Kiderült, ki az ELTE legjobbja

Dátum: 2011-10-07 16:24:14
Kiderült, ki az ELTE legjobbja
Tíz ELTE-s gólyatábor győztes csapata mérte össze erejét október 6-án a KCSSK-ban, ahol kiderült, ki az ELTE legjobb csapata. A fellépők között olyan nevek szerepeltek, mint a frissen befutott Johnny Gold, vagy a nagy múltra visszatekintő Kerozin.
<>
<>
<>
<>

Az este a gólyatáboros csapatok versengésével indult. Hatalmas csatát vívtak a résztvevők, ahol szükség volt a rátermettségre, ügyességre, kreativitásra és nem utolsó sorban a hangjukra. A szervezők meghirdették a Gólyatáncok versenyét, melyen a zsűri által a legjobbnak értékelt csapat ajándékcsomagban részesült. Érdemes volt tehát a gólyatáborban megtanult táncokat gyakorolni. A táncok bemutatója hatalmas sikert aratott, mindenki biztatta a csapatokat, akiktől színvonalas produkciókat láthattunk. A verseny győztese a PPK csapata lett, ők vihették el a Gólyakupát is, hiszen ők bizonyultak az este folyamán a legrátermettebb csapatnak.

 

 

Az eredményhirdetés után hatalmas buli következett. Az internet világát pillanatok alatt meghódító úriember, Johnny Gold lépett színpadra. Egy szál párducmintás alsóban borzolta a kedélyeket, és csalogatta a hölgyeket a színpadra, akik nagy örömmel csatakoztak hozzá, sőt még kérésre sem akarták elhagyni a pódiumot. Számomra meglepően nagy ováció fogadta a „sztárt”, a sok felpörgött gólya és felsőbb éves hallgató mind együtt üvöltötték: Johnny is here!

Johnny Gold produkciója után a debreceni banda, a Kerozin állt a színpadra, hogy az előző előadót felülmúlva még jobb hangulatot teremtsen. Ez sikerült is nekik, hiszen a közönség végig tombolt és együtt énekelte velük a dalokat. Még egy olyan pillanatot is elkaptam, amikor a banda gitárosa az egyik rajongó hölgynek a kezébe nyomott egy kis itókát…Johnny Gold-dal ellentétben a Kerozin a koncert után még bulizni is maradt a tomboló tömeggel.

 

A koncertek után pedig DJ Juhász Laci biztosította a hangulatot egészen hajnalig.
A büfé csábító italakciókkal várta az ELTE-s hallgatókat és vendégeiket. Biztos, hogy egy torok sem maradt szárazon, miután a koncerteken kiüvöltözték magukat.

Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy a félév első KCSSK-s bulija remekül sikerült. Mosolygó embereket láttam mindenfelé, akik nagyon jól szórakoztak együtt ezen az éjjel. Már várjuk a következő bulit!

Ne felejtsd el megnézni a képgalériát. Lehet, hogy téged is lencsevégre kaptak fotósaink.

 

Lázár Anita
ELTE Online