Ügynökmúlt vagy ügynökjelen? (2008-10-26)
Bár ha jobban meggondoljuk, 20 év a kollektív memória szempontjából nem is olyan nagy idő. A felejtéshez biztos nem elég. A probléma csak az, hogy mi magyarok- ellentétben a németekkel- meg sem próbáltuk feldolgozni a múltunkat. Persze van Terror Házánk, ahol készségesen bemutatják nekünk a kommunizmus válogatott kínzó eszközeit, vannak különböző emlékhelyeink és szobraink a kommunizmus áldozatainak emlékére, de ezek mind csak egy célt szolgálnak: megtanítani gyűlölni a múltat. Szerencsésebb esetben, mert gyakran még ezt a hatást sem sikerül elérniük.
Mert mit is jelent egy ma húszévesnek a kommunizmus? Szitkozódást a nagyszülők szájából, rossz hangulatú vasárnapi ebédet? Vagy az iskolai tárlatvezetéseket, tananyagízű múzeumlátogatásokat? Lépten-nyomon belebotlanak a múltba, amihez igazából semmi közük. Vagy legyen közük? Újjal kéne mutogatniuk az egykori ügynökökre ,nekik, akiket soha nem állítottak hasonló választás elé?
Szóval rendezni végre közös dolgainkat�.. De hogyan? Az ügynökmúlt kérdéséről a gyulai Békés Megyei Levéltár jóvoltából rendezett előadássorozat ismét csak a témával kapcsolatos problémákat tudta feltárni, igaz, eddig erre sem volt példa hazánkban.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy a beszervezések nyolcvan százalékánál csak papíron volt igaz a hazafias elkötelezettség. Az esetek túlnyomó többségében ez erkölcsi vagy egzisztenciális zsarolással történt. Azt is fontos megemlíteni, hogy a fennmaradt, hatvanmillió oldalnyi irat csupán hét százaléka foglalkozik a hálózati személyekkel. Nyolcvanegy százalék viszont megfigyelt apáink, nagyapáink, keresztanyáink életéről tájékoztatta a rendszert - figyelmeztetett az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója.
Gyarmati György szerint a tíz év alatt megvizsgált tizenkétezer ember közül mindössze 112-en váltak meg tisztségüktől azután, hogy ügynökmúltjuk napvilágot látott.
A kétszázezer ügynök, besúgó közül legjobb esetben is nyolcezer kilétére derülhet fény. Az ezzel kapcsolatos iratok 59 százaléka teljesen megsemmisült és a maradék 41 százalék is igen hiányos � tette hozzá a főigazgató.
Most egy kicsit felejtsük el az ügynökmúlt kérdését, s vessünk egy pillantást Németországra. A közelmúltban voltam egy brüsszeli konferencián, ahol egy német vezető politikus úgy fogalmazott, hogy Németország onnantól létezik mint nemzet, mióta rendezni tudta a náci múlttal kapcsolatos viszonyát. Persze ez ott sem ment olyan könnyen. A berlini holokauszt-emlékművet például csaknem kétévtizedes huzavona után sikerült felállítani. Az emlékmű kivitelezése közben olyan �apró� morális kérdések merültek fel, mint például, hogy elfogadható-e annak a cégnek az ajánlata, amely cég elődje- a holokauszt idején- a Cyklon B nevű gázt gyártotta a német kormány számára. A hivatásos zsidóság véleményét is megosztotta a kérdés. Paul Spiegel, a Zsidók Központi Tanácsának vezetője az említett cég pártját fogta, mondván, hogy a talapzati betonba már így is, úgy is belekerült némi Degussa-betonoldó keverék. Különben is, a német ipar folytonossága következtében "kóser" vállalkozót aligha lehetett volna találni.
A németországi példa kiválóan mutatja a történelmi múlttal való szembefordulás nehézségeit. A múlt csak addig számít múltnak, amíg könyvet írunk vagy filmet készítünk róla, amint eleven testet próbál ölteni az emlékezés, rögtön jelenné válik a régmúlt.
Németországban a német ipar folytonossága révén nem sikerült egyetlen olyan céget sem találni, akinek valamelyik jogelődje ne lett volna érintett a holokausztban.
Persze bizarr a gondolat, hogy az a cég készítse Európa legnagyobb zsidó-emlékműjének kivitelezését, aki maga is támogatta termékével a zsidóüldözést. Azonban ha jobban bele gondolunk, nem is áll olyan messze ez a jelenség a múltba való mindennapi beleütközéseinktől.
Hány titkos akta kerül elő nap mint nap Magyarországon a kommunizmus időszakából? Hány makulátlan becsületűnek hitt közszereplőről derül ki, hogy maga is besúgó volt egykor? Nem lehet úgy élni a jelenben, hogy ne ütközzünk folyamatosan a múltba. Ezért szerintem csak egy megoldás lehetséges: szembesülnünk kell a múlttal és megkísérelni együtt élni vele a jelenben. És előfordulhat, hogy ez éppen azt jelenti, hogy a holokauszt emlékműbe az a cég szállítja a cementet, aki találmánya révén maga is részt vett a zsidó-üldözésben.
Előfordulhat, hogy ma azaz ember számít legjobb írónknak vagy színészünknek, aki egykor a kommunista rendszer besúgója volt. A példa morbid, de igaz, itt és most ilyen problémák között élünk Európában. S azt hiszem velünk ellentétben Németország a legjobb úton jár, hogy feldolgozza múltját.
Szandtner Veronika
ELTE Online
