„Az Eötvös-szalon mást s kicsit másképp ad” (2008-10-09)
Egy sikeres estét zártunk szerdán. Mi a titka az Eötvös-szalonnak? Mitől más?
Az Eötvös-szalon egy olyan zenés-történelmi est, melyben kitalálói formabontó módon kívánták közel hozni az emberekhez a komolyzenét. Ahogy ez a félév első előadásán is elhangzott: egy hagyományos koncerten bejön a terembe a művész, leül, előadja művét, a végén megtapsolják, majd távozik. Nyilván sok műkritikus, zenész, műkedvelő számára teljes élményt nyújt egy ilyen rendezvény. Az Eötvös-szalon ehhez képest mást s kicsit másképp ad. A laikusok számára még élvezhetőbben, érdekesebben művelődéstörténeti háttérrel fűszerezve mutat be egy-egy kort, egy-egy témát a zeneirodalomból. De ami igazán kuriózum, az a nemzetközi hírű zongoraművész, különleges tehetséggel megáldott Chopin-kutató és interpretátor Szilasi Alex, valamint Horváth Attila jogtörténész, karunk oktatójának fantasztikus előadásmódja.
És mióta is van Eötvös-szalon?
Az Eötvös-szalon eredetije már évek óta nagy sikernek örvend a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, emiatt gondolták a szervezők, hogy meghonosítják karunkon, s az ELTE-n is. A rendezvény ötletgazdái Hováth Attila és Szilasi Alex voltak.
Milyen tematikájú Eötvös-szalonok voltak eddig?
Bemutatásra került többek között a szalonok világa, története, illetve Kisteleki Károly tanár úrral, az ELTE jogi karának egyetemi adjunktusával együttműködésben nemzeti himnuszok, nemzeti táncok is. Az első szalonok nagyobb érdeklődésnek örvendtek, később azonban úgy tűnt, hogy nem ugyanaz a létszámú közönség érdeklődik az itteni szalon iránt, mint a másik jogi karon, aminek persze több oka is van, többek között az itteni rendezvények nagy száma. Éppen ezért bővítettem ki úgymond a szalon célközösségét az ELTE többi karára is. A múlt heti szalonból úgy tűnik sikerrel, hiszen majdhogynem teltház előtt zajlott a rendezvény.
Hogyan alakult ki az idei Eötvös-szalon programja?
Nagyon fontosnak tartom a magas-kultúra népszerűsítését, ami manapság tényleg egy harc, küzdelem. Gyakorlatilag „vért kell izzadni” azért, hogy igényt „gyártsunk” a kulturális rendezvényekre. Éppen ezért pályáztam az ELTE Rektori Hivatal és az EHÖK közös pályázatára, amin meg is nyertem a fél évre elegendő forrást a szalonra, illetve még számos kulturális vonatkozású projektre.
Volt róla szó, hogy egy sorozat folytatása és egyben kezdete is ez az évadnyitó est. Hány Eötvös-szalon lesz még a félév során?
Még kettő, tehát összesen három. November 4-én, majd előreláthatóan december 3-án a vizsgajelentkezés időpontjától függően.
De térjünk vissza a szerda estére. Milyen volt a hangulat?
Szerintem egyszerűen fergeteges. A kulturális rendezvényeken nem megszokott létszámú közönség együtt élt, nevetett, kacagott Szilasi Alexszel és Horváth Attilával, nem szégyellt kérdéseket föltenni és kéréseket intézni az előadókhoz. Abszolút interaktív komolyzenei koncertnek lehettünk részesei. Mindenki csak ámult és bámult, amikor ráadásként bármilyen dallamot lehetett kérni Szilasi úrtól, aki bármelyik zeneszerző stílusában előadta azt. Így csendült föl többek között a TV macis esti mese dallama Mozart, Liszt és Chopin stílusában s mindezt azonnal, rögtönözve. Ezt az élményt persze nem lehet igazán szavakba önteni, csak részesének lenni.
S mit üzensz azoknak, akik kihagyták ezt a különleges eseményt?
A múlt heti rendezvény sikerének köszönhetően remélem a többi is ennyi műkedvelő érdeklődésére tart majd számot, s mivel egész ELTE-s rendezvényről van szó, szeretettel várunk mindenkit a többi karról is. Vigyétek hírét és gyertek!
Köszönöm az interjút!
Gedeon Valéria
ELTE Online



