétköznapi életemhez igyekszem kötni, lehorgonyozni a dolgokat. Vagy például, ha nagyon fáradt vagyok egy nagy buli után másnap – de nekem a hajnal amúgy is kicsit szakrális élmény… Szóval, ha nagy ritkán ébren vagyok, mikor felkel a nap, általában írok. Vagy megihlet az is, ha egy jó verset olvasok. De igazából teljesen kiszámíthatatlan, régen írtam az unalmas óráimon is, vagy elalvás helyett. A nemmesterségesen előidézett tudatállapotok ihletnek meg, az unalmas óra, a BKV-zás vagy a hajnal. De jellemzően a szerelemről írok.
A bergsoni idő… Vagy egy jó vers? Ki a kedvenc költőd?
Varró Dani, Lovasi András, József Attila, Kosztolányi Dezső…
Kosztolányi hatott is a verseidre…
Igen, én is érzem.
Tervezed, hogy lesz új köteted?
Tervezni tervezem, de ahhoz írni is kellene. Remélem, hogy most már mindig ilyen boldog leszek, és ezért az írásról is boldogan lemondok, de ha egyszer megint boldogtalan leszek, akkor tuti írok még… Abban azért bízom, hogy a terhesség, gyerekek egyszer megint kiváltja majd belőlem.
Legyen így! Köszönöm az interjút!
A kötetet megrendelhetitek a www.adlibrum.hu/kepes-julia internetes oldalon.
Gedeon Valéria
ELTE Online
