Elte Online hírportál

 

„Esély, Lehetőség, Tudás, ELTE” (2008-11-17)

Betöltés...

A közép-magyarországi régióban maximálisan elnyerhető összegű, 250 millió forintos támogatásban részesül az Eötvös Loránd Tudományegyetem, miután sikeresen pályázott „A felsőoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastrukturális és informatikai fejlesztések támogatása” operatív programban.

Az egyetem célja az oktatáshoz, kutatáshoz és vállalkozáshoz szükséges információs és kommunikációs technika (IKT) infrastruktúrájának fejlesztése, hogy az intézmény „a tudásalapú társadalom és gazdaság követelményeinek megfelelő, európai és globális értelemben véve is versenyképes szolgáltatásokat” tudjon nyújtani hallgatóinak. A vezetőség ezzel a belső esélyegyenlőséget akarja megteremteni, valamint a nyújtott szolgáltatások teljes körű kihasználását és a kutatástámogatást előremozdítani.
Az infrastrukturális fejlesztések mellett az informatikai szolgáltatások használatát megkönnyítő elektronikus ügykezelési rendszer kifejlesztése és rendszerbe állítása is a tervek között szerepel.

Az ELTE ezen intézkedések révén az Európai Unió által még 2000-ben megfogalmazott Európai Kutatási Térség (ERA) koncepciójához igyekszik felzárkózni (az úgynevezett „lisszaboni stratégia” lényege a kutatásban érdekeltek és érintettek közötti hatékonyabb kommunikáció elősegítése, illetve a kontinens különböző részein folyó tudományos tevékenységek eredményesebb összehangolása).

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében elnyert pénzösszeg a beruházások megvalósításához 80 százalékban járul hozzá.



Berki Viktória
ELTE Online

Vissza