Nem riadtam el sem az égen szelíden billenő zöld léggömbtől (kép lejjebb), sem az üresen ácsingózó (vagy inkább ücsörgő?) székektől. Beléptemkor egy kedves, mosolygós leányzó fogadott, majd érdeklődött, hogy regisztráltam-e már. Pozitív válaszomat kiértékelve ezután megkért, hogy aláírásommal biztosítsam támogatásomról a szervezőket, amelyet a nap folyamán végig meg lehetett tenni a regisztrációs pultnál. Felvilágosított, hogy az angol nyelvű előadásokra is be lehet egyébként ülni, és ezzel legbelsőbb félelmeimet hallgattatta el - magyarán, hogy ez annyira VIP lesz, hogy egész nap ülhetek a söröm felett, míg a szerencsésebbek a hűvös belső teremben komolyodhatnak.
.jpg)
Kezemben morzsolgatva a programfüzetet - ami később is hűséges társamnak bizonyult - útnak indultam az ismeretlenbe. Hiába tartják, hogy ki korán kel, aranyat lel, bizony a vasárnap reggel éreztette nyomait a legelső prezentációk létszámán. Berta András, a PANKKK (Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért - a szerk.) egyik főszervezője kezdett neki a napnak, lelkesen, de a betűző napsugarak miatt a PowerPoint prezentációt mellőzve. Megkésve bár, de törve nem, megkezdtük az eseményt (bár ekkor egy welcome-drinknek örültem volna, mint az első tíz érkező egyike). Az előadás során a PANKKK-ot analizáltuk: nem a múltról volt itt szó, hanem a jövőről. Beszélhetünk róla, hiszen, a PANKKK szerződése május végén megszűnik és az eddig minisztériumi támogatásból működő egyesület a választásokat követően, ki tudja, milyen Mikulás-csomagra számíthat. Mindent összevetve, nem túl rózsás a helyzet. Ettől függetlenül a jövőbeli terveket emelte ki Berta András. Egy május végi nagyobb programmal kezdte a bemutatkozást, vagyis a hungarianmusicexport.hu promótálásával. Ez egy olyan bázisa lenne a magyar zenének, amelyet a PANKKK fogna össze, és mindenki számára nyitott teret nyújtana ahhoz, hogy bemutatkozzon. Zenei export hírleveleket is kézbesítenének, újdonságokkal megrakodva, mely egyben hazai és külföldi szakemberek interakcióját is biztosítaná, nemzetközi módon. A magyarok valóban nincsenek rajta a világ zenei térképén, és ez egy szomorú tény. Ezért lenne igen jó ötlet egy olyan közösség, amely nem a maga malmára, hanem az egész magyar zenei közösség irányába hajtaná az ismertség állóvizét. E prezentáció alatt további, igencsak aktuális történés is elhangzott, például, hogy a Tilos az Á felajánlott egy beszélgető-sessiont, amely legközelebb május 26-án lesz, a Zipkomm export pályázat nyertesével. Mindenképpen szakmai beszélgetésekre számíthatunk, ahol a díjazott mondja majd el tapasztalatait. Andrásék a Balassi Intézettel is jó ideje tárgyalnak egy stratégiai együttműködés részleteiről, mivel ők a felelősek a zenészek külföldi intézményekbe való elhelyezéséért. További projektek is felmerültek, amely nagy optimizmusra és töretlen ambícióra vall: nem számít, mi lesz, a PANKKK-nak mennie kell. Vagy legalábbis terveznie. Például arról, hogy önkénteseket küldenének külföldre, hogy az ottani klubélet autentikus és életszerű beszámolókat gyűjtsenek, a külföldi könnyűzene valóságát vizsgálva. Az ötéves terv másik sarokpontjai a hungarianmusicexport.hu elindítása és fokozott használata, a ?kulturális misszió? folytatása ? a tehetség felkutatása. A kimeríthetetlen lehetőségek tárházának bemutatása során a szervezők beszéltek a nem állami forrásból megvalósítandó elképzelésekről: ilyen a HungaroConnections, melynek pályázati eredményei fenn vannak a pankkk.hu oldalán, vagy a Magyar Dal Napja. Az EU (jövendőbeli) magyar elnöke őket kérte fel zenei válogatás CD elkészítésére, amellyel remélhetőleg megnyeri majd magának minden ország "örök szimpátiáját".
Itt még három előadás következett volna a hivatalos
műsor szerint, de sajnos csak egy valósult meg ebből, az viszont több, mint informatív volt. Székely Levente beszélt nekünk (népességszám még mindig 10) a fiatalok zenehallgatási szokásairól. Pontos foglalkozását bemutatásakor nem sikerült pontosítani, emberünk ugyanis sok mindenhez ért, és sok mindent csinál. Mostani, körülbelül negyedórás előadása arról szólt, hogy a fogyasztói szemszögéből milyen lenne a zene, ha mérni lehetne, és ennek megválaszolásához igen sok kitöltött kérdőív válaszait használta fel. Főleg a fiatalokról szóló sztereotípiákat igyekezett megdönteni, valamint párhuzamokat próbált vonni internetezés és zenehallgatás között . Arra fény derült, hogy a 14 éves korosztály hetente 9 óra zenét hallgat, ami nem is sok, nem is kevés, legalábbis belőlem hümmögést nem váltott ki, bár én még sosem számoltam utána, mennyi zenét hallgatok. Ezután következett a helyszíni vájt fülűek szempontjából érdekesebb slide, amely 1000 ember zenei ízlését tükrözte, kedvenc magyar, illetve kedvenc külföldi előadó kategóriában. Egyébként nem is részletezném, mert bízom az olvasók cinizmusában, de nem árulok nagy titkot, ha azt mondom, hogy a Tankcsapda magasan verte a mezőnyt, és LL Junior benne volt az első tízben. Végezetül Levente ajánlott egy filmet, a Book of Eli-t ? amely egy atombomba által sújtott világban játszódik, és egy férfiról szól, akinek egyetlen megmaradt értéke az IPodja, ezt igyekszik feltölteni folyamatosan útja közben, mindenféle, értékesebb árucikkekért cserébe. A rövid szünetet követően, míg én emésztgettem a hallottakat, lassan az ANGOL SZEKCIÓ felirattal büszkélkedő ajtó felé vettem az irányt. Addigra befutott egy ismerősöm is, akit nem titkolt szándékkal kísérleti nyúlnak kívántam használni. Örömömet a tény felett, hogy bejutottunk a majdnem-zártkörű fejtágításra, azzal koronázták meg, hogy kis zöld gumira erősített műanyag kártyákat kaptunk a nyakunkba, vörösen villogó VIP-felirattal rajta. Igen, egyszerű, de nagyszerű. Dave McGuire volt az előadó, nem egyszerű címmel: ?Something to hold onto in Virtual World: Producing Physical Product in the Digital Age?. Dave McGuire egy nagyon kedves, már-már joviális, Glasgow-ból származó srác, ahhoz tökéletesen illő kiejtéssel. Emellett pedig a World Circuit kiadó sajtó és PR koordinátora. Mindenkinek indulnia kell valahonnan! Mikor megkapta a szót az őt felvezető, Anita nevű hölgytől, lelkesen és lendületesen kezdett beszélni valamiről, ami őt gyermekkora óta érdekelte és érdekli. Egész személyén látszott a meggyőződés, hogy arról beszél, ami mellett minden más téma összepöndörödik és füstölögni kezd. Most pedig az előadásáról: olyasvalamiről beszélt, ami a mai digitális korszakban, a letöltések töretlen aranykorában (és őszinte tisztelet a kivételeknek) nem létezik: a fizikai minőségről. Azaz arról, hogy számukra minden album külseje egy művészeti alkotás, melyet nem lehet, nem szabad figyelmen kívül hagyni. Attól függetlenül, ha mindenki hisz is az mp3-ban, neki bizonyítania kell, hogy érdemes megvenni a lemezeket, ezért az albumoknak a jobbnál is jobbnak kell lennie. Persze ez nem jelenti azt, hogy kiesnének a versenyből. A mai zenei piacon a verseny a digitális szférában zajlik, amit el kell fogadni, és alkalmazkodni kell hozzá. Ahogy Dave fogalmazott: ?If you?re left out ? you?re left behind.? Dave előadása után egyórás ebédszünet következett ? épp időben, ha engem kérdeznek, mert már zsongott a fejem a gondolatébresztőbbnél gondolatébresztőbb monológoktól. Úgyhogy fogam közt szűrve a sörömet, felmértem az azóta meghízott tömeget. Elegen jöttek, estére megtelt a hely, mint általában, hiszen ingyen koncert volt kilátásban.
A meleg másokat is kicsalt, de volt annyira füllesztő, hogy a 14 órás kezdésre bemeneküljek a hűvösbe. Ekkor még csak magyar nyelvű előadás ment, az angol csak egy órával később volt esedékes, ?Zenekari management a gyakorlatban? címmel, Szalai Attila, Szász Márk és Horváth Renátó, meg persze Berta András tolmácsolásában, aki ekkor is, és a későbbi kerekasztalozás során is a kérdéseket tette fel, gyakran a közönség helyett is. A Power Pointnak itt is inkább kevesebb, mint több haszna volt, a fiúk egyébként is hangsúlyozták, hogy mindegyikőjük afféle botcsinálta managerként kezdte, mert hát ?csak kellett valaki, aki ezeket a dolgokat is megcsinálta.? Kellett és még ma is van, csak pénz nincs, az bizony nincs, és ez az egyik fontos vesszőparipa, ami nyugati barátainktól elválaszt minket. Volt itt szó lobbizásról, a merchandiseingról, a koncertek nyögve-nyelős megvalósulásáról és a végül édes győzelmekről. Mind a keleti, mind a nyugati szomszédok hozzáállását elemezték itt, meg a nyugati menedzsereket, akik valóban menedzserek, nem gitártáska-cipelők és reklámszakemberek egyetlen skizofrén személy testébe zárva. A közönségkérdések ideje alatt kis közjátékra is sor került, amiben részt vett egy rakat sör (szokás szerint), egy volt MÁV-sajtófőnök, egy csapat zavarban lévő zenei menedzser és egy vigyorgó tömeg (velem az élen). Sajnálatunkra ennek gyorsan vége lett, visszatértünk a realitások talajára. 
15:40-től Andrew Dubbert hallgattuk (?Understanding the nature and extent of change ? and what that really means for music culture and the music business?) felváltva a ?Külföldi koncertek a gyakorlatban I.? nevet viselő előadással. De kétségkívül Dubber fogott meg jobban, abban a pillanatban, amikor felállította azt a párhuzamot, miszerint az Internet egy beszélgetés. Partin való beszélgetés arról, hogy repülni szeretnél-e tudni inkább, vagy láthatatlanná válni. És a beszélgetés folyamatos. Andrew-nak valójában fogalma sem volt, hogy mit keresett ott, de nagyon örült neki, hogy ott van, a türelmes közönség pedig, mint egy csoportnyi megértő szülő, aki hallgatja a gyerek szüntelen beszédét. Andrew, mint kiderült (és ő ezzel pontosan tisztában volt) azért került ide, mert majd? minden ötletéből nagyjából készített egy weblapot. Persze nem ilyen egyszerű a dolog, de az történt, hogy nekikezdett egy blognak, amiből egy kiadványt készített ?20 things that you must know about Music Online?, és ez olyan népszerű lett, hogy körülbelül félmillió példány forog most belőle közkézen a világban. Ő épp a digitalizmusban rejlő jövőt, és a zene és az individuumok viszonyát próbálta kibogozni a neten keresztül, ami a kommunikációs médium a zene és az emberek között, de nem piactér. Itt egy kisebb lista a weboldalakból egyébként, amik viselik a kézjegyét, egy weblap többet mond ezer szónál: musicthinktank.com, newmusicstrategies.com, bandcamp.com, musicasculture.org, aftershockproject.com (ezt ajánlom!)
(Fotók: Csókás Borsi)