http://www.facebook.com/event.php?eid=289882601042294
***Egyetemi mise az ELTE-ÁJK mellett található egyetemi Kisboldogasszony templomban!***
Az Instruktori Kör tavaly indult nagysikerű karitatív akcióját, a palacsintaBISZTRÓ-t idén is megtartjuk. Nagyon nagy elismerés, hogy az idei akciónk védnökeként egy olyan nagyformátumú papot, ferences rendi szerzetest mutathatunk be Nektek, mint Böjte Csaba! Csaba testvér munkájáról árvaházai kapcsán sokat hallhattatok. Több helyen eltöltött papi szolgálata után 1992-ben Dévára helyezték, ahol jelentős fordulatot vett az élete. Oltalmába fogadott néhány utcagyereket, és a lakatot leverve az elhagyott és évtizedek óta üresen álló ferences kolostorba költöztek. A román hatóságok ellenezték ezt a lépését, és többször felszólították az épület elhagyására. Böjte atya válasza az volt, hogy a gyerekeket rakják az utcára a rendőrök. Ez azóta sem történt meg... Ezt követően alapította meg a Dévai Szent Ferenc Alapítványt, mely gyermekmentő szervezet célja az Erdélyben sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása, de az alapvető életfeltételeken kívül (ruha, étel, stb.) taníttatásukkal is foglalkozik, melybe vallási és erkölcsi nevelésük is beletartozik.
Csaba testvér munkáját mind Erdélyben, mind Romániában és Magyarországon is elismerik, az általa képviselt értékrendet pedig számtalan díjban részesítették hazai és nemzetközi szervezetek egyaránt (2004 – „Év Embere”, 2008 – „A Haza Embere”, 2005 - Aphelandra Díj – Humanitárius-díj, 2007 – Sütő András-díj, 2008 – Pannon Példakép alapítvány-díja, 2010 – Magyar Köztársaság Középkeresztje, 2011 – Európa Parlament – Európai Polgári Díj). A palacsintaBISZTRÓ 2011 teljes bevételét idén a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak ajánljuk fel, az átadásra pedig immár "hagyományosan" december 23-án, karácsonyt megelőző este fog sor kerülni.
Nemrégiben felmerült, hogy egy egyetemistáknak szóló misét tartson nekünk Csaba testvér és ő azonnal készségesen igent mondott! Mikor az időpontról volt szó és megkérdeztem tőle, hogy mikor ér rá, november 9-e kezdett el körvonalazódni - majd hozzátette szerényen: "télvíz idején egy 23oo fős nagycsaládostól nem is lehet mást, későbbit kérni". Csaba testvér nagy utat tesz meg, hogy az ELTE-ÁJK mellett található templomban megtartsa nekünk ezt az egyszeri misét, és ez egy nagyon nagy megtiszteltetés! Kérem, hogy gyertek el minél többen, kezdjük a közelgő vizsgaidőszakot és ünnepeket az ő szavaival, az ő iránymutatásával!
"Egy életed van, egyetlen dobás. Nem érdemes kishitűen, félszegen egy helyben topogni, vagy duzzogva félreülni. Tudj kacagni saját kudarcaidon, és kezdd elölről."
Böjte Csaba


