A miniszterre várva (2009-08-05)
Forró augusztus vár az ELTE KCSSK "A" épületének lakóira. Amennyiben e hónap végéig nem kerül miniszteri pöcsét a kollégium felújítását kiíró pályázatra, akkor elképzelhető, hogy a diákoknak 2011 szeptemberéig búcsút kell venniük a rogyadozó monstrumtól.
Pogácsahegyek, jéghideg ásványvíz, és falból kiálló kábelek. Ez a látvány tárult azon sajtósok szeme elé, akik múlt hét csütörtökön eleget tettek Klinghammer István, az ELTE Gazdasági Tanácsának elnöke meghívásának. A Kőrösi Csoma Sándor Kollégium (KCSSK) "A" épületének legfelső emeletén egy, az épület műszaki állapotát hűen visszaadó, levegőtlen szoba adott helyet egy létfontosságú eseménynek.
Klinghammer elnök úr az egyetem gazdasági főigazgatóját, rektorhelyettesét, főtitkárát illetve a Hallgatói Önkormányzat elnökét is maga mellé ültette a délelőtti sajtótájékozatón, melynek tétje nem volt kisebb minthogy elkezdődhet-e idén a katasztrófális
állapotban lévő főépület rekonstrukciója.
Fél 10-kor még csupán a sajtó fiatalabbik generációja bóklászott a folyosón, vagy serkentette a vérkeringését némi kávéval, a kezdés előtt néhány perccel viszont már a magyar televíziós csatornák krémje, beélesített kamerák kereszttüzében várta az elnök úr nyitó szavait. Annyit azért még tegyünk hozzá, hogy az ELTE megjelent prominenseinek arcáról valóban őszinte aggodalmat és elkeseredettséget lehetett leolvasni. Szó sem volt itt talmi érvekről, avagy ölbe tett kézről.
A meghívottakat három oldalas(!), minden lényegi elemet magában foglaló információs füzetke várta a székén. Nagyon úgy tűnt, az utolsó szalmaszálat jelentheti a médianyilvánosság az ELTE számára.
Az információs pamfletben olvasható tényeket az elnök úr röviden összefoglalta, ezek szerint a következő a helyzet: az egyetem tulajdonában lévő nyolc kollégium közül a KCSSK "A" épülete 20 százalékos (vagyis mind közül a legrosszabb) műszaki állapotban van.
Az 1960-as években munkásszállónak épített, 11 emeletes betontömeg, a szigorodó szakhatósági (ÁNTSZ, Tűzotóság) előírásoknak nem felel meg. Előbbi hatóság csupán jószándékának jeléül, és az egyetem állandó ígéreteinek hatására engedélyezte az épület jelen állapotban való üzemeltetését. 2009 nyarára viszont elfogyott a türelem.
Az elvégzendő felújítási munkák sora gyakorlatilag végtelen. Homlokzati hőszigetelés, nyílászárók teljes cseréje, új padló és falburkolatok elhelyezése, menekülő lépcsőház megépítése. Ezeken kívül szükség lesz még a teljes hideg-melegvíz és csatornahálózat kialakítására, a fűtési hálózat felújítására, a szellőzés kiépítésére, a villamoshálózat, valamint az összes bútorzat cseréjére.
A rekonstrukció pénzügyi forrása az ELTE rendelkezésére áll, ami Dr. Juhászné Huszty Katalin gazdasági főigazgató interpretációjában a következőképpen jelent meg: amennyiben az oktatási miniszter aláírását ma sikerülne megszerezni, a munkálatok holnap megindulnának.
De miért is van szükség miniszteri ellenjegyzésre?
2006 márciusában az ELTE és az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM)megállapodást kötött kollégiumi férőhely-bővítésre és infrastruktúra-fejlesztésre. Mindezt az egyetem vezetése befektetői tőke bevonásával szerette volna megvalósítani.
A rekonstrukciós munkálatokra kiírt tender a gazdasági válság és a rendkívül rossz hitelkonstrukciók miatt sikertelenül zárult.
Ennek ellenére a beruházáshoz hiányzó tőke rendelkezésre áll, miután az egyetem néhány évvel ezelőtt sikeresen értékesítette Ajtósi Dürer sori ingatlanját. A minisztériummal korábban megkötött szerződés értelmében az ELTE a teljes bevételt beruházásra vagy felújításra fordíthatja. Az egyetem Gazdasági Tanácsa a Szenátussal egyetértésben úgy döntött, hogy az összeget a KCSSK "A" épületének felújítására fordítja. 
Az OKM azonban közbeszólt. Az egyetem Múzeum körút-i campusán található Trefort-kert felújítása ugyanis nemrég fejeződött be, a minisztérium pedig úgy döntött, ha már az egyetem rendelkezik egy nagyobb összeggel, akkor azt az (állami pénzből felújított) kert költségeinek előtörlesztésére kellene költenie, nem pedig egy újabb, hatalmas beruházásra pazarolnia.
Klinghammer István a sajtótájékoztatón - többek között - kiemelte, hogy a megkötött szerződésben nincs is szó semmiféle előtörlesztésről, s, ha még ez sem lenne elég, hozzátette: az OTP-vel nemrég elkészíttetett befektetési prognózis szerint az ELTE sokkal rosszabbul járna anyagilag, ha a kollégium felújítása helyett az előtörlesztést kezdené meg.
Jelen állás szerint tehát annak ellenére miniszteri ellenjegyzés szükségeltetik a KCSSK "A" épületének rekonstrukciójához, hogy a másfél milliárdos beruházás teljes anyagi terhét az ELTE vállalná magára. Arra a sajtótájékoztatón elhangzott kérdésre (RTL KLUB), miszerint, mit tesz az egyetem, ha augusztus végéig nem kap választ az OKM-től, Klinghammer elnök úr nem tudott érdemben reagálni.
Annyi mindenesetre biztos, hogy az ELTE 2009 szeptemberétől, 1 éven át, 250 millió forintért bérel "kollégiumi" szobákat a Bartók Béla úti Griff Hotelben, hogy az "A" épületből kiszoruló hatszázötven diák ne maradjon fedél nélkül.
Az sajtótájékoztatón ugyancsak megjelenő Echo TV a hallgatók véleményére volt kíváncsi az ügyben, melyre Cseszregi Tamás EHÖK elnök annyit reagált: csupán körül kell nézni a folyosókon, a szobákban. A falakból vezetékek lógnak ki, a 11 négyzetméteres szobákban többnyire hárman-négyen laknak, a női és férfi mosdót egy furnérlemez választja el egymástól.
A Hír TV leginkább a rektori fizetéssel kapcsolatosan érdeklődött, a korábban ezt a pozíciót is betöltő Klinghammer Istvánnál, aki becsülettel állta a sarat. Miután az MTI, a TV2 és az Edupress is feltette saját kérdést, a sajtótájékoztató véget ért.
Az ügy ezzel szemben korántsem zárult le. Sőt. A folyosón a megmaradt péksüteményt majszoló sajtósoknak az egyetem képviselői őszintén bevallották: nem értik, mi lehet az oka, hogy az OKM május óta nem válaszol leveleikre, illetve bedugaszolja fülét az ELTE kérése előtt. Ha ugyanis Hiller István oktatási miniszter odakanyarítaná végre a nevét a közbeszerzési eljárás hírdetményének aljára, augusztus végén megkezdődhetnének a munkálatok,és jövő ilyenkorra visszaköltözhetnének a hallgatók a megújult KCSSK-ba.
Jelenleg viszont ott tartunk, hogy a minisztérium nemhogy képviselőt nem küldött a sajtótájékoztatóra, de még levélben sem reagált a meghívóra....
Mire várnak még, miniszter úr?
Gabay Balázs
Elte Online


