Változtat az új rektor
(2010-03-22)
Hudecz Ferenc (TTK) rektori kinevezése júliusban jár le, ezért az ELTE első emberének tisztségére pályázatot írtak ki az év elején. Újrázás reményében erre a jelenlegi, valamint még 2009 végén indulási szándékát jelző Mezey Barna (ÁJK) volt dékán szállt ringbe, de előbbi szándékától visszalépett.
Programjának ismertetőjében felhívta a figyelmet a folyamatosan átalakuló környezetre, melynek kiszámíthatatlansága az ELTE életére is hatással van. Ennek egyik pillére a gazdasági helyzet, melyet a megújításra váró finanszírozási szerződés fog befolyásolni, másik az országgyűlési választások tükrében kialakuló új felsőoktatási stratégia. Például Pokorni Zoltán volt oktatási miniszter szavai szerint a Bologna-rendszer bevezetése elhamarkodott volt, azt újra kell gondolni, de belőle kihátrálni nem lehet. A tanárképzés átalakítása sarkalatos pontját alkothatja következő oktatási reformnak. Az Egyetem részére fontos kérdés, hogy milyen felsőoktatást irányoznak elő, és azt mennyi intézménnyel akarják megvalósítani. A demográfiai adatok tükrében csökkenő hallgatói számmal kell tervezni, mely bezárásokat fog eredményezni az országban, így egy önmagukat hevesebben védő mezőnyben kell az ELTE érdekeit megvédeni.
„A Kutató Egyetem cím megszerzése nem kérdés, annak kimagasodó teljesítése a cél” – hangsúlyozta Mezey Barna, aki a magánszféra bevonását tervezi ennek eléréséhez, ugyanis ebben látja „az egyetlen finanszírozási kitörési pontot”. A társadalmi jelenlét több téma kapcsán is előkerült: „a hallgatók piacképessége érdekében meg kell ismertetni a vállalatokat az itt folyó képzéssel, tudományos fokozatokkal, és be kell vonni őket a műhelymunkákba.” Továbbá „jó kommunikációval, a középiskolások és szüleik megszólításával kell biztosítani, hogy a jövőben is tartsuk felvételi adatainkat” – mondta el.
Az ELTE Szenátusa 27 igen, 4 nem és 1 érvénytelen szavazat mellett választotta Mezey Barnát rektornak. Fodor Judit, az ELTE EHÖK elnöke, a szavazást megelőzően bejelentette, hogy a március 17-i EHÖK elnökségi ülésen minden a tíz HÖK elnök szavazatával támogatta a volt jogász dékánt.

