2010. október 14-étől látható a hazai filmszínházakban a Babák ? Az első év című francia dokumentumfilm. A főszereplő négy pici ? Ponijao, Bayarjargal, Mari és Hattie ?, négy különböző ország szülöttje, akik megmutatják nekünk, hogy milyen az élet Namíbiában, Mongóliában, Japánban és az USA-ban. Az ő szemükön keresztül újra rácsodálkozhatunk a világra. Egymástól teljesen eltérő kultúrában, mégis ugyanolyan boldogan élnek, legyenek akár a sivatag közepén, akár a legmodernebb nagyvárosban. Velük együtt élhetjük meg felfedezéseiket, részesei lehetünk életük legmegindítóbb és legviccesebb pillanatainak. A gyönyörűen fényképezett filmhez a neves francia zeneszerző, Bruno Coulais komponált zenét.
A film ötlete Alain Chabat producertől származik, aki tíz évvel ezelőtt határozta el, hogy forgatni akar a témában. Thomas Balmést kérte fel a rendezésre, amit ő egy feltétellel vállalt el, ha teljesen szabad kezet kap. Nem akart szokványos dokumentumfilmet. Ismert egy különleges stílust, amit a régi orosz dokumentumfilmesek használtak, ezért az ottani filmművészeti egyetemen kezdett kutatni. A Vertov-féle filmigazság elméletben az újdonság a képek elnyújtásában rejlett. Mit is látunk mostanában? Vágások gyors egymásutánját, információáradatot, nincs egy hosszabb ?pillanat?, amikor lenne időnk gondolkozni. Ebből a filmből viszont hiányoznak a rohanó képsorok, a legrövidebb rész is több mint két perces. Az sem megszokott, hogy nincsenek párbeszédek, hosszú magyarázatok, mindössze azt akarják elérni, hogy élvezzük ki a pillanatot, gondolkozzunk el, lássunk a képek mögé is. A négy kiválasztott ország egy olyan íven áll, ami a szegénységet és a gazdagságot köti össze, és amelyeknél a természeti- és a társadalmi környezet is nagyon más. A négy kiválasztott családra viszont ez egyáltalán nem igaz. Náluk fontos a hasonlóság, hogy a saját kultúrájuknak megfelelően, jólétben éljenek, társadalmilag jól szituáltan, szeretetteli kapcsolatban házastársukkal és gyerekeikkel. A stáb körbeutazva a Földet, hosszú beszélgetéseket folytatva az édesanyákkal választotta ki a 4 kisbabát, akik mindennapjainak ezután egy éven át voltak részesei. Fentiekről beszélgettem a rendezővel, Thomas Balmés-szel. Melyik a legkedvesebb emléke a forgatásról? Nagyon sok kedves emlékem kötődik a filmhez. A legjobb és egyben legfurcsább az volt, amikor a namíbiai kisfiú és a testvére összevesztek egy műanyag flakonon. Addig soha, semmin nem veszekedtek és akkor is egy olyan dolgon kaptak össze, amit én hoztam az életükbe. Ez nagyon elgondolkodtató? Önnek vannak gyerekei? Igen, egy kislány és két fiú. A lányom hét éves, a fiúk négy és hat évesek. Változtatott valamit a nevelésükben a forgatás hatására? A film készítése közben rá kellett jönnöm, hogy én a japán apukához hasonlítok leginkább. Olyan típus voltam, aki mobiltelefonált, miközben a gyerekeivel játszott? és ez nagyon rossz, mindenképp változtatni akartam. Vettem egy házat Franciaországban, ahova együtt szoktunk elmenni, kikapcsolódni. Ez a ház fából készült és távol van a civilizációtól. Gyönyörű, és itt zavartalanul lehetünk együtt. A forgatás alatt is nagyon hiányzott a családom. Egyszer meglátogattak Mongóliában, akkor mi is egy jurtában laktunk, a gyerekek nagyon élvezték! Szerepelne-e hasonló filmben a saját családjával? Nem, nem igazán? Úgy gondolom, hogy meg kell tartani egy bizonyos távolságot. Én rendező vagyok, túlságosan összemosnám a határokat, ha átállnék a kamera másik oldalára. A forgatás óta a négy baba sokat nőtt, három és fél, négy évesek lettek. Alain Chabat és Thomas Balmés tervezik a folytatást, de erre még néhány évet biztosan várnunk kell. Addig is jó szívvel ajánlom minden olvasó figyelmébe a filmet, ami egyszerre könnyedén vicces és mélyen elgondolkoztató. Kovács KrisztinaELTE Online