Elte Online hírportál

Emberi Erõforrások Fejlesztése Operatív Program (2008-08-04)

A versenyképesség és gazdasági hatékonyság javítását megcélzó uniós erõfeszítések a HEF OP keretein belül 4 prioritás mentén valósulnak meg. A program támogatja az aktív munkaerõ-piaci politikát, felveszi a kesztyût a társadalmi kirekesztéssel szemben a munkaerõpiacra való belépés segítésével, támogatja az egész életen át tartó tanulásra ösztönzõ politikát, illetve mindezek mellett a humánerõforrás-fejlesztéshez kapcsolódó infrastruktúra kiépítését is segíti. Humán Erõforrás Fejlesztése Operatív Program Magyarország 2004. május 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz, ezzel megnyílt a lehetõség, hogy közvetlenül juthasson hozzá az ún. Strukturális Alapok nyújtotta támogatáshoz. Azért hozták létre ezeket az alapokat, hogy segíthessék a fejlõdõ országok felzárkózását. Ezen források segítséget nyújtanak a gazdasági hatékonyság maximálásához, a tartós gazdasági fejlõdéshez, illetve a regionális gazdasági különbségek elegyengetéséhez. Az Unió regionális politikájának keretében 4 alap mûködik jelenleg: Európai Regionális Alapot (ERDF)
Európai Szociális Alapot (ESF)
Európai Mezõgazdasági Orientációs és Garancia Alap Orientációs Részét (EAGGF GF)
Halászati Orientáció Pénzügyi Eszközei (FIFG) Témánk szempontjából a legfontosabb az Európai Szociális Alap, melynek fõ célja a munkaerõ piac alkalmazkodó képességének növelése. Támogatási rendszerének céljai közt szerepel az oktatási rendszer hatékonyságának növelése, valamint a jobb költséghatékonyság elérése. Emellett egyre nagyobb hangsúlyt kap az információs gazdaság és társadalom igényeit kielégítõ szaktudással rendelkezõ munkaerõ képzése. Ahhoz, hogy Magyarország részesedhessen az alapokból, el kellett készíteni a Nemzeti Fejlesztési Tervet, amely az ország gazdasági és társadalmi helyzetének átfogó elemzése alapján meghatározta a fejlesztéspolitikai célokat és prioritásokat. A Nemzeti Fejlesztési Tervben megfogalmazott célok megvalósítása öt operatív programon keresztül történik, amelyek közül a Strukturális Alapok forrásaiból a Humánerõforrás-fejlesztési Operatív Program részesedik a legnagyobb mértékben. A Strukturális Alapok közül a HEF OP elsõdlegesen az Európai Szociális Alap (ESZA) támogatásaira épül, amit az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) forrásai is kiegészítenek a humánerõforrás-fejlesztést támogató infrastruktúra fejlesztését támogatva. A HEF OP stratégiájának 4 fõ irányvonala van: 1.Aktív munkaerõ-piaci politikák támogatása 2.A társadalmi kirekesztés elleni küzdelem a munkaerõpiacra való belépés segítésével 3.Az egész életen át tartó tanulás politikáinak támogatása 4.A humánerõforrás-fejlesztéshez kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztés Vannak ugyan nehézségek a jelenlegi támogatások lehívásával, illetve a programok beindításával, a kormány azonban azt ígéri a késõbbiekben egyszerûsödik a támogatást és ellenõrzést biztosító intézményrendszer. Fontos, hogy minél rövidebb idõ alatt össze tudják hangolni a munkaerõ piac szereplõinek magatartását, illetve csökkenteni tudják a regionális különbségeket a gazdasági hatékonyság és a versenyképesség növelése érdekében. Stratégia Stratégiai távlatból szemlélve a növekedés és foglalkoztatás bõvítése érdekében 4 fõ célt jelöltek meg a Nemzeti Stratégiai Referenciakeretben: 1) versenyképes gazdaság 2) megújuló társadalom 3) élhetõ környezet 4) területi kohézió. Az operatív program az emberi erõforrások fejlesztésével járul hozzá ehhez a stratégiához. A legfõbb cél ezen belül az aktivitás növelése, konkrétabban az aktivitási ráta 6 százalékponttal való emelése a 2013-ig tartó idõszakban. A foglalkoztatás és a humánerõforrás-fejlesztés eszközeivel elõ kell segíteni, hogy az aktív korú népesség minél nagyobb hányada lépjen be a munkaerõpiacra és lehetõleg maradjon is ott, illetve hogy lehetõsége legyen megszerezni az ehhez szükséges tudást és készségeket, és sikeresen alkalmazkodjon a gazdasági és technológiai változásokhoz. Az aktivitás növekedését elõsegíti továbbá a nyugdíjkorhatár emelése, a fiatalabb generációk képzettségi szintje és a javuló egészségi állapot. Mindehhez a forrást az Európai Szociális Alap teremti meg, amelybõl azokat a szakpolitikai reformokat fogják támogatni, amelyek középpontjában a munkavállalás, az aktív álláskeresés és az egész életen át tartó tanulás ösztönzése és segítése áll. Ehhez még fejleszteni kell az intézményi, jogszabályi környezetet és az együttmûködési mechanizmusokat is, amelyben a támogatások felhasználásra kerülnek. Az operatív program keretében az aktivitás növelésére irányuló stratégia a foglalkoztatáspolitika, az oktatás és képzés, a szociális szolgáltatások és az egészség megõrzését és helyreállítását célzó szolgáltatások eszközeire építve valósul meg. Specifikus célok A program eredményességét döntõen befolyásolja sikerül-e végrehajtani az alábbiakban ismertetésre kerülõ ún. specifikus célokat. Az elsõ és legfontosabb a munkaerõ-piaci kereslet és kínálat összehangolásának javítása. Itt elsõsorban azt kell elérni, hogy az oktatás és képzés elsõsorban a munkaerõ-piaci kereslet igényeinek megfelelõen szolgálja ki a munkáltatókat. Az állam feladata, hogy koordinálja a munkavállalók és munkáltatók minél nagyobb arányú egymásra találását. Ez nagy kihívás elé állítja az Állami Foglalkoztatási Szolgálatot, amely a munkaerõ-piaci tendenciák változását felismerve, információt nyújt a gazdaság szereplõinek, illetve új típusú szolgáltatásaival segíti a változásokhoz való minél zökkenõmentesebb alkalmazkodást. Az álláskeresõk szempontjából a legfontosabb, hogy a szolgáltatások igénybevétele minél szélesebb kört érintsen. Nem elegendõ, ha csak a regisztrált munkanélkülieket fedi le a szolgáltatás, arra is ki kell terjeszteni, aki munkavállalási korú, munkaképes, de munkajövedelem hiányában valamilyen szociális ellátásban részesül. Ez azt az elvet hozná elõtérbe, hogy elsõsorban munkalehetõséget kell biztosítani és csak másodsorban szociális segélyt nyújtani. Ez mindenképpen olcsóbb, hatékonyabb és kevésbé igazságtalan segítségnyújtási rendszert jelentene. Egy ilyen struktúra létrehozása egy integrált foglalkoztatási és szociális szolgáltató-rendszer kialakításával érhetõ el. Ezen túl fontos, hogy a szolgáltatások kellõen rugalmasak és mindenki által hozzáférhetõek legyenek. A munkáltatók szempontjából szükség van egy magas színvonalú, rugalmas és gyorsan elérhetõ szolgáltatásokat nyújtó intézményre, amelyet szintén az Állami Foglalkoztatási Szolgálat testesítene meg. Rá kell venni a munkáltatókat, hogy ezeket a szolgáltatásokat minél több munkáltató vegye igénybe. Egy másik fontos feladat az aktivitás területei különbségeinek csökkentése. Az Állami Foglakoztatási Szolgálat feladata lenne helyi munkaerõ-piaci viszonyokra szabott stratégia és programok kialakítása, és az esélyegyenlõség megteremtése. Hosszabb távon a cél elérésében nagy szerepe van a megfelelõ minõségi oktatáshoz való egyenlõ esélyû hozzáférésnek. A harmadik fontos célkitûzés a változásokhoz való alkalmazkodás segítése. A gazdaság versenyképességének növeléséhez és a munkaerõ-piaci részvétel növeléséhez egyaránt szükséges, hogy a munkavállalók és a vállalkozások képesek legyenek megfelelni a változó gazdasági környezet és a folyamatos technológiai innováció támasztotta elvárásoknak, versenyképes és naprakész tudással rendelkezzenek. A változásokhoz való alkalmazkodás elõsegítéséhez mindenekelõtt az egész életen át tartó tanulás lehetõségeinek fejlesztése és hozzáférhetõvé tétele szükséges. Ösztönözni kell a munkavállalókat a képzésben való részvételre, a vállalatokat pedig arra, hogy többet fordítsanak munkavállalók képzésére. Az egész életen át tartó tanulással csínján kell bánni. Nem lehet l?art pour l?art módon, minden látható cél nélkül tanulni, mert ezt a munkaerõ-piac nem fogja honorálni. A Figyelõ márciusi 9. számában olvashatjuk a következõ gondolatot, amin igazán érdemes elgondolkodni: ?Sokan a diplomahalmozást értik élethosszig tartó tanulás alatt, pedig ha az oklevelek sora nem párosul munkatapasztalattal, túlképzett munkanélkülivé válhat az ember.?. Az ember leendõ második munkahelyén már nem elsõsorban a diplomát fogják nézni (persze azt is), hanem az elõzõ munkahelyet. A munkáltató számára az a fontos, hogy az illetõ milyen kompetenciával rendelkezik a szakterületén és hogy mennyire volt következetes a fejlõdése. Itt is az mutatkozik meg, hogy mind a két oldal érdekeit figyelembe kell venni, meg kell teremteni az egyensúlyt a munkáltató és a munkavállaló között. Amit nem szabad elfelejteni, hogy a piac diktál. Különös figyelmet érdemel az alacsony végzettségûek felzárkóztatása, átképzése. Javítani kell továbbá a szakiskolai képzés minõségét, hiszen a tapasztalatok szerint ez a képzés csak részben készíti fel a fiatalokat a munkaerõ-piaci követelményekhez való alkalmazkodásra. A szakiskolák felszereltsége ritkán kompatibilis a vállalatoknál alkalmazottal, a cégek pedig általában nem vállalják a gyakorlati képzést. Erre a problémára reagálva az I. Nemzeti Fejlesztési Terv programjában megvalósult 16 Térségi Integrált Szakképzõ Központ létrehozása. Ez jelentõs lépés a piaci igényekre való felkészülés útján. Ugyanezen terv keretében korszerûsítették az OKJ-t (Országos Képzési Jegyzék) és ennek részeként kiépítették a moduláris rendszert is. A felsõoktatás a már sokoldalúan értékelt Bolognai Nyilatkozat alapján alakul át, amely szintén a piachoz való alkalmazkodást kívánja megvalósítani. A következõ fontos speciális cél az egészségi állapot és a munkavégzõ-képesség javítása. A népesség általánosan rossz egészségi állapota és a rokkantsághoz kötõdõ ellátásokban részesülõ aktív korúak magas aránya miatt kiemelt figyelmet kell fordítani az egészség megõrzését, az egészségügyi állapot javítását és a munkavégzõ-képesség helyreállítását segítõ szolgáltatások fejlesztésére. A megváltozott munkaképességû emberek integrálása a munka világába fontos feladat. Ehhez érdekeltté kell tenni mind a munkavállalót, mind a munkáltatót, hogy létrejöhessen közöttük a munkaszerzõdés. A munkáltatókat a jelenleginél nagyobb mértékben kell bevonni a rehabilitációs folyamatba a kötelezettségi és érdekeltségi viszonyok pontosabb meghatározásával. Mindezen célok mit sem érnek, ha a társadalom nem tud leszámolni a lépten-nyomon felbukkanó diszkrimináció különbözõ megjelenési formáival. A társadalmat meg kell tanítani bizonyos fokú tolerancia szükségességére, hogy ami nagy nehézségek árán felépül, az a társadalmi egyetértés hiánya miatt ne omoljon kártyavárként össze. Törekedni kell az egyenlõ és diszkriminációmentes foglalkoztatási feltételek kialakítására. A szegénység és a társadalmi kirekesztõdés egyik meghatározó oka a munkaerõpiacról való kiszorulás, a munkanélküliség és különösen a tartós munkanélküliség és az inaktivitás. Meg kell állítani a szegénység újratermelõdését, ezért különösen fontos a gyermekszegénység elleni küzdelem elõtérbe helyezése. Meg kell akadályozni, hogy a szegény családok gyermekei vesztesként induljanak az oktatásban és a munkaerõpiacon, ezáltal ki lehet lépni ebbõl az ördögi körbõl. Mindez persze csak akkor lehetséges, ha a versenyképességet össze tudjuk egyeztetni a társadalmi szolidaritással. Hátrányos helyzetû csoportok Fokozott figyelmet kell szentelnünk a munkaerõ-piaci szempontból hátrányos helyzetû csoportokra. A munkaerõ-piaci hátrányok és a kirekesztõdés kockázata fokozottabban érint bizonyos csoportokat, így például az alacsony végzettségû embereket, a roma embereket, a hátrányos helyzetû térségben élõket, a megváltozott munkaképességû embereket és bizonyos demográfiai csoportokat. Ezek persze halmozottan is jelentkezhetnek, de nézzük most õket külön-külön. A demográfiai csoportokon belül a nõk, a fiatalok és az idõsebb munkavállalók a leginkább veszélyeztetettek. Jelenleg a nõk munkanélküliségi rátája magasabb a férfiakénál, ami többnyire a nõk családban betöltött szerepére vezethetõ vissza. Általában a nõk maradnak otthon a kisgyerekkel, így jellemzõen õk veszik igénybe a gyermekgondozáshoz kapcsolódó pénzbeli juttatásokat (GYES, GYED, GYET). Ilyenkor a nõk hosszú idõre kirekesztõdnek a munkaerõpiacról, így a többéves távollét alatt megkopik a munkavégzéshez szükséges tudás és készség, illetve a munkáltatók részérõl a kisgyermekes nõkkel szemben jelentkezõ diszkriminációval is meg kell küzdeniük. A nõk munkaerõ-piaci belépését és visszatérését segíti a kormány néhány új szabályozással. 2005. január 1-tõl a munkáltatók 50 %-os társadalombiztosítási járulék-kedvezményre jogosultak, amennyiben (és itt az ?amennyiben? kiemelendõ, hiszen ez a feltétel képes kikényszeríteni, illetve ösztönözni a célzott munkaerõ-felvételt, ellenben egy általános TB-csökkentéssel) GYES-rõl, GYED-rõl, GYET-rõl visszatérõ, vagy ápolási díjban részesülõ személyeket alkalmaznak. A másik fontos szabályozás 2006. január 1-jén lépett hatályba, miszerint a gyermekgondozási segélyben részesülõ szülõk a gyermek 1 éves korától vállalhatnak munkát. Felvetõdik a kérdés, hogy a kisgyermeket nevelõ szülõ milyen munkát végezzen, amelyet össze is lehet egyeztetni a gyermeknevelés korai szakaszával? Erre lehet megoldás, a jelenleg még gyerekcipõben járó távmunka, részmunkaidõs foglalkoztatás, alkalmi munkavégzés stb. A demográfiai csoportokon belül kiemelt figyelmet érdemel a fiatalok elhelyezkedési problémája. Elég, ha a franciaországi diáktüntetésekre gondolunk, láthatjuk milyen széleskörû társadalmi és politikai hatása lehet egy elhibázott és nem fokozatosan bevezetett szabályozásnak. Ez a munkaerõ-piac rendkívül érzékeny pontja, ahol figyelembe kell venni mind a fiatalok, mind a vállalatok igényeit, lehetõség szerint kompromisszumos megoldásra törekedve. Statisztikai adatok szerint a 15-24 évesek körében magas az inaktívak száma, vagyis azoké, akik nem dolgoznak és nem is keresnek munkát. Személy szerint nem tartom szerencsésnek ennek az osztályköznek a megválasztását, hiszen ebbe a körbe különféle végzettségû emberek tartoznak. A középiskolát általában 18 éves korukra végzik el a fiatalok. Gazdaságpolitikai szempontból viszont nem biztos, hogy az fog eredményt hozni, ha a 8 osztály elvégzése után rögtön munkába áll a többség. Így ebben az osztályközben nem feltétlenül elõny egy magasabb aktivitási ráta felmutatása. Az viszont tény, hogy a felsõoktatásban tanulók aránya a rendszerváltozás után rohamosan nõtt, ezáltal kitolódott a munkába állás idõpontja. Ez így önmagában számos kedvezõ hatást gyakorolt a munkaerõpiacra. A gazdaság kapott ezáltal egy kis kifutási idõt, csökkentek a munkaerõ-piaci feszültségek, illetve növekedett az általános képzettségi szint. Sajnos azonban rontja a hatékonyságot, hogy ez az oktatási expanzió nem a gazdaság igényeinek megfelelõ szerkezetben ment végbe. Ennek következménye az állástalan felsõfokú végzettségûek hosszú sora. Ezen próbál változtatni ez a program azáltal, hogy már a pályaválasztásnál körültekintõ, felelõs döntésre ösztönöz. Másik fontos eleme a programnak, hogy igyekszik összehangolni a munkaerõ-piaci igényeket az oktatás és képzés minõségével. Tovább kell ugyanis lépni az eddigi gyakorlaton, hogy vég nélkül képezzük a jogászokat és a közgazdászokat figyelmen kívül hagyva azt a nem lebecsülendõ tényt, hogy a piac telített. A program a minõségi oktatásra helyezi a hangsúlyt, amelybe beletartozik az is, hogy olyan területeket támogat, amelyek megfelelnek a munkaerõ-piaci igényeknek. Így például növelni kívánják a természettudományi és mûszaki szakokon tanulók számarányát, ezzel egyidejûleg pedig erõsítenék néhány intézmény ?felsõoktatási kiválósági tudásközpontként? való mûködését (elitegyetem). A regionális tudásközpontok és a régióban mûködõ vállalkozások közötti együttmûködés ösztönzésével elõ kell segíteni, hogy a gazdaság igényeinek megfelelõ kutatások szerepe erõsödjön a felsõoktatási intézményekben. Itt szeretnék utalni Bokros Lajos nem új keletû felvetésére, miszerint kormányzati szinten tovább lehetne erõsíteni az oktatás és képzés összehangolását a munkaerõ-piaci igényekkel oly módon, hogy ha az Oktatási Minisztériumot összevonnák a Szociális és Munkaügyi Minisztériummal. Ez természetesen összhangban állna továbbá a közszféra karcsúsításának és hatékonyságnövelésének igényével, melynek foglalkoztatási hatásaival külön foglalkozni kell. A fiatalok elhelyezkedését nehezíti, hogy a munkáltatók inkább már gyakorlattal rendelkezõ munkavállalókat keresnek. Erre hozták létre a START programot, amely a foglalkoztatás elsõ évében a munkáltatónak az átlagosan 35 %-os szintrõl 15 %-ra, a második évben pedig 25 %-ra csökkenti a munkáltató járulékfizetési kötelezettségét. A harmadik demográfiai csoport, az idõsebb munkavállalók köre különösen mélyen érinti a gazdasági és társadalmi viszonyokat. A nyugdíjkorhatár emelését két dologra lehet nagyszerûen alkalmazni. Egyrészt ezzel a politikai eszközzel, rövidtávon enyhíteni lehet a járulékra jogosultak jövedelmének finanszírozási nehézségeit, másrészrõl az 55 év feletti munkavállalási korú népesség aktivitási rátájának szalonképtelen statisztikai adatait lehet megfelelõ mértékûre masszírozni. Egyik sem jelent megoldást a problémára, ezért a továbbiakban a program érdemi részére térnék át. A cél az idõsebb munkavállalók munkaerõ-piacra való visszatérésének ösztönzése. A visszatérést nehezíti, hogy jelentõs részük hosszú ideje nem dolgozott, nehezebben alkalmazkodnak a megváltozott munkaerõ-piaci elvárásokhoz, tudásuk, készségeik elavultak. Emellett a munkáltatók részérõl jelentkezõ diszkriminációval is meg kell küzdeniük. Ezt a tendenciát igyekszik áttörni a program, azáltal, hogy az 50 éven felülieket foglalkoztató munkáltatókat járulékkedvezményben részesíti. Ez abban áll, hogy nem kell megfizetniük a fix összegû egészségügyi hozzájárulást. Elindult továbbá a PRÉMIUM ÉVEK program, amely a nyugdíjkorhatár elérése elõtti idõszakban az aktivitás megõrzését szolgálja. Az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezõ emberek elhelyezkedési esélye igen csekély mértéket mutat. Persze itt is az oktatásnak kell alkalmazkodni a munkaerõ-piac igényeihez és nem fordítva. Nem kell mindenkinek érettségizni, vagy ne adj Isten diplomázni, elegendõ ha az oktatás adott szintjén megfelelõ minõségû, a munkaerõ-piaci igényekre érzékenyen reagáló, felkészítés folyik. A roma népesség foglalkoztatási szintje jelentõsen elmarad az átlagtól. A romák rendkívül rossz munkaerõ-piaci helyzetében egyszerre több, egymást erõsítõ tényezõ játszik szerepet. Az átlagnál jóval magasabb közöttük a legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezõk aránya, a szakmunkás végzettségûek közül, sokaknak elavulttá váltak a készségeik. Jelentõs részük él az ország munkaerõ-piaci szempontból hátrányos helyzetû keleti és északi régióiban, olyan helyeken, ahol nem épült ki megfelelõ infrastruktúra, ez pedig eleve determinálja a munkalehetõségek alacsony számát. Ez persze nem csak a roma népességet érinti, az ország gazdasági helyzete jelentõs mértékben függ az infrastruktúra kiépítettségétõl. Ahhoz, hogy érdemes legyen beruházni egy adott területen, létre kell hozni az oda vezetõ szállítási utakat, élhetõ környezetet kell létrehozni a környéken, hogy valóban megvalósulhasson a munkaerõ mobilitása. Rendkívül káros az egész ország fejlõdésére nézve a Budapest központú gazdaság, mivel az ország kevésbé fejlett területein jelentõs mértékû kihasználatlan kapacitások vannak illetve lehetnek. Nem beszélve arról, hogy ahol nem jut munkalehetõség a lakosságnak, ott az elmaradt jövedelmeket segélyekbõl kell pótolni, amit a fejlettebb területek dolgozó lakossága fog megfizetni adójából. A probléma orvoslására az aktivitás területi különbségeinek csökkentésén keresztül van mód. Fontos, hogy az aktív munkaerõ-piaci politikák eszköztára jobban igazodjon a helyi munkaerõ-piaci sajátosságokhoz és a gazdasági lehetõségekhez. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat helyi szerveinek pedig kellõ mozgásteret kell biztosítani a helyi munkaerõ-piaci viszonyokra szabott stratégia és programok kialakítására. Emellett fontos hangsúlyozni az esélyegyenlõség megteremtésének szükségességét, hosszabb távon ugyanis az aktivitás területi különbségeinek csökkentésében jelentõs szerepe van a megfelelõ minõségû oktatáshoz való egyenlõ esélyû hozzáférésnek. A munkaerõ-piacra való belépés illetve visszatérés olyan politikát kíván meg az Állami Foglalkoztatási Szolgálattól, ami elsõsorban a foglalkoztatás növelését ösztönzi és csak másodsorban épít a szociális támogatásokra. Ehhez persze össze kell hangolni a foglalkoztatást, az oktatást, a szociális szférát és a különbözõ civil szervezetek tevékenységét, így lehetõség nyílik egy komplex módon végrehajtott reformra. Külön foglalkoznunk kell a megváltozott munkaképességû és fogyatékos emberek körével. Ez a csoport munkaerõ-piaci szempontból rendkívül hátrányos helyzetben van. Munkavállalásukat hátráltatja a diszkrimináció és a fizikai és kommunikációs akadálymentesítés alacsony mértéke. A program hozzájárul a kormány által kialakított új, méltányosabb támogatási rendszer finanszírozásához, továbbá támogatja a munkavégzõ-képesség és a foglalkoztathatóság fejlesztését is. Ehhez komplex, személyre szabott segítséget igyekszik nyújtani, támogatja a munkáltatókat a foglalkoztatás esetleges többletköltségeinek kompenzálásával. A megváltozott munkaképességû és fogyatékos emberek foglalkoztathatóságát javítja a képzésben való részvételre való ösztönzés. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat végzi a koordinációs feladatokat, szakmailag felülvizsgálja a jelenlegi támogatások és szolgáltatások rendszerét, majd megteremti a magasabb színvonalú és hatékonyabb szolgáltatásokhoz és az új feladatok ellátásához szükséges személyi, intézményi, technikai és infrastrukturális feltételeket. Tapasztalatok Az Emberi erõforrások fejlesztése operatív program 2004-2006 közötti tevékenysége alkalmat ad a tapasztalatok összegzésére. A program tervezésének kezdetén még nem voltak meg a megfelelõ szakpolitikai stratégiák és a program intézményesülésének jogszabályi feltételei, ezért a tervezett intézkedések nem érték el az elvárt hatást és hatékonyságot. A tapasztalatokból adódóan létfontosságúnak tekintik a programok megfelelõ szakmapolitikai és jogrendszerbe való beágyazódását. Az intézményrendszer fejlesztése idõigényes feladatnak bizonyult. A maximális hatékonyság megteremtéséhez a világos és egyértelmû feladatmegosztás, az egyszerûbb és átláthatóbb intézményi struktúra kialakítása révén lehet eljutni. A folyamatok túlbürokratizáltsága megfelelt ugyan az EU pénzügyi ellenõrzési igényeinek, hiszen ezáltal egy magas biztonsági fokozatú intézmény- és eljárásrendszert sikerült létrehozni, a projektek megvalósítását viszont veszélyeztette az elõzõekbõl fakadó lassúság és a nehézkes ügyintézés. A problémát érzékelve sor kerül a finanszírozási és elszámolási folyamat egyszerûsítésére. A program megítélése szempontjából rendkívül lényeges, hogy megkülönböztessük az idõtávokat. A projektek egy része (pl. közoktatás) csak hosszú távon tud hozzájárulni a foglalkoztatás bõvüléséhez, rövid távon a hatás nem mérhetõ. Emiatt fontos lenne, hogy megfelelõ hangsúlyt kapjon a vizsgálati alapul szolgáló szempontrendszer. A program a kezdeti szakaszban nem volt képes megbirkózni az egyik legfontosabb alapelv szem elõtt tartásával ti. a területi kohézió elõsegítésével és az esélyegyenlõség megteremtésével. Ebben a kérdésben fontos tapasztalatokhoz jutottak az elmúlt két év során. A támogatások jelentõs része ugyanis a fõvárosban, illetve a Közép-Magyarországi Régióban került felhasználásra. Az arányeltolódás egyik lehetséges oka, hogy az egyes térségek fejlettsége jelentõsen befolyásolja a pályázói aktivitást. Fontos felismerés, hogy a pályázati rendszerben megnyilvánuló egyenlõ verseny, pont a célokkal ellenkezõ hatást érhet el, hiszen felerõsítheti a területi különbségeket. Mindezen tapasztalatok figyelembevételével azt a következtetést lehet levonni, hogy bár a célkitûzések jók, az elméleti kidolgozottság kellõen racionális, a programok gyakorlati megvalósítása viszont még rengeteg feladatot fog adni a program gazdáinak.