Problémák és jövőképünk (kommentelj!)
(2011-01-16)
A január 14-i tárgyalás összefoglalását megírtuk korábban. Ez gyakorlatban a nyilvánosságra hozott, és szinte minden fél által elfogadhatatlannak tartott koncepció végét jelenti, ezt az ELTE üdvözli. A TeDiplomád.blog.hu egy posztjában részleteiben is belement a témába, annak előzményeibe, és az új irányzat várható kifutásába, mely számos bizonytalanságot rejt magában. Röviden sikerként tekintethetünk a történtekre, ellenben semmilyen garanciánk nincs a februártól rohamléptekben kialakuló jogszabály pozitív hallgatói vonatkozásaira.
A kormányzat újabb mérföldkőnek január 21-et adta meg, mely egy rapid konzultáció végének is tekinthető. Eddig várják a felsőoktatásban érintettek (így a hallgatók, oktatók, dolgozók és szülők) problémalistáját és jövőről alkotott képét, melyet ígéretük szerint beleépítenek a februárban rohamléptekben elstartoló törvényalkotásba. Céljuk, hogy szeptember elején a gólyák már az új jogszabály szerint iratkozzanak be alap, mester vagy osztatlan képzésbe.
Írd meg véleményed hozzászólásként, vagy emailben a címre a jelenlegi helyzetről, valamint az elvárásaid a megújuló hazai felsőoktatástól!
Sajnos a Hoffmann-féle decemberben zárult konzultációra beérkezett anyagokról semmit sem tudunk, egyáltalán nem biztos, hogy nem olvasatlanul hevernek pár száz spam társaságában. Ezt támasztja alá az a baki is, melyben a tárca megköszönte a beküldött anyagokat többek között a Pázmányosoknak is, akik elmondásuk szerint nem küldtek semmit… Tehát, várjuk lehetőleg nyilvános véleményeiteket január 21-ig, amikor csomagba szedve eljuttatjuk „ELTE-s hallgatók” jeligével a kormányzatnak!
ELTE Online
Vissza


