Még nem késő előhozakodni az ötlettel, összehívni a barátokat és utazást szervezni Bécsbe, a karácsonyi vásárra. Pontosabban vásárokra, hiszen Bécs több, mint húsz helyszínt biztosít a karácsonyi hangulat megalapozására az adventi vásárokon december 24-ig.
Nincs is jobb, mint a szeretet ünnepére készülve egy egész napos programmal megünnepelni azt, amink van, a családunkat és a barátainkat, hálát adni és közben nagyokat nevetve forralt bort kortyolni. A program anyagilag és a vizsgaidőszakra való tekintettel is egy napos változatban a legkivitelezhetőbb: kora reggeli indulással, késő esti érkezéssel. Hogy a két időpont közé mi fér bele, csak a társaságon múlik.
Délelőtti programnak mindenképpen a bolhapiacot, azaz Flohmarkt-ot ajánlom. Főként a spontaneitás híveinek, akiknek nem okoz gondot néhány metróállomásnyit utazni, kérdezősködni, és néha kicsit eltévedni, ha egy igazán jó helyet keresnek. Márpedig a bécsi Nasch-és Flohmarkt igazán jó hely, ha 5 euróért akarunk hibátlan táskákhoz jutni a bolhapiacon, régi kincsek és extravagáns darabok után kutatva. A szomszédos téren nyújtózkodó Naschmarkton pedig különleges kenyereket, lélegzetelállító ételeket láthatunk, az illatok pedig elvarázsolnak, legyenek akár az édes grillázsé, akár a füstölt lazacé. A Rathausplatz-hoz (Városháza előtti térre) visszavezető út során pedig Bécs igazi arcát is megismerhetjük, nem csak a kivilágított, lelkes vásári forgatagot - és mindegyik arc gyönyörű.
A késő délután pedig a csodálkozásé. Apró kézműves munkák szépségét és a kivilágított várost bámulhatjuk, amerre járunk, minden bódéban és minden utcán meseszerű dolgokba botlunk, például a Jézuska vonatába, vagy mézeskalácsházikókba. Merüljünk egy habroló vagy sültkolbász nyújtotta élvezetben, közben különleges mécsesek fénye táncol előttünk, gyakran magyar szó üti meg a fülünket, s a Városháza tornyán a naptár mutatja, hányat kell még karácsonyig aludni.
A fákon világító színes lampionok alatt biztos, hogy könnyebben megnyílnak a szívek, előjönnek a gyerekkori élmények, s itthon mindenki kicsit gazdagabb lesz a többiek történeteivel is. (A híres Herzerlbaum fán például 280 darab vörös szíves lampion található.)
Több utazási iroda is kínál szervezett utazásokat, egy napra is, kimondottan kedvező áron, de utazhatunk a nagyobb busztársaságok járatain is, vagy akár vonattal is. Autóval nem ajánlatos, hiszen a forralt bornak képtelenség ellenállni. Mire Bécsben fél tízkor lekapcsolják a fényeket, mi már itthon is lehetünk, s egész évben vágyakozva emlegethetjük a bécsi kirándulást, várva a következő Adventet.
Bedi Cecília
ELTE Online


