Határidőn túl XII. – Hosszú Kristóf: A gyarmati India megjelenése Jules Verne műveiben

Határidőn túl című sorozatunkba olyan jól sikerült szemináriumi dolgozatokat, évfolyamdolgozatokat várunk Tőletek, melyeket a leadást és a jegybeírást követően sem szeretnétek a laptopotok legeldugottabb mappáiba száműzni, hanem szívesen megmutatnátok másoknak is – akár az adott kurzuson kívül is. A teljes pályázati felhívást ide kattintva olvashatjátok.

  • Bevezetés

Már generációk óta a Magyarországon is olvasott ifjúsági irodalom népszerű, újabb és újabb kiadásokat megélt darabjai a XIX. század második felében alkotó francia író, Jules Verne művei. A kedvelt regények központi témája a korszak tudományos fejlődése, az új technikai vívmányok és a világ még kevéssé ismert részeit felfedező utazások, melyek kiválóan bemutatják, hogy látták a kor Nyugat-Európájának (többnyire Franciaország és Nagy-Britannia) lakói az általuk gyarmati függésbe kényszerített, Európán kívüli világot. Bár ezekből a könyvekből a korabeli Afrika feltáratlan vidékeitől a belső-ázsiai sztyeppéken át a polinéz szigetvilág felfedezéséig nagyon sok témáról megismerhetőek a korabeli nyugati polgár gondolatai, ez a dolgozat csak Verne India-képére fókuszál. Hiszen ha a Verne által is megtestesített nyugat-európai értelmiség a gyarmati világhoz való viszonyulását akarjuk tanulmányozni, legcélszerűbb azt talán a korabeli gyarmatbirodalmak legnagyobbikának legjövedelmezőbb területével, „a brit korona ékkövének” is nevezett szubkontinenssel kezdeni. Hogy is láthatta Verne (s talán ezáltal egy szélesebb réteg) Brit-Indiát? – Erre a kérdésre keresem a választ négy, részben vagy teljes egészében a vizsgált térségben játszódó vagy annak helyzetével is foglalkozó regénye, A gőzház, A rejtelmes sziget, a Nemo kapitány és a Nyolcvan nap alatt a Föld körül, illetve a vonatkozó szakirodalom alapján.

  • Verne szimpátiája az indiaiak iránt

Ami Verne műveiben a korszak az Európán kívüli világgal foglalkozó sok más írástól eltér, az a kolonialista nézőpontok a kortársaknál sokkalta gyengébb megjelenése, mely kiütközik a szerző regényeiből kiolvasható, az indiai gyarmat népe iránt érzett személyes szimpátiából. Példának okáért Indiát „civilizált országok” együtteseként írja le, vasutakkal, angol, francia meg indus városokkal, [1] a gyarmatosított lakosság településeit ezzel mintegy egyenjogúnak vagy legalábbis hasonlóan értékesnek és kulturáltnak minősítve a gyarmatosítókéval. Több helyen is feltűnnek műveiben, s gyakran elismerő szófordulatok társaságában az indiai civilizáció nagy alkotásai; ugyan a civilizáció szót nem használja Brit-India nem európai lakosságával kapcsolatban, de már alkotásaik méltatásával is mintegy elismeri a korszak gyarmati ideológiáiban hangoztatott európai felsőbbrendűség [2] hamisságát. Így a Nyolcvan nap alatt a Föld körül a világot fogadásból körülutazó főhőse, Phileas Fogg a Verne-könyvek angol szereplőire többségükben jellemző nemtörődömséggel ugyan nem tekinti meg Bombay-ban az „elephantai remekműveket, sem a kikötő mellett délkeletre meghúzódó titokzatos sírboltokat, sem a buddhista építészet bámulatra méltó maradványait”, se a bajadérok táncát valamilyen csodálatos párszi ünnepen, [3] de attól azok még mind ott vannak a szerző leírásában. Ugyanúgy, ahogy az egészében a szubkontinensen játszódó, és annak tájait és városait egy útinapló részletességével leíró A gőzház is szinte tobzódik a trópusok korabeli leírásaira egységesen jellemző természeti szépségek mellett az épített műemlékek leírásaiban.

A helyi kultúrának ez a kiemelése akár tűnhetne a népszerűséget kereső író arra való törekvésének is, hogy olvasóit egy részletesen körülírt tájban olyan egzotikus utazásra vigye könyvén keresztül, melyre amúgy nem biztos, hogy lenne a való életben lehetőségük. De valószínűleg itt sokkal többről van szó: bár Verne a gyarmatosítást a haladás szükséges velejárójának tekintette, [4] annak erőszakosságát, kizsákmányoló és elnyomó jellegét szinte minden írása elítéli. Az már a korszakban húzódó brit–francia gyarmati ellentétben francia íróként önkéntelenül is megtett állásfoglalás, hogy gyarmati közegben játszódó regényei többnyire brit kolóniákat mutatnak be, s így a szóba kerülő kegyetlen imperializmus vádja is néhány francia példa mellett legtöbb esetben az Egyesült Királyságot sújtja, mint arra még egy Vernével kapcsolatos, máshol eléggé elfogult népszerűsítő írás is felhívja a figyelmet. [5] A brit gyarmati kizsákmányolás bemutatására pedig a legjobb alkalmat nyilvánvalóan a legnagyobb brit gyarmaton, Indiában játszódó jelenetek nyújtják. Ezek közül az egyik legempatikusabb talán a Nemo kapitánynak az a része, ahol a címszereplő a ceyloni (mai Srí Lanka-i) partoknál hajózva tengeralattjárójával mesél a helyi gyöngyhalászokról és az azok „bőrén meggazdagodó”, pénzéhes brit tőkésekről. [6] Majd az egyik következő jelenetben a csak hetekkel később kezdődő gyöngyhalász-szezon ellenére felbukkanó magányos férfit „indus, fekete bőrű halász, szegény ördög”-ként [7] bemutatva a korabeli olvasóban tudatosan kelthet ezzel empátiát az életét megélhetéséért kockára tevő indiai iránt, és szégyenérzetet saját polgári jóléte miatt.

Bár a Nemo kapitány csak egy ilyen kis epizódban jeleníti meg Indiát, a regényhez cselekményével kapcsolódó későbbi Verne-mű, A rejtelmes sziget magát a kapitányt is India szülötteként írja le. Eszerint a titokzatos tengeralattjáró-kapitány „Indiából származott, Dakkar hercegének született, az akkor még független Bundelkand tartomány rádzsájának fiaként.” [8] Tíz évesen ment Európába tanulni, s ott lett belőle világlátott és művelt tudósember, aki korai prototípusa lehet annak az európai civilizációval való érintkezés során kialakuló liberális-nacionalista indiai értelmiségnek, melynek helyzete Indiában inkább a XIX. század második felében erősödik meg. [9] De a nyugati civilizáció csodálata mellett a karakterben mindvégig ott van az angolok iránti engesztelhetetlen gyűlölet, s egy olyan „hindu nemzethez” való ragaszkodás, melynek nacionalizmusa és történelmi önképe azonban Nemo kapitány indiai élete idején, tehát a szipojlázadás előtt még szinte csak Rammohun Roy vallási jellegű egységesítő törekvéseiben nyilvánult meg. [10] Ezek az eszmék azonban áthatják a szipojfelkelés leverése óta a világtól tengeralattjáróján elzárkózó Nemo kapitány fiatalságára való visszaemlékezését, hiszen Verne megfogalmazásában „A betolakodó nem remélhetett irgalmat a meghódoltatott nép fiától”, aki csak kényszerből vetette alá magát, s a „megtorlás és bosszú szellemében nevelkedett”, miközben „hindu maradt a szívében, hindu bosszúvágyában, hindu maradt abban a reménységében, hogy egy napon még kivívhatja hazája szabadságát, – kiűzheti a hódítókat, és megteremtheti a független Indiát.” [11] Ezek a gondolatok, mint a haza és a független India azonban kifejezik Verne együttérzését és szimpatizálását az indiai nemzettel, mely a regény keletkezésekor, 1870-ben már valóban magáénak mondhatott egy ugyan kialakulófélben levő, de hasonló nézetekkel is bíró értelmiséget. Nemo kapitány karakterében az az érdekes, hogy radikális gondolatai sok esetben magán a regény megjelenésével kortárs, a britekkel jó viszonyt kiépítő, liberális indiai vezetőrétegen is túltesznek, s sokkal inkább rokoníthatók a korban nemzetállamok kiépítésére törekvő európai nemzetek nacionalizmusával vagy az Indiában csak 1905-től megjelenő radikális nacionalista vezetők (pl. Tilak, Lajpat Rai) eszméivel. [12] A Vernét sokszor a jövő politikai, gazdasági és tudományos fejlődését előrelátó váteszként bemutató, nem kissé elfogult népszerűsítő irodalomba, mely szerint az író egy évszázaddal megelőzte korát, [13] az indiai nacionalizmus későbbi alakulásának Nemo kapitány karakterén keresztüli előrejelzése is beleillene. De nyilvánvaló, hogy a szerző, miközben maga is kikelt az indiai gyarmati lakosság elnyomása ellen, a korabeli indiai helyzetről kevés ismerettel bírva, az akkori európai nacionalizmust vetítette ki a szipojfelkelés előtti Indiára. Így nem is olyan meglepő, hogy amikor az „Emlékezetébe idézte Tippu Szahib nagy napjait, s azt, hogyan halt hősi halált hazája védelmében ez a függetlenségi harcos Seringapatamnál” [14] sort olvasva a magyar olvasóban a britek által ostromlott fővárosában halálát lelő májszúri szultán helyett akár a Segesvárnál eleső Petőfi képe is felmerülhet. Hiszen egyértelműen egy olyan „szabadságharcos nemzeti hősként” tűnik fel a kegyetlen dél-indiai uralkodó, [15] melynek képe a XIX. század első felében Indiában nyilvánvalóan anakronizmus, hiszen se a szabadságharc, se a nemzet fogalma nem létezett mai formájában.

Ennek az indiai szabadságeszmének a kiteljesedése Vernénél a szipojfelkelés, melynek vérbe fojtása után az indiai hercegből a világból kivonuló Nemo kapitány lesz, [16] s melyet részletesebben A gőzház című 1880-as regénye mutat be. Ennek egyik főhőse, akinek figurájában egyrészt ott van a Tippu szultánhoz és Nemo kapitányhoz hasonló „nemzeti hős” magasztos kliséje, másrészt a kegyetlen tömeggyilkos is, a felkelésben a valóságban is vezető szerepet játszó Nana Sahib, aki a mintegy 200 brit fogoly (köztük több nő és gyermek) halálával járó, 1857-es kanpúri mészárlás elkövetőjeként híresült el. [17] Az ezekre a valós eseményekre épülő fiktív történet itt már a felkelés leverése után játszódik, amikor a sokáig bujdosó felkelővezér új lázadás kirobbantásán fáradozik híveivel. A szerző által magasztosnak, de az indiai szabadságért való lelkesedésében a brutális erőszaktól sem idegenkedőnek ábrázolt hőst talán az a jelenet jellemzi leginkább, amikor egy a gyarmati uralom szimbólumának is tekintett, rohanó vonatot bámulva szolgáját a következő szavakkal utasítja: „Menj! Jelentsd India alkirályának, hogy Nána Sahib még él, s hogy e vasutat, átkozott művét, a hódítók vérébe fogja füröszteni.” [18] Bár ezt a kegyetlenséget Verne is egyértelműen elítéli, a könyvet olvasva sokszor úgy tűnik, mintha a nemzetéért mindenre hajlandó tömeggyilkos lenne a pozitív hős, nem a vele konfrontálódó, derék, de hasonlóan nagy eszméktől távol álló brit gyarmati tisztek.

  • Indiai „barbárság” megjelenése Verne műveiben

Az előbbiekkel szemben azonban fontos kiemelni néhány olyan részletet is, melyben a Verne által európai minták szerint elképzelt nemzetük adott helyen és időben fentebb leírtak miatt is kissé anakronisztikusnak hangzó szabadságáért harcoló indiaiak kissé más, kevésbé pozitív fényben tűnnek fel. Hiszen számos olyan részlettel találkozhatunk, ahol az „indusok” vagy „hinduk” egyes szokásai egyenesen „barbár” minősítést kapnak Vernétől, talán abból a célból, hogy olvasóit kissé megborzongassa, és azért a legderekabb indiaiak modern eszméinek ellenére is rámutasson a társadalomnak olyan visszásságaira, melyek egyenesen ellentétesek a szabad és modern indiai nemzetért való küzdelemmel.

Erre kiváló példa a Bengáli-öbölben hajózó Nemo kapitány esete, aki hagyja társait hosszan szörnyülködni a Gangesz-delta közelében, a víz színén úszó holttestek látványán [19] ahelyett, hogy megértetné velük azt a helyi szokást, melynek megfelelően így adják meg a végtisztességet az elhunytaknak. Hasonlóan barbárnak bélyegzi a ceyloni gyöngyhalászok módszerét is, mikor a fiatal férfiak egy csónakjukhoz kötéllel rögzített kőkoloncot lábuk közé szorítva ugranak kb. 10 méteres mélységbe, ami miatt gyakran fiatalon viszi el őket egy szívroham. [20] Azonban ismerve Verne a regényeiben meghódított és kizsákmányoltként jellemzett indiai lakossággal kapcsolatos szimpátiáját, itt ez a „barbárság” véleményem szerint a művelt európai olvasót hivatott rádöbbenteni arra az égbekiáltó nyomorra, amibe a brit kolonizáció kényszerítette a többre hivatott Indiát.

De fontos megjegyezni, hogy még így is számos olyan részlet figyelhető meg az Indiában játszódó Verne-jeleneteknél, melyekben a „barbárság” valóban az európaihoz civilizációhoz képest minősít alsóbbrendűnek egyes jelenségeket az indiai gyarmaton. Így Verne a Dekkán belső területein, a britek által még szinte érintetlen vadonban a gyarmati uralommal szemben csoportosuló helyiek véres tetteit is elítéli, még ha azokat a fentebb már részletezett „indiai nemzeti függetlenség” támogatójaként akár jogosnak is mondhatná. Példának okáért, amikor Phileas Fogg keresztülutazik Indián, „a félsziget belsejében néhány félelmetes és kegyetlen rádzsa által csorbítatlan épségben tartott hindu függetlenségről” [21] ír. Ezután a vidéket uraló rablóbandákba szerveződő thugokról következik egy eléggé egzotikus leírás, mely megdöbbentő és megbotránkoztató furcsaságaival hivatott a korabeli olvasó érdeklődését fenntartani. Itt a halálistennő (Káli) tiszteletére bemutatott emberáldozatokról esik szó, melyek vezetője a „Fojtogatók királyának” titulált thug főnök, aki puszta kézzel fojtja meg áldozatait. [22] A többek közt Spielberg egyik Indiana Jones-filmjében is felidézett rítus gyakorlata valóban előfordulhatott még a XIX. század második felében, de a brit kormányzatnak köszönhetően jóval inkább visszaszorulhatott, mint azt Verne leírása alapján gondolnánk.

Azt, hogy ezek a jelenetek talán a mai horroréhoz hasonló funkciót láttak el, s tulajdonképpen az olvasót a számára szokatlan kultúrába beágyazott, az indiai társadalom által elfogadott szokásokkal kívánták megborzongatni, talán leghívebben a szintén a Nyolcvan nap alatt a Föld körülben megírt szatí-jelenet tükrözi. (A szatí egyébként a férjük halála után sokszor valóban nehéz helyzetbe kerülő özvegyek az elhunyt halotti máglyáján való rituális elégetése volt, mely felett a szipojlázadás után az indiai hagyományos elittel kompromisszumra törekvő brit kormányzat is szemet hunyt, [23] s csak 1987-ben tiltották be a modern Indiában. [24]) Itt a dzsungelt elefántháton átszelő Fogg a négykarú Káli koponyákkal díszített szobrát hordozó, fülsértően kántáló brahmanok és magukat vagdosó fakírok mentébe botlik, [25] akiknek kezéből később kalandos körülmények közt szabadítja ki az elhunyt rádzsa fiatal és szép özvegyét, s hazatérése után feleségül veszi. Ezzel a házassággal hivatott Verne bemutatni, milyen módszerekkel lehetnek sikeresek az erőszak helyett a Brit Birodalom indiai civilizációs törekvései. [26] Fontos kiemelni viszont azt is, hogy a Mrs. Audaként emlegetett hölgy feltűnően fehér bőre miatt európai szemmel is szépségnek számít, [27] s így ez a kapcsolat nem fejezheti ki teljesen az átlagos indiai alattvaló és brit polgár közti tartós együttműködés és -élés jövőbeni lehetőségét.

  • Összegzés

A fentebb idézett részletek alapján látható, hogy Verne eléggé komplex India-képpel rendelkezett, már amennyiben regényeiben valóban saját nézetei tükröződnek, nem csupán népszerűséget keresett a kortársakat minden bizonnyal megragadó részletekkel. Véleményem szerint a köztudatban forgó közhely, a minden üldözött mellett kiálló, a szabadságért mindenek felett lelkesedő, kedves és szelíd „Verne Gyula” képe nem állja meg a helyét. Azt nem lehet tagadni, hogy elítélte a gyarmati uralmat (főleg a britekét) és eszmeileg támogatta a gyarmati India szabadságát, de az ennek kapcsán indiaiak szájából elhangzó anakronisztikus kijelentésekből is látszik, hogy a részletgazdag és pontos földrajzi leírásaival ellentétben az indiai gondolkodásról csak hiányos ismeretei lehettek, melyeket saját, nyilván Európa-központú tudásával igyekszik pótolni. Azonban a korabeli európai gondolatok emellett is feltűnnek a különböző művekben: a derék és szabadságukért küzdő indiaiak szokásainak sokszor túlhangsúlyozott furcsasága és vadsága hivatott a korabeli olvasót megdöbbentve vagy éppenséggel megijesztve az érdeklődést fenntartani. Feltételezem viszont, hogy Verne maga nem volt ennyire szűk látókörű, és a számos szövegében idealizált gyarmati India társadalmának civilizáltságát elismerte annyira, hogy ha csak magának írta volna történeteit, csak a valóban brutálisan kegyetlen hagyományokon (pl. a szatín) botránkozzon meg. Bár azt, hogy az európai kultúra magasabbrendűségét tagadná, sehol se írja, sőt, a Nyolcvan nap alatt a Föld körül indiai özvegyének europanizálása még ennek ellenkezőjére is enged következtetni. Ahhoz, hogy tisztábban lássunk ezekben a kérdésekben, hogy Verne az indiai gyarmati lakosságról, illetve a brit gyarmatosokról megfogalmazott véleményei mennyire korrelálnak egymással, olyan további kutatásokra és szövegrészletek elemzésére lenne szükség, melyek ennek a dolgozatnak a kereteit már szétfeszítenék.


[1] Verne, Jules: Nemo kapitány, 138.

[2] Grossman, Jonathan H.: The character of a global transport infrastructure: Jules Verne’s Around the World in Eighty Days. In: History and Technology 23. (2013.) 3. sz. 45–106. (p. 103.)

[3] Verne, Jules: Nyolcvan nap alatt a Föld körül, 33–34.

[4] Grossman, J. H.: The character of…, i. m. 98.

[5] Kuczka Péter: A rejtélyes Verne Gyula. Bp., 1978. 109.

[6] Verne, Jules: Nemo kapitány. i. m. 138.

[7] Uo.: 152.

[8] Verne, Jules: A rejtelmes sziget, 397.

[9] Vadász Sándor: 19. századi egyetemes történelem 1789–1914. Bp., 2011. 569.

[10] Markovits, Claude: A gyarmati India. Nacionalizmus és történelem. In: Annales. Economies Sociétés Civilisations LIV. (1982) 4. sz. 129–154. (131.)

[11] Verne, Jules: A rejtelmes sziget. i. m. 398.

[12] Vadász Sándor: 19. századi egyetemes. i. m. 574.

[13] Kuczka Péter: A rejtélyes Verne Gyula. i. m. 156.

[14] Verne, Jules: A rejtelmes sziget, i. m. 398.

[15] https://mult-kor.hu/az-ekszerek-es-a-tigrisek-megszallottja-volt-a-britek-ellen-harcolo-tipu-szultan-20210504 , az oldal meglátogatásának ideje: 2022. 03. 21.

[16] Verne, Jules: A rejtelmes sziget, i.m. 399.

[17] https://ujkor.hu/content/szipojlazadas , az oldal meglátogatásának ideje: 2022. 03. 21.

[18] Verne, Jules: A gőzház, 24.

[19] Verne, Jules: Nemo kapitány. i. m. 140.

[20] Uo.: 141–142.

[21] Verne, Jules: Nyolcvan nap. i. m. 32.

[22] Verne, Jules: Nyolcvan nap. i. m. 37.

[23] Vadász Sándor: 19. századi egyetemes. i.m. 569.

[24] https://mult-kor.hu/az-emberaldozatok-osi-szokasa-maig-nem-tunt-el-teljesen-20200421?pIdx=7 , az oldal meglátogatásának ideje: 2022. 03. 25.

[25] Verne, Jules: Nyolcvan nap alatt. i. m. 44–46.

[26] Grossman, J. H.: The character of. i. m. 47.

[27] Uo.: 100.

A kiemelt kép forrása: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:F%C3%A9lix_Nadar_1820-1910_portraits_Jules_Verne.jpg