Elte Online hírportál

 

Bemutatkozik az ELTE Táncegyütes (2008-12-19)

Betöltés...

A kitűzött célokat az együttesnek hazai és nemzetközi fórumokon egyaránt elismerten, jó színvonalon sikerült megvalósítania. Erről tanúskodik az országos minősítésen szerzett Arany-III. fokozat, valamint számos rangos hazai és külföldi fesztiválon való fellépés. Az utóbbi években az együttes részt vett többek között a sátoraljaújhelyi és a szolnoki fesztiválon, valamint nemzetközi néptánc találkozókon szerepelt Bretagne-ban és 1998-ban a 103. Kieli Fesztiválon. 2001. nyarán az uppsalai Philochoros egyetemi néptáncegyüttes meghívására Svédországban vendégszerepelt a tánccsoport. 2003-ban a Svájci Magyar Táncház Egyesület látta vendégül az együttest, 2005 nyarán pedig az Ákosfalvi néptáncegyüttessel rendeztek közös táborozást és fellépéseket Erdélyben. 2008 nyarán a skopjei fesztiválon képviselték Magyarországot.
Az együttes évente több felkérést kap vidéki rendezvényekre, így például rendszeresen táncol a kerekegyházi szüreti bálon és a vecsési Családi Napokon. Ezen kívül állandó résztvevője a budapesti egyetemi néptáncegyüttesek Három a tánc című műsorának, valamint Betlehemes műsorával a Vörösmarty téri decemberi rendezvényeknek.

Az együttes repertoárján a magyar és a Kárpát-medencében élő nemzetiségek néptánc kultúrájának nagy választéka megtalálható. Koreográfiák készültek szatmári, kalotaszegi, dél-alföldi, bodrogközi, méhkeréki, gyimesi, mezőségi és küküllőmenti táncokból, megmutatva ezzel törekvésüket a határon inneni és a határon túli népi kultúra megismerésére és elsajátítására.
Művészeti vezető: Valach Gábor

Vissza