Martin McDonagh egyik legnépszerűbb színdarabja kétségkívül A párnaember, amelyet a világ számos országában nagy sikerrel állítottak színpadra. Magyarországon többek között a Radnóti Színházban mutatták be Pál András és Rusznák András főszereplésével, Szikszai Rémusz rendezésében. McDonagh-trilógiánk harmadik, egyben utolsó részében A párnaemberről olvashattok.
A Radnóti Színház honlapján található színlapból megtudhatjuk, hogy az Olivier-díjas darab egy meg nem nevezett rendőrállamban játszódik, ahol Katuriant (Pál András), az írót többszörös gyerekgyilkosság vádjával hallgatja ki Tupolski (Köles Ferenc) és Ariel (Schneider Zoltán), ugyanis bizarr, horrorisztikus témájú novellái gyanúsan sok esetben válnak valósággá a városban. A kihallgatás során fény derül Katurian és az autisztikus vonásokat mutató fivére, Michal (Rusznák András) zaklatott gyerekkorára, és ahogy halad előre a történet, a nyomozók valódi arcát, múltját, motivációit is megismerjük. A párnaember egy megrázó történet a művészetről és annak vélt vagy valós hatásáról, valamint a tükörről, amit elénk tart.
A történet alapvetően egy groteszk elemekkel átszőtt krimi, amely során komoly kérdésekkel provokálják a nézőt. A darabbéli totalitárius diktatúrában a rendőrök azt csinálnak az átlagemberrel, amit csak akarnak. A fekete humor mellett erősen megjelennek olyan fajsúlyos kérdések is, mint a hatalom kiszolgálása, a kisember elnyomása, és az, hogy meddig érdemes és lehet tűrni az életet egy ilyen rendszerben. A testvérpár viszonya azonban nemcsak az államhoz, hanem egymáshoz viszonyítva is rendkívül komplex emberi kapcsolatot ábrázol.
Szikszai Rémusz szerint a darab a humánum hiányán keresztül mutatja meg annak értékét. A rendező gondolatait idézve az előadás „…nagyon pontosan tükrözi azt, amit az emberiségről gondolok. Arról, hogy hová jutunk. Mára a humanizmus már nem egyéb, mint egy mesterséges életben tartó készülék, egy lélegeztetőgép, amely csak meghosszabbítja a szenvedésünket.”
A színészek egytől egyig remekül alakítást nyújtanak, nekik köszönhetően a néző nagyon könnyen belehelyezheti magát a történetbe. Azonban közülük is ki kell emelni Pál András felejthetetlen játékát. A grandiózus díszlet, a novellákat megjelenítő hátborzongató keretek és a lecsupaszított kihallgatóterem közti különbségek is csak fokozzák a feszültséget.
Meghökkentő fordulatokban ebben a McDonagh-darabban sincs hiány, csak úgy kapkodhatjuk a fejünket, ha lépést akarunk tartani a történésekkel. És ahogy azt az utóbbi hetekben megszokhattuk, az előadás vége egy minden korábbinál nagyobb és szívbemarkolóbb csavart tartogat, ami után nem tehetünk mást, minthogy belátjuk, innen már nincs menekvés. Maradunk a kiindulásinál is kegyetlenebb új világban. Egyetlen egy reménysugár azonban maradt, ugyanis Ariel nem égette el Katurian történeteit, miután kegyetlenül kivégezte az írót, ezért annak megmaradt az esélye, hogy elérje az áhított halhatatlanságot.
A párnaember tökéletes első találkozásként szolgál a McDonagh-világgal, hiszen teljesen belengi az egész történetet az ír író sajátos, groteszk stílusa. Legyen szó akár a színpadi, akár a filmes munkáiról, McDonagh úgy tudja kínozni a nézőt, hogy az a végén még meg is köszöni neki.
Forrás: Fidelio, Radnóti Színház
