Elte Online hírportál

 

Az ELTE 2008. évi költségvetése (2008-08-04)

A Költségvetési Bizottság 2007. november 27-i ülésén fogadta el a 2008. évi Költségvetési Irányelveket, 2008. január 14-én pedig az állami támogatás szétosztására vonatkozó javaslatot hagyta jóvá. A 2008. évi költségvetés részletes tervezésére vonatkozó Körirat alapján az önálló gazdálkodási jogkörrel rendelkező szervezeti egységek közreműködésével készült el az ELTE 2008. évi költségvetése.

A költségvetési irányszámok fix elemeit az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 133/A.§ alapján megkötött három éves fenntartói megállapodásban rögzítette, és tájékoztatott a 2008. évi költségvetés változó támogatási elemeiről is. 2008. január 31-ig az OKM keretszámok megerősítésre kerültek, a programfinanszírozási feladatokra az ELTE 200 millió forint támogatásra kapott ígérvényt.

Az ELTE 2008. évi költségvetési támogatásának kiemelt fő összegei öt alrészre oszlanak. A hallgatói előirányzatra jutó összeg 3 985 883 000 forint, mely a tavalyi évhez képest 3,45%-kal több, azonban ez alacsonyabb az átlagnövekedésnél. A képzési, kutatási, fenntartási előirányzat 10,41%-os növekedést mutat, mely 14 002 899 000 forintnak felel meg, s egyben e legnagyobb emelkedést mutatja a többi részterülethez képest. Közoktatásra idén 6%-kal jut több (1 750 000 000 forint), de tekintettel arra, hogy a kapott juttatás létszám szerint elszámolás köteles, és a számítási módszertan a gyakorlóiskolák tekintetében kifejezetten hátrányosan változott, összességében csökkenés figyelhető meg a közoktatási intézmények finanszírozásában. Szintén csökkenés látható a programfinanszírozás területén, ahol az ez évre jutó összeg csak a 48,49%-a (441 609 000 forint) a tavalyinak. Az oktatói, kutatói ösztöndíjak támogatására idén nincs előirányzat.

A negatív változásokra figyelemmel, az ELTE a Minisztériumhoz fordult, s kérte a kieső támogatás máshonnan át nem csoportosítható részének pótlását a fenntartói megállapodás véglegesítése előtt. Ennek eredményeképpen a közoktatás finanszírozása tekintetében az eredeti normatív támogatások kerültek megerősítésre, a programfinanszírozás tekintetében pedig kiegészítő támogatásra tett ígéretet az OKM.

A költségvetési előterjesztés az OKM-től kapott támogatások és az ELTE egyéb bevételeinek változása nyomán módosult a tavalyihoz képest. Ez főként a feladatok ellátásának változásában, a kieső támogatások pótlásában és a bevételek átcsoportosításában, elosztásában mutatható ki.

Gedeon Valéria
ELTE Online

Vissza