Akár 400 000 forintot is lehet nyerni az ELTE Innovációs Központ pályázatán

Műszaki és humán területről származó projekttel is lehet nevezni az ELTE Innovációs Központ kiírására. A nevezés határideje 2021. március 30.

Az Innovatív Hallgatói Ötletpályázat célja, hogy az ELTE-s hallgatók saját projektjeinek beindítását támogassák anyagi és szakmai alapokon is – így segítve, hogy az innovatív elképzeléseket a résztvevők társadalmilag és piacilag is hasznos megoldássá formálhassák. Kategóriai megkötése nincs a pályaműveknek, az ötletek bármilyen tudományterületről származhatnak.

A pályázatot legkésőbb 2021. március 30-ig kell benyújtani – a legjobbnak ítélt csapatok 100 000 és 400 000 forint közötti díjazásban részesülnek. A társadalmi innovációban kiemelkedő ötletek, valamint a leginnovatívabb együttműködések is 250 000 forintos különdíjban részesülnek. A győztes pályaművek kiválasztásánál fontos szerepet játszik az ötlet újszerűsége, innovációtartalma és megvalósíthatósága.

A beérkezett pályázatokat két fordulóban bírálják el. Első körben az ELTE Innovációs Központ saját hatáskörében kiválasztja azt a 10-15 pályázót, akik továbbjutnak a második fordulóba – a „pitch day”-re. A második, szóbeli forduló során a versenyzőknek rövid, meggyőző előadást (pitch) kell prezentálniuk, majd a szakmai zsűri kérdéseit kell megválaszolniuk. A győztest ezután választja ki az Innovációs Központ és a szakmai zsűri.

A továbbjutók a két forduló között részt vehetnek egy szakmai mentorálási folyamaton, a pitch tréningen, amely a szóbeli fordulóra készíti fel a pályázókat. A pitch tréning az Innovációs Központ és a Start it @K&H startup inkubátor szakértőnek közreműködésével fog lezajlani.

Forrás és további információk: elte.hu

Kiemelt kép: istockphoto

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]