Elte Online hírportál

Interjú Dr. Hudecz Ferenc rektorjelölttel (2008-08-04)

A Bologna folyamat keretében átalakul a képzés szerkezete, ez lehetõséget ad egy nagyobb, szélesebb kínálatot biztosít az ide jelentkezõ hallgatók számára. Nem szükséges, hogy valaki az egyetemre jelentkezéskor hosszú távra elkötelezze magát; mindenkinek módja nyílik arra is, hogy az általánostól a speciális ismeretekig kialakítson magának egy tanulási stratégiát, amelyet azonban adott esetben már három év után módosítani tud. Azt új rendszerben az ELTE - véleményem szerint - igen jó pozícióban van; ennek minden oktatási szinten más okai vannak. Az alapszakokon az ELTE azért lehet népszerû, mert minõségi képzést ad, európai szinten is elismert felkészültségû oktatói gárdától lehet nálunk tanulni ? nyilván az ilyen képzésnek, hiába oktatjuk ugyanazokat a szakokat az összes magyar felsõoktatási intézménybez, a minõsége törvényszerûen jobb. A mesterképzés annyiban más, hogy míg az alapképzési szakok szakmai közmegegyezéssel jöttek létre, a mesterszakok kialakulása, megszûnése várhatóan sokkal dinamikusabb lesz, hiszen az ilyen szakok létesítését, indítását az egyetem akár saját hatáskörében is kezdeményezni tudja. Én azt látom, hogy ebben az egyetemünk nem csak a magasan kvalifikált oktatók tekintetében, hanem az oktatott tárgyak sokféleségében is igen kedvezõ helyzetben van; olyan kombinációkat tud felajánlani az ide jelentkezõknek, az inter- vagy multidisziciplináris mesterszakokon, amelyek sehol máshol az országban nem elérhetõek. Hasonló okokból egyedülállóak a lehetõségeink a doktori képzés területén is: külön kiemelném, hogy olyan Ph.D. programok indítására is lehetõség van, amelybe ? konzulensként ? más területhez értõ szakemberek bevonása is elképzelhetõ lesz. Jelenleg az ELTE-n még nem magától értetõdõ például a karok közötti áthallgatás lehetõsége vagy a szakterületek közötti, ennyire szoros együttmûködés. Hogyan kívánja ezt elõmozdítani? Ennek a problémának két aspektusa van. Szakmai szempontból nézve azokat a szakmai fórumokat érdemes megteremteni, ahol az oktatók konzultálni tudnak egymással ? megjegyzem, ilyen kapcsolatok már most is léteznek, de talán ezeknek a száma és erõssége még nem éri el a kritikus szintet. Ha ezek a kapcsolatok megerõsödnek, azokra alapozva már ki tudjuk építeni a szakmai együttmûködést, a multidiszciplinaritást. A másik aspektus a szervezési; a lehetõ legtermészetesebbé és legegyszerûbbé kell tenni a hallgatóknak, hogy más karok tárgyait felvehessék és hallgathassák. Az új törvény szerinti szabályzatok egyetemi szabályzatok lesznek; így például nem lesz indokolt, hogy egyetemen belül, a karok között is mûködjön az amúgy - esetenként - igen szigorú kreditátviteli rendszer. Rektori programjában is említi, hogy nem lehet számítani az állami források jelentõs növekedésére. Milyen lehetõségeket lát akkor az ELTE finanszírozási helyzetének javítására? Itt is két utat látok. Egyrészt nem mondhatunk le annak hangsúlyozásáról, hogy a minõségi képzéshez pénz kell. Ha az állam egyetemek fenntartójaként akar fellépni, akkor finanszíroznia is kell az intézmények mûködését. Az ELTE tehát hallatni akarja a hangját annak érdekében, hogy több pénz kerüljön a felsõoktatásba; rögtön hozzá is téve, hogy a minõségi felsõoktatásba. Ez utóbbi szempont is nagyon fontos: látható, hogy Európa-szerte probléma a felsõoktatás finanszírozása ? akkor legalább azt kell biztosítani, hogy a minõségi képzést biztosító intézmények jól mûködjenek. Fel kell mondani azokat az alkukat, amelyek jelenleg biztosítják az igénytelen vagy szükségtelen képzést biztosító intézmények mûködését. Az ELTE természetesen azt is hangsúlyozni fogja, hogy amikor megvizsgáljuk, hogy melyik szakra van szükség, és melyikre nincs, akkor a hosszú távú érdekekre kell tekintettel lenni. Vannak például olyan kis létszámú szakjaink, amelyek nem azért kis létszámúak, hanem mert ilyen szakemberekre nincs igény; hanem azért, mert csak kevés szakemberre van szükség az adott területen ? de rájuk szükség van. Az ELTE-nek természetesen saját magának is lépéseket kell tennie arra, hogy kínálatában megjelenítsen olyan képzési formákat, amelyek fizetõképes keresletet vonzanak. Természetesen itt is elsõdleges szempont, hogy a pénzért minõségi tartalmakat nyújtsunk. A bevételek egy másik forrása a kutatásból származó bevételek, amelyeket racionálisan kell tudnunk felhasználni új értékek létrehozására. Nagyon fontosnak tartom a különbözõ szolgáltatásokhoz kapcsolódó bevételekre: gondolhatunk itt a Konferenciaközpontra, a megújuló Eötvös Kiadó perspektivikus jövõjére, vagy például az egyetem vendégházára is. Az alapképzésben ? mivel a képzési támogatást nem közvetlenül az intézmény, hanem az adott képzési ágba jelentkezõ hallgatók kapják majd ? már most is megjelenni látszik valamilyen szintû minõségvédelem. A mesterképzésben is szeretne szorgalmazni valami hasonlót az ELTE? A mesterkézésben a kritikus pont egy bûvös szám, a ?harmincöt százalék?, amelynek az értelmezése körül elég jelentõs viták zajlanak. A felsõoktatási törvény kimondja, hogy az alapszintre három évvel ezelõtt felvehetõ létszám harmincöt százaléka tanulhat tovább mesterképzésben. Ezt fel lehet fogni egészségesen és nagyon rosszul is. Rendkívül szerencsétlen lenne, ha ezt a számot szakok vagy akár intézmények vonatkozásában értelmeznénk: nyilván vannak olyan szakok és intézmények, ahol indokolt, hogy a hallgatók jóval nagyobb aránya tanuljon tovább mesterképzésben, míg máshol esetleg erre sem lehetõség, sem igény nincs. Ezért jó lenne, ha azok, akik ezt a számot megállapították, mielõbb egyértelmûvé tennék, hogy mire gondoltak, hogy ezt aztán meg lehessen vitatni. A felsõoktatási reform során többször kommunikált szándék volt a gazdasági szféra és a felsõoktatás kapcsolatának szorosabbra fûzése. Erre milyen lehetõséget lát most? Két forrást máris megemlítenék, amelyek hidat teremtenek az ELTE és a külvilág között ? azért használom a külvilág kifejezést, mert a gazdasági szférának legalább két része van: a privát szférához és az államháztartáshoz köthetõ része. Az ELTE-n végzettek jelentõs része (pl. a jogászaink egy része vagy a tanárképzésben végzettek) az államot látják el minõségi szakemberekkel. Ezen a területen nem várható jelentõs változás. A gazdasági szférával már most is vannak kapcsolataink. Az egyik a szakképzési hozzájárulás, amelyben rejlõ lehetõségeket egyre inkább felismerik fel a különbözõ szakok, és találják meg azokat a cégeket, amelyek nem az államháztartást, hanem az ELTE-t gazdagítják szakképzési hozzájárulásaikkal. Az ELTE ezen a területen igen nagy felvevõképességû, hiszen a piackutatásban igen fontos szociológiától kezdve a különösebb magyarázatot nem is igénylõ informatikát felölelõ területeken egyaránt képes fogadni és hatékonyan felhasználni ezeket a pénzeket. Egy másik nagyon fontos forrásbevonási lehetõség az innovációs járulék. A cégeknek itt arra van lehetõségük, hogy a szintén kötelezõen fizetendõ innovációs járulékukat, vagy annak egy részét szerzõdéses kutatások keretében ?adják? például felsõoktatási intézményeknek. Az innováció jelenlegi, szûk látókörû értelmezésébõl adódóan ez jelenleg inkább csak a természettudományi és az informatikai területeket érinti, de az ELTE nagyon elkötelezett abban, hogy a humán innováció fogalmának meghonosításával bevigye a köztudatba, hogy az is innováció, ha jobb lesz a nyelvi képzés, társadalomtudományi, jogi vagy pszichológiai képzés. Ez a gondolat még nem járta át kellõképpen a társadalmat, de bízom benne, hogy ezen változtatni lehet. Ezeken a törvények által definiált lehetõségeken kívül nagyon fontosak a különbözõ szponzorációs és donációs pénzek is, amelyeket jól definiált ELTE programokra lehetne fordítani. Ezen a területen egyébként a hallgatói önkormányzatok példamutatóan járnak elöl, hiszen olyan technikákkal tudnak szponzorokból pénzeket ?kiszippantani?, amiket nekünk is érdemes lenni megtanulni a hallgatóságtól ? gondolok itt a Jeges Estre. Például egy ELTE évkönyv kiadásának megfinanszírozására olyan cégeket is meg lehetne keresni, például légitársaságokat, amelyeknek érdeke, hogy a nevüke minél szélesebb körben ismertté váljon. De ilyen lehetõség lehet például egy cég által szponzorált kutatólaboratórium létesítése is. Ehhez a körhöz tartozik az az elképzelésem is, hogy meg lehetne honosítani az angolszász egyetemeken már ismert ?támogatott? professzorátusok rendszerét is. Természetesen nem állítom, hogy az angolszász minta egy az egyben lemásolható, ezért a lehetõségeket nagyon gondosan át kell tekinteni. Ha a McDonald?s például érdekelt lenne abban, hogy a szociológiának legyen egy professzora egy meghatározott területen az ELTE-n, és az ELTE feladatot is kompatibilisnek érezné saját oktatási filozófiájával és tudna is alkalmas jelöltet megnevezni, akkor itt is lehetõség lenne egyfajta forrásbevonásra. Szeretném ugyanakkor hangsúlyozni: kizárom annak lehetõségét, hogy ?eladjuk? az ELTE-t; kölcsönös elõnyökön alapuló megegyezéseket képzelek el. Rengeteg változás várható a közeljövõben mind a magyar felsõoktatásban, mind az ELTE-n; ez komoly feszültségekkel is együtt járhat. Megválasztása esetén hogyan kezelné ezeket? A programomban a kulcsszavak között szerepel a ?tolerancia? szót. A változásokkal természetes módon járnak együtt a feszültségek. Ezeket csak úgy lehet feloldani, ha a problémákról beszélünk, ha a döntéseket nem ?erõbõl? hozzuk meg, hanem konszenzus alapján; ha a vitákat addig folytatjuk, amíg el nem érhetõ egy olyan konszenzusos megoldás, amelyrõl a partnerek belátják, hogy az adott helyzetben nincs jobb. Ugyanilyen fontosnak tartom, hogy a gondolkodásmódunkba építsük be a korrekció lehetõségét. Ha például a szenátus egy adott kérdésben döntést hozott, akkor legyünk készek egy gyakorlati próbaperiódus után ennek felülvizsgálatára. Ugyanez érvényes persze az Intézetekre, más egyságekre is. A harmadik szempont a tapintat és a humánum, amit az átalakítások során szem elõtt kell tartani ? úgy kell az új oktatási, irányítási rendszerbe, hogy a veszteségeink minimálisak legyenek. Fontos, hogy az ELTE-s hallgatók ne veszítsenek, hanem nyerjenek az átalakulással, az ELTE-n oktatók, kutatók és a szolgáltatásban dolgozók pedig úgy érezzék, hogy méltósággal tudnak visszavonulni, ha annak az ideje eljön, és tudják azt, hogy az egyetem számít az õ munkájukra és támogatásukra a késõbbiekben is.