Új elnök, új EHÖK
Új EHÖK elnököt választott csütörtökön az egyetem legrangosabb hallgatói grémiuma, az EHÖK Küldöttgyűlés. Fodor Judit (PPK), leköszönő elnök a 2010-es nyári vezetőképzőn jelentette be, hogy nem indul a 2010/2011-es választáson. Utódja az egyedüli pályázóként induló, és BTK, ÁJK, PPK, Bárczi és KolHÖK jelölését is elnyert Kalina Gergely (BTK). Az elnök és csapata 25 igen, 6 nem és 4 érvénytelen szavazattal háta mögött kezdi majd meg munkáját október elején.
Több poszton átfedések vannak az előző EHÖK elnökséggel. Újrázó a csapatában a külügyi alelnök Molnár Anita (ÁJK), a gazdasági alelnök Gavallér György (IK), a sportügyi alelnök Simon Gábor (BTK). A leköszönő tanulmányi alelnök, Baranya Tibor (IK) utódja Halmi Eszter (BTK), valamint Szikszai Gergely (IK) szociális alelnök posztját Pauer Eszter (TTK) veszi át. A kabinetfőnöki feladat először kerül utódlásra, Báli Bernadett (ÁJK) kabinetfőnök munkáját Jancsó Tamás (TTK) folytatja.
Változás történt a Szenátusba delegált doktorandusz személyében is: Baumstark Bea, volt PPK HÖK elnök képviseli a jövőben a PhD hallgatókat, aki e tisztséget Forgó Melindától veszi át.
Az új elnök bevezető beszédében elmondta: új kihívások előtt állnak a hallgatói önkormányzatok, változások történtek mind a rektori vezetésében – augusztusban új rektori kabinet állt munkába –, továbbá a HÖOK elnöksége is átalakult, abban az ELTE-t elnökségi tag képviseli, illetve a Felsőoktatási törvény várható átalakítása és az ELTE kutatóegyetemmé válása is új követelményeket és feladatok jelentenek.
Kalina Gergely új elnök általános elvárásként fogalmazta meg, hogy „a körülmények szelleméhez igazodva hatékony, kezdeményező, innovatív érdekképviseletet kell megvalósítani.” Nem titkolt célja az ELTE-nek, hogy a közép-európai régió, vagy akár Európa felsőoktatási elitjéhez tartozzon. Mindezek megvalósulását a hatékony kommunikációban látja mind az Egyetemen belül és kívül, a hallgatókkal és az oktatókkal. Kihangsúlyozta, hogy az EHÖK-nek „példát és utat kell tudni mutatnia feladati ellátása során”, hisz egy példamutató Hallgatói Önkormányzat vonzó lehet az utánpótlás számára. A közös csapatmunkára, együttműködésre kérte a részönkormányzatokat, gróf Széchényi Istvánt idézve: „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.” Közös célként a szolgáltatások mennyiségi és minőségi változását határozta meg a hallgatók érdekében. Az új elnökség fontosnak tartja bevonni a doktorandusz hallgatói érdekképviselőket az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat munkájába.
A jelölthöz érkezett kérdések között Nemes László (BTK HÖK elnök) a hallgatói képviselet 1/3-os részvételi arányának csökkentését célzó kormányzati kezdeményezésekről fejezte ki aggodalmát. Kalina Gergely ezzel kapcsolatban célként tűzte ki az 1/3-os arány megtartását, melyért nem csak az ELTE falain belül kíván majd tenni. Az új elnökség munkáját októberben kezdi meg.
Csapata:
Tanulmányi alelnök: Halmi Eszter (BTK)
Szociális alelnök: Pauer Eszter (TTK)
Külügyi alelnök: Molnár Anita (ÁJK)
Gazdasági alelnök: Gavallér György "Jimmy" (IK)
Sportügyi alelnök: Simon Gábor (BTK)
Felkért tisztségviselői:
Kabinetfőnök: Jancsó Tamás (TTK)
Sajtó és Kommunikáció: Csörgics Mátyás (TTK)
Rendezvényes: Szabó Ádám "Titusz" (PPK)
Határon túli referens: Zsinka Juli (BTK)
Tudományos referens: Czető Marci (PPK)
Kulturális referens: Kovács Annasára (TáTK)
Esélyegyenlőségi referens: Gaják Dóra (BGGYK)
Elnöki megbízott: Horváth Barbara (BTK)

Simon H. Dóra
ELTE Online
Vissza