Megalakult az új Magyar Akkreditációs Bizottság (2008-08-04)
Az új testület huszonkilenc tagból áll, elnökéül a tagok maguk közül dr. Bazsa Györgyöt, a Debreceni Egyetem egyetemi tanárát választották meg. Az ELTE tanárai közül dr. Hunyadi György, a Pedagógiai és Pszichológiai Kar dékánja, egyetemi tanár, dr. Inzelt György egyetemi tanár, dr. Kiss Jenő, a Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet igazgatója, egyetemi tanár, dr. Kulcsár Szabó Ernő, a BTK Irodalomtörténeti Intézet kutatóprofesszora, egyetemi tanár és dr. Lukács István, a BTK Szláv Filológiai Tanszékének egyetemi docense kapott megbízást a következő három évre. A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény a felsőoktatási képzés és a tudományos tevékenység színvonalának folyamatos ellenőrzésére és minősítésére hozta létre az akkor még Országos Akkreditációs Bizottságnak nevezett testületet. Az 1996-os átfogó törvénymódosítás után változott meg neve Magyar Akkreditációs Bizottságra, feladatául az intézményi és program-akkreditációk követelményeinek és eljárási rendjének kidolgozását, azok következetes végrehajtásának ellenőrzését jelölték meg. A testület 2000. június 30-ig értékelte valamennyi állami és állam által elismert egyházi és alapítványi felsőoktatási intézmény képzési és tudományos tevékenységét. A MAB kiemelkedő szerepet játszott a doktori képzés elindításában, majd 2000-ben a doktori iskolák létrehozásában. A szervezet folyamatosan részt vett a nemzetközi felsőoktatási szervezetek munkájában is, és a minőségügy magyarországi fejlesztésével párhuzamosan határozta meg maga számára az új feladatokat. A felsőoktatásról szóló 2005. évi törvény a MAB-ból egy átfogó, a magyar felsőoktatásban folyó képzés, tudományos kutatás, művészeti alkotótevékenység minőségének értékelését, az intézményi minőségfejlesztési rendszerek működését vizsgáló, független, szakértői testületet hozott létre. A bolognai folyamat során egyértelművé vált a minőségbiztosítás növekvő fontossága. 2005. májusában Bergenben negyvenöt ország oktatási miniszterei elfogadtak egy dokumentumot az Európai Felsőoktatási Térségben megvalósítandó minőségbiztosításról, mely külön foglalkozik az akkreditációs bizottságok szerepével. A nyilatkozat szorgalmazza, hogy az akkreditációs bizottságok működjenek együtt a felsőoktatási intézmények képviselőivel és más társadalmi szereplőkkel, hogy a testület hivatalos státusza, jogi háttere, megfelelő humán- és anyagi erőforrásokkal való ellátottsága, függetlensége biztosítva legyen, továbbá, hogy tevékenységét rendszeres, ötévenkénti külső értékelésnek vessék alá. A bergeni egyezményben megfogalmazottak minél hamarabbi megvalósulását az Európai Parlament és Tanács 2006. február 15-ei ajánlása tovább sürgeti. Az új MAB egyik legfőbb feladata, hogy a jelenlegi bürokratikus működését egy egyszerűbb, átláthatóbb, megbízhatóbb értékelést lehetővé tevő mechanizmussal váltsa fel. Az ötévenkénti külföldi véleményezésre, ellenőrzésre Magyarországon várhatóan 2008-ban kerül majd sor. A MAB eddigi tevékenységével kapcsolatban felmerülő legsúlyosabb problémát az jelentette, illetve jelenti, hogy a testület minősítési eljárása nyomán kialakult felsőoktatás által kibocsátott munkaerő és a munkaerő-piac visszajelzései, igényei között szakadék húzódik. A magyar felsőoktatás legátfogóbb értékelését ma az Országos Felsőoktatási Információs Központ végzi a hallgatók és a munkaerő-piac szereplőinek megkérdezése alapján. Ez a rangsor szakonként igencsak heterogén. Egy adott képzési ág a legkülönfélébb tudású hallgatókat ?kitermelő? egyetemek és főiskolák burjánzó sokaságából tevődik össze, minőségi és minősíthetetlen színvonalú képzés egyaránt jellemzi. Bálint Julianna, Polónyi István és Siklós Balázs 2006-ban készített tanulmányt ?A felsőoktatás minősége? címmel, melyben külön kitértek a minőségbiztosítás folyamatára. Leszögezik, hogy a felsőoktatási akkreditációs politika ? a humboldti egyetemi hagyományokat követve ? egy piactól elzárt, ?folyamatelvű önminősítés?. Nem veszi figyelembe a tényleges keresletet, a munkaerő-piac igényeit, noha elegendő információ birtokában és megfelelő számú ?szolgáltató? mellett a munkaerő-kereslet racionális és szuverén döntései nyomán a rossz kínálatot nyújtó felsőoktatási intézmények szelektálódnának. A piaci mechanizmusok tehát szükségtelenné teszik az akkreditációs rendszert. A kérdés csupán annyi: mennyiben tekinthető ?piacinak? a felsőoktatás? A szerzők szerint egy minden érdekelt számára beleszólási lehetőséget biztosító intézmény lehetne a köztes megoldás. A MAB-ra vár, hogy az új európai standardok és irányelvek mentén egy valóban hatékony, a piac érdekeit és visszajelzéseit figyelembevevő minőségi felsőoktatást teremtsen. Mednyánszky Orsolya
Vissza
