Teret a tudománynak – a TáTK workshopjának tanulsága

A tudomány keretei címmel szervezett workshopot szeptember 6-án a Társadalomtudományi Kar Tudománykutató Központja és az MTA Tudomány- és Technikatörténeti Bizottsága.

A Magyar Tudományos Akadémia és az ELTE TáTK 2016-tól szervez közös konferenciát a tudomány megismerhetőségének témakörében. A tematikus események első évében ez a hitelesség és a hiteles tanú problémája köré épült, 2017-ben a Test, lélek és társadalom összefüggéseit vizsgálta, a tavalyi év programja pedig a tér fogalmát járta körbe.

A 2018-ban elhangzott  előadások írásos változataiból összeállított kötet Tér, tudomány, történet címmel épp az idei eseményre készült el Pál Eszter szerkesztésében. A Martin Opitz Kiadó gondozásában megjelent könyv a Térformák, társadalomformák sorozat 4. része, az építészetszociológiai sorozatba való illesztést pedig Tamáska Máté sorozatszerkesztő javasolta, aki a tavalyi konferencia előadója is volt egyben.

A szeptember 6-i programot az ELTE TáTK oktatója és a workshop szervezője, Pál Eszter nyitotta meg, majd az első blokkban Somlai Péter és Havrancsik Dániel eltérő irányokból értelmezték a tudomány kereteinek tematikáját. És ha már a tudományosság meghatározhatósága állt a központban, akkor meg kell jegyeznem, hogy a magyar hagyományokhoz híven a workshop ez esetben is egy konferenciát takart, leginkább a hozzászólások baráti hangvétele mutatott abba az irányba, hogy a továbbiakban érdemes lenne megpróbálkozni a műfajok szétválasztásával és a workshop jelleg erősítésével egy-egy tudományos célú összejövetelen.

Elsőként Somlai Péter a hazai terep előnyét kihasználva lépett a hallgatóság elé. A TáTK professzor emeritusa előadásában a modernitással kezdődő haladásba vetett hit kérdésével foglalkozott (Tudomány és haladás: történetek és szakaszok). A nagyívű áttekintés egészen napjainkig próbálta átfogni a progresszió jelentését az egyes időszakokban, a korszellem megidézéséhez pedig egy-egy kortárs filozófus, művész gondolatait hívta segítségül az előadó. Nyitva maradt azonban a kérdés, hogy az egyetemesnek vélt közös értékrenden túl hogyan differenciálódott a haladásba vetett hit. A tudományos felfedezéseknek tulajdonított jelentőség mennyiben tért el területenként, és milyen összefüggésben állt a kulturális, társadalmi változásokkal? Napjainkra vetítve pedig az a dilemma is elhangzott, hogy a haladás fogalma mellé állítva a (gazdasági) növekedést, az megfeleltethető-e bármilyen fejlődésnek, előrelépésnek.

Az univerzalitás és a lokális kettőssége a nap folyamán még többször megjelent, részben Havrancsik Dániel is érintette a kérdést előadásában (Próféták száműzetésben. Mannheim Károly, Alfred Schütz, és a tudásszociológia két útja). A doktori disszertációjának megvédése előtt álló fiatal kutató Mannheim Károly és Alfred Schütz életének összehasonlításán keresztül mutatott rá, hogy a személyiség és a tér szintén befolyásolhatja a tudományos gondolkodás alakulását. A közel egy időben élt két gondolkodó egyaránt emigrált, és mindkettőjük számára meghatározó volt, hogy a fiatalkori közegük kihívásaira választ adjanak. Az emigráció után azonban Mannheim egyfajta világpolgárként mindig az aktuális környezetére reflektálva alakította elméletét, Schütz pedig mindvégig megőrizte tudományos gondolkodásának lényegi vonásait.

Kontler László és Láng Benedek

Kontler László és Láng Benedek

Havrancsik végül azzal érvelt, hogy a térbeli beágyazottság hatása a tudásszociológusoknál eltért arra vonatkozóan, hogy aktuális lakhelyük miként befolyásolta őket. Ennek viszont többek között az lehetett az oka, hogy bár elsőre úgy vélhetnénk, hogy az német és az osztrák filozófia ugyanazon alapszik, a történelmi háttér más utat alakított ki Bécsben, mint a németországi területeken. A tudományos élettel való megismerkedés módjainak eltérése, a szellemi közegek különböző gondolati alapjai pedig magyarázatot adhatnak a későbbi eltérő válaszokra is.

Az MTA Tudomány- és Technikatörténeti Osztályközi Állandó Bizottságát annak elnöke, Láng Benedek képviselte, aki a második szekció moderátora volt. A négy előadást Kontler László, a CEU oktatója kezdte (Határátlépések: Maximilian Hell és a jezsuita tudomány a felvilágosodás korában). A prezentáció fókuszában Maximilian Hell alakja állt, az ő karakterén keresztül érthette meg a hallgatóság, milyen viszonyban állt a társadalmi beágyazottság, a tudomány és a politika. A neves csillagásznak jezsuitaként ugyanis a rend betiltása után megváltozott pozíciója. A pályája egyengetése során jelentkező deficitet viszont hiába próbálta feltölteni a más területeken szerzett tudásából. Egyik ilyen reakció volt a magyarokhoz való közelítése, azonban a nemzeti ébredés korában az általa is szorgalmazott tudományos kutatások a lapp-magyar nyelvrokonság ügyében nem találtak pozitív visszhangra.

A tudomány társadalmi pozíciójának képlékenységét jelenítette meg Krász Lilla előadása is (Orvosi rendészet és lokális közösségek (Adatok, információk, orvosi tudásközvetítés a 18. századi Magyar Királyságban)), amelyből arra derült fény, hogy az állami igénnyel szemben a társadalom mennyire lassan fogadta el az orvosok megjelenését. Az igazgatás egységesítése és a mindenki számára hozzáférhető közegészségügy mellett, melynek első jelentősebb állomása az 1770-es Generale Normativum kiadása volt, Krász Lilla kiemelte a források hitelességének problematikáját is. A tudományosság kritériumán alapuló klasszifikáció létrehozása például egy adminisztratív feladatként jelent meg az orvosok számára. Ők írták össze évente a gyógyítókat: bábákat, borbélyokat, füvesembereket. Ez a listázás egyben a dokumentumon jelezte, hogy jó vagy rossz tudás birtokában vannak-e a személyek. Bár ez a feladat a gyakorlatban erősíthette is az orvosok pozícióját, gyakran az előző évek listájának átmásolásával könnyítették meg a felülről kapott feladat elvégzését, ezáltal megbízhatatlan adatokat szolgáltatva az állami bürokráciának és az utókornak is.

Pléh Csaba előadása

Pléh Csaba előadása

Ezt követően Gurka Dezső, a Gábor Dénes Főiskoláról, a tudományterületek közti átjárhatóságot vizsgálta Jéna esetén keresztül (A neptunizmus lokális modulációi Jénában a 18-19. század fordulóján). A városban élt tudósok nemcsak egy szakágban szereztek jártasságot, hanem a filozófiai tudás a természettudományok területére is kiterjedt. A neptunizmus maga abból a feltevésből indult ki, hogy a föld minden anyaga a vízből rakódott le. A tudományos alapállások pedig éppúgy hatással voltak a tudomány ágazatainak szétválasztására (geológia, minerológia, bányatan), mint az intézményes meghatározottság és a korabeli gondolkodók, köztük Schelling és Goethe, akik nemcsak egy területen voltak jártasak.

Azt, hogy egy tudós hogyan jut el egy tudományos probléma kutatásához, Tanács János matematikatörténész árnyalta (Univerzális vagy lokális? A Párhuzamosok Problémájának protestáns beágyazottsága a 19.század elején). Míg látszólag a párhuzamosok problémája évezredes tudományos rejtély volt, Tanács János rávilágított, hogy közel sem mindenkit foglalkoztatott egyformán a kérdés. A protestantizmus és Hegel filozófiájának terjedése, valamint ezek korlátozott hozzáférhetősége a párhuzamosok egyetemes problémáját egy lokális kérdéssé formálta át, így juthatott el Bolyai Jánoshoz is, hogy végül megoldásra kerüljön.

Az esemény utolsó blokkját Bodor Péter, a Szociológiai Tanszék oktatója fogta össze. Pléh Csaba a kísérleti pszichológiáról szóló előadását (A hely szerepe a pszichológia történetében: nemzeti eltérések a kísérleti pszichológia bírálatában) nem is volt egyszerű keretek között tartani. A pszichológus, nyelvész ugyanis előszeretettel járkált a közönség közt, egy-egy résztvevőnek közvetlenül magyarázva mondanivalója lényegét. A címmel ellentétben kevesebb hangsúly jutott a lokalitás kérdésének, a kísérleti pszichológia 19. századi megjelenése és annak országonként eltérő kritikájának levezetését viszont az oktatói rutin jellemezte, így a történelmi szereplők bemutatása és az irányzatok rövid áttekintése is belefért a húsz perces előadásba.

A témához közvetlenül kapcsolódva Gyimesi Júlia foglalta össze, miként jelent meg az Animális magnetizmus Magyarországon. A Franz Anton Mesmer nevéhez kötődő irányzat szerint az univerzumban magnetikus fluidum áramlik, és amikor valaki lelki betegségben szenved, ez az áramlás akadályoztatva van. A magnetizőr képes ennek feloldására egy speciális technika alkalmazásával. A delejező magnetizőrök a 19. században csakhamar Magyarországon is megjelentek, a beteg feletti különleges mozdulatok elvégzése mellett volt, aki még jövendőmondásra is rávette a szenvedő alanyokat. Tudományos szempontból kevésbé az irányzat ezoterikus és spirituális kapcsolódása emelendő ki, hanem annak a gyakorlatnak a megjelenése, ami később a pszichológiában is fontos szerepet kapott. A hipnózis, a módosult tudatállapot és a rapport, vagyis a gyógyító kapcsolat a gyógyító és a beteg közt mind olyan tényezők voltak, amiket a későbbi tudomány is felhasznált. 

dig

Borgos Anna

Ezután Lafferton Emese vette át a szót, közvetlenül folytatva a hipnózis alkalmazásának történetét (A lokalitás kérdése a hipnózis és hisztéria kutatásában 1900 körül). A pszichológia igényével, hogy önálló szakterületként tekintsenek rá, meg kellett határozni tudományos kereteit is. Ehhez volt eszköz a hipnózis laboratóriumi körülmények között történő alkalmazása. Ahogy az előadásból kiderült, a helyek, ahol a kísérleteket végezték, korántsem feleltek meg a laboratóriumi közegnek. Az objektivitást a lehető legtöbb dolog akadályozta: a hipnózist gyakran végezték köztörvényes bűnözőkön, akik ráadásul kapcsolatban álltak egymással, megoszthatták tapasztalataikat és manipulálni tudták az eredményeket. Az efféle kísérletek alkalmazását csakhamar szűk keretek közé szorították, és törvényi szabályozásra került a hipnózis alkalmazása.

A nap zárásaként Borgos Anna A nemek szempontjának megjelenése és értelmezési tartománya a Pszichológiai Tanulmányok évkönyveiben (1958 – 1986) című előadásában vizsgálta, milyen arányban fordult elő a cikkekben a nemek megkülönböztetése. Az előadó arra a következtetésre jutott, hogy az általa szűrt 56 cikk nagy része összehasonlításban vizsgálta a két nemet, a sztereotip megközelítések mellett több részletes megfigyelésre is sor került.

A konferencia témái közül a tér és pszichológia nemcsak most, hanem már a korábbi években is kiemelt helyett kapott az egyes előadásokban. A fókuszba került területek még inkább felvetik a kérdést, hogy a tudománytörténet hogyan viszonyul a történetírás egyébként is bizonytalan talajához, mi a szerepe egy matematikatörténésznek, vagy hogyan értékelhető, ha egy szociológus történeti áttekintésre vállalkozik. Az esemény emellett láthatóan épített a korábbi munkákra, és pozitív volt látni, hogy az előző évek eredményeit írott formában is sikeresen terjesztik a szervezők.

Mindezekkel együtt a konferencia pontosan megvilágította, hogy a tudomány önreflexiója ma is elengedhetetlen, és a tudománytörténet segíthet megérteni jelenlegi pozíciónkat.

Fotó: Csicsics Anna