Telt házzal adott koncertet a Zeneakadémián az ELTE Bartók Béla Énekkara és az Egyetemi Koncertzenekara. Az ünnepi koncertet Kovács László karnagynak ajánlották, aki 10 éve áll az ELTE Művészeti Együttes élén.
Az ünnepi hangverseny első részében Csajkovszkij D-dúr hegedűverseny-ét hallhattuk. Az Egyetemi Koncertzenekar mellett Louisa Staples hegedűművész lépett színpadra szólistaként. A művész brit származású, jelenleg Berlinben él. Számos fesztiválon és komolyzenei versenyen ért el helyezést, többször fellépett Magyarországon is. Ezúttal a Goffriller műhelyében készült hegedűjét szólaltatta meg a Dominique Pecatte által készített vonóval. Az ELTE zenekara és Louisa Staples teljes összhangban játszott, amit a közönség hosszú tapssal és üdvrivalgással jutalmazott.
A második részt Borhy László akadémikus professzor, az ELTE rektorának beszéde nyitotta. A rektor külön köszöntötte az eseményen Sato Kuni asszonyt, Japán magyarországi nagykövetét. Borhy László elmondta, hogy a közel 400 éves ELTE büszke arra, hogy Művészeti Együttese számos hazai és külföldi útján nagy sikereket ér el. Felidézte azt a sanghaji utat, amelyre ő maga – akkor még a bölcsészkar dékánjaként – elkísérte a Művészeti Együttest, és meghatódva nézte annak profizmusát és a közönség feléjük áradó szeretetét. Az ELTE rektora köszöntötte Kovács László Liszt-díjas karnagyot, érdemes és kiváló művészt, az ELTE Művészeti Együttes vezetőjét. Elmondta, hogy nem volt Kovács Lászlónak könnyű dolga, hiszen előtte Baross Gábor karnagy hatvanegy évig vezette az általa alapított Együttest. Kovács László képes volt elődje munkáját folytatva és megújítva vezetni az ELTE Művészeti Együttesét sikert sikerre halmozva.
A rektori köszöntő után Rossini Stabat Mater-e csendült fel Kovács László vezényletével. Szólót énekelt Horti Lilla szoprán, Schöck Atala alt, Boncsér Gergely tenor és Hámori Szabolcs basszus operaénekes. A kórusművet közel 150 művész szólaltatta meg a Zeneakadémia nagytermének telt házas közönsége előtt.
Az ünnepi hangverseny helyszínéül a hazai komolyzene egyik fellegvára, Budapest egyik legszebb századeleji épülete, a Zeneakadémia szolgált. A csodálatos szecessziós épület egyszerre mutatja a zene nagyságát és az összművészet erejét: a zene, a képző- és az iparművészet harmonikus megkomponáltságával. Az 1875-ben létrehozott Zeneakadémia először Liszt Ferenc lakásában működött, majd a mai Vörösmarty utcában nyitotta meg kapuit a klasszicista Régi Zeneakadémia. 1907-re a kormány felépítette a maga korának legmodernebb épületét a mai Liszt Ferenc téren. Száz évvel később (2013-ra) teljes felújítást kapott, és a régi pompájában csodálhatjuk.
A falak magukba szívták az ott elhangzó muzsikát. Talán nincs is olyan műve a zeneirodalomnak, amely ne szólalt volna meg a színpadon – legyen az zongoradarab, kamaradarab, zenekari mű vagy akár opera. A zenei energiák cirkulálnak a teremben: az elhangzó mű, az énekes és a hangszeresek együttes munkája révén juthat el a néző esténként a katarzis állapotába. Abba, amikor úgy érzi, lerepül az épület kupolája, és valami változik a lelkében, valahogy kikerül a hétköznapi érzések világából, valami felsőbbrendű ragadja magával… Éppen ezért mindig telt házas, mert a felgyorsult világunkban is jó lelassulni néha, és átadni magunkat a zenének.
Ha felnézünk a nagyteremben, a művészet hat „kellékét” láthatjuk egy-egy szimbólummal (Róth Miksa munkái): fantázia, poézis, szépség, dallam, ritmus és összhang. Azt hiszem, az ELTE Művészeti Együttesének koncertjén pontosan e hat „összetevő” együtthatásának lehettünk tanúi.
Képek: Csomos Attila (ELTE Online)
