Hétvégén indul a VI. Téli Futsal Bajnokság

Dátum: 2010-12-14 21:04:56
Hétvégén indul a VI. Téli Futsal Bajnokság
Nemrég fejeződött be a BTK-s kari bajnokság őszi idénye, de nincs megállás, hisz régóta nincs tél teremfoci nélkül az ELTE-n. Az egyik összetevő, nevezetesen a tél már nagyban tombol, küszöbön pedig a hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Téli Bajnokság 2010?2011 kiírása is ? december 18-án kezdődik.
<>
<>
<>
<>

 

Nemrég fejeződött be a BTK-s kari bajnokság őszi idénye, de nincs megállás, hisz régóta nincs tél teremfoci nélkül az ELTE-n. Az egyik összetevő, nevezetesen a tél már nagyban tombol, küszöbön pedig a hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Téli Bajnokság 2010?2011 kiírása is ? december 18-án kezdődik.   Idén 16 csapat küzd meg a végső győzelemért, aminek jelentőségét tovább növeli, hogy mind a négy, korábban már bajnokságot nyert csapat elindul a sorozatban. Mellettük öt újonc, négy ismerős, egy visszatérő, és egy régi motoros száll harcba az első helyért.   Big 4 Essen néhány szó először a bajnokokról, hisz nem lenne meglepetés, ha most is közülük kerülne ki a végső győztes. Elsőként a kétszeres bajnok Szigeti veszedelem csapatát emelném ki, akik ?alapító tagként? az összes Téli Bajnokságon részt vettek, az első kettőn diadalmaskodtak, azóta zsinórban háromszor végeztek a bronzérmet érő harmadik helyen, ami önmagában már stabilitást sugall. A Stadion FC ugyancsak jelen van a sorozat kezdete óta, de a IV. kiírásig várniuk kellett a bajnoki címig ? addig rendre be kellett érniük az ezüstéremmel. A BennFika együttese a második évben csatlakozott a bajnoksághoz, és a debütálásuk utáni idényben be is gyűjtötték a hőn áhított címet, emellett két ezüstérem is a vitrinben csillog. Végül, de nem utolsó sorban a tavalyi meglepetés győztes JogÁSZ-ok, előző idény előtti legjobb helyezésük egy negyedik hely volt. Nagy kérdés, hogy idén melyik arcukat mutatják majd.   Újoncok A Zsuga Bonito és a Kozelito Tél elnevezést viselő csapatok már ismerősek lehetnek a kari bajnokság követőinek, azonban az ELTE SE-Illyés U19, a Black Ram, valamint a Rosszmájúak csapata már kevésbé. Az ELTE SE-Illyés U19 csapata leendő ELTE-sekből áll, edzőjük az ELTE-sportösztöndíjas Árendás Tamás, aki nem mellesleg futsal edző is, ebből következik, hogy érdemes lesz odafigyelni erre az alakulatra. A Black Ram ?vendégcsapat?, hisz a Corvinus Egyetem hallgatói idegenlégiósokként neveztek a pontvadászatba.   Öt ismerős, egy visszatérő, és a régi motoros Az FC Fehérvár, a Zalagyöngye, a Paksi halászlé, és a Polszki ? ők azok, akik a tavalyi év után ismét kipróbálják magukat a sorozatban. Szent Imre csapata eddig négyszer nevezett, legjobb eredményük a tavalyi hatodik hely, de folyamatos fejlődést mutatnak. Egy év kihagyás után visszatér a Folk Boys, nagy kérdés, hogy mennyire cserélődött ki a csapat, és megvan-e még az összhang. Egy gárdáról még nem esett szó, ez pedig a mindig, minden körülmények között nevező Kofola csapata, akik egyedülálló módon az első négy kiírás mindegyikében az utolsó helyen végeztek, tavaly sikerült az alsó ház 5. helyét elcsípniük, határ a csillagos ég.   Szabályok, csoportok A futsal alapszabályai szerint zajlanak majd a mérkőzések, persze gördülékenyebben, és egyszerűbben, mint ahogy az az eredeti szabálykönyvben le van írva. Plusz adalék, ami főként a csapatokat érinti, hogy 4+1-es csapatok lesznek, és nem futsallabdával játszanak. A 16 csapat két nyolcas csoportra oszlik, ahol csapatonként 7 meccset játszanak, a legjobb 8 csapat automatikusan továbbjut a felsőházba, ahová viszik magukkal a három velük együtt továbbjutó csoporttag elleni eredményeiket. A kieső csapatok az alsóházba kerülnek. A rájátszásban további 4 mérkőzés dönti el a bajnokság sorsát, tehát mindenkire összesen 11 forduló vár.   A csoportok beosztásai: A-csoport: FC Fehérvár, JogÁSZ, Kofola, Polszki, Rosszmájúak, Stadion FC, Szigeti veszedelem, Zalagyöngye   B-csoport: BennFika, Black Ram, ELTE SE-Illyés U19, Folk Boys, Kozelito Tél, Paksi halászlé, Szent Imre, Zsuga Bonito   Az első forduló párosításai: 1. forduló: 2010.12.18. Párosítás: 14:00 ? 14:40 BennFika ? Zsuga Bonito 14:45 ? 15:25 FC Fehérvár - Zalagyöngye 15:30 ? 16:10 Szigeti veszedelem ? JogÁSZ 16:15 ? 16:55 Folk Boys ? Kozelitó Tél 17:00 ? 17:40 ELTE SE-Illyés U21 ? Paksi halászlé 17:45 ? 18:25 Black Ram ? Szent Imre 18:30 ? 19:10 Kofola ? Stadion FC 19:15 ? 19:55 Polszki - Rosszmájúak

 

 

A Téli bajnokság 2010?2011-es kiírásának főtámogatója a Hadik Kávéház és a mellette működő Szatyor Bár és Galéria. A Hadik Kávéház a XX. századi Budapest egyik közkedvelt kávéháza volt, Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső előszeretettel vendégeskedtek itt egykor, de megfordult itt Móricz Zsigmond és József Attila is. Nevét a század elején a közelben működő Hadik Laktanyáról kapta. A világháborúk szele ezt a békebeli gyöngyszemet is elfújta, persze csak időlegesen, hisz 2010. szeptember 17-e óta régi-új pompájában várja a jelen kor szellemiségét. Többek között a bajnokság egyik fődíja is a Hadik Kávéházhoz fűződik, mivel a győztes egy Arany bankettre hivatalos ide, valamint a bajnokság résztvevői szombatonként 10%-os sörkedvezménnyel élhetnek. A sorozat eredményeit a Hadik Kávéház honlapján is nyomon tudjátok majd követni!   A torna kezdetéig, íme, egy kis ízelítő a tavalyi torna hangulatából:   Pócza Máté ELTE Online  

 

A képek forrása: http://hadikkavehaz.blog.hu/, ELTE Online