Idén nyáron irány a Budapesti Vidámpark! (2009-07-12)
Aki kiskorában volt utoljára a Budapesti Vidámparkban, az meglepődhet, ha véletlenül a park honlapjára, illetve bejárata környékére téved: Budapest legvidámabb helye ugyanis egyre modernebb és egyre változatosabb játékokkal, s nem utolsó sorban kedvezményekkel várja a kikapcsolódni vágyókat.
Július 3-tól augusztus 29-ig a vidámpark pedig nemcsak nappal (reggel 10-től este 8-ig), hanem pénteken és szombaton éjjel is, hajnali fél 2-ig van nyitva, így aki különlegesebb, netán horrorisztikusabb és persze fényárban úszó varázslatos helyen szeretne játszani, az bátran váltson jegyet éjszakára (is).
A nappali belépő ára hétköznap és hétvégén is 4 400 forint, viszont július 1-jétől augusztus 31-ig az érvényes BKV-bérlettel rendelkező diákoknak 10 % engedményt adnak. Az éjszakai pörgés-forgásra pedig még olcsóbban, 2 200 forintért nevezhettek be – e jegy esetén is érvényes a fenti kedvezmény. Mint ahogy már valószínűleg mindenki számára ismert, a belépőjegy a legtöbb játékra érvényes, kivéve a pénzbedobós játékokra, az egységjeggyel használható játékokra, valamint azokra, melyek készpénz ellenében vehetők igénybe (pl.: ügyességi játékok, Gokart, stb.)
Azonban a tapasztalat azt mutatja, hogy egy egész napos vidámparkozás esetén is elegendők a „nagy játékok” száma ahhoz, hogy biztosan ne unatkozzunk.
Új játékokkal is folyamatosan bővül a park. Július 10-től helyezték üzembe az igazán pörgős hullámvasutat, a Spinning Coastert (mely a korábbi átfordulós hullámvasút utódjaként pótolhatja annak hiányát), a Sky Flyert, amitől az adrenalin biztosan az égbe szökik – már a látványa is félelmetes, hát még a Top Scan… Szóval, aki borzongani akar, az nemcsak a régi – és felnőtt fejjel már esetleg kevésbé félelmetes – Elvarázsolt kastélyba látogasson el vagy a Hullámvasútra és az Óriáskerékre üljön fel, hanem a fentiek mellett például az Ikarusra – ahol nekem konkrétan halálfélelmem volt –, a Toronyra, ahol kipróbálhatod a szabadesés érzését, vagy a nemrégiben felállított T-Rexre és az átforgató-néha gyomorforgató Top Spin sem maradhat ki az adrenalinfokozó játékszerek felsorolása közül.
Én személy szerint élveztem a „retro” játékokat is, úgy, mint a Kanyargó, a Körhinta, a Mesecsónak vagy a Barlangvasút, de a Dodgem és ennek kicsit modernebb változata, a Lézerdodgem is még mindig nagy siker. Aki pedig a gyerekjátékokat is ki szeretné próbálni, például a Kukomotivot, az vigyen magával egy kisgyereket, különben ezekre nem engedik fel.
Fontos, hogy éjszaka nem minden játék üzemel, csak az alábbiak: a Dodgem, a T-Rex, a Top Spin, a Flying Circus, a Hip-Hop, a Break-Dance, az Ikarus és a Túlvilág kapuja – Horror utazás – mely utóbbi nappal 300 forint ellenében vehető csak igénybe.
És akinek mindez nem elég, átélheti gyerekkora további emlékeit az ételek és italok terén is. Mert a Vidámparkban minden „retro” étel megtalálható a lángostól kezdve a vattacukron át a tekercses – mai nevén krém – fagylaltig és jégkásáig, no meg persze az egyéb laktató és vurstli-hangulatot idéző finomságokig.
Irány a Budapesti Vidámpark!
További infók: www.vidampark.hu
Gedeon Valéria
ELTE Online


