Középkor új köntösben: beszámoló a középkorral foglalkozó doktoranduszok konferenciájáról

Idén is megszervezték a középkorral foglalkozó doktoranduszok konferenciáját az ELTE Történelemtudományi Doktori Iskolájának vonatkozó doktori programjai. A hét szekciót, két plenáris előadást és könyvbemutatókat is magában foglaló eseményre 2019. június 13–14-én került sor. Beszámolónkat olvashatjátok.

A doktori hallgatók előadásait felvonultató szekciók közül szerkesztőségünk mindkét nap első blokkjára látogatott el. Az előadások bizonyították a középkor kutatásának kimeríthetetlenségét, ugyanis arra mutattak rá, hogy bár új források aligha vagy rendkívül ritkán kerülnek elő, a már ismert források elemzésével is lehet még újat mondani a középkorról, amennyiben a történész új módszertant alkalmaz vagy új kérdéseket tesz fel a középkorból ránk maradt emlékeknek.

Az első szekcióban három Árpád-kori tematikájú előadás hangzott el, mindegyik ELTE-s doktori hallgatók prezentálásában. Először Galambosi Péter beszélt II. András király 1209. évi, Adolf prépost számára tett szepesi adományáról, amellyel kapcsolatban már több, egymásnak ellentmondó eredmény is napvilágot látott a szakirodalomban – de mint az előadásból kiderült, egy harmadik lehetőség is elképzelhető az adományt illetően. Az adományról szóló oklevél – habár eredetiben nem, csak átírásokban maradt ránk – azért is különleges, mert ebben a forrásban kerül először említésre a Szepesség vidékének neve. Az adományozott birtok az oklevél szövege szerint Sebes („Sebus”) alól lett felmentve, amelyet Szepesként (tehát területi egységként) azonosítottak az oklevél szövegének korai kiadói, az újabb szlovákiai kutatás pedig Hontpázmány nembeli Sebes pohárnokmestert fedezte fel a szöveghely mögött. Galambosi Péter meggyőző filológiai és birtoklástörténeti érvekkel cáfolta, hogy az oklevélben szereplő „Sebus” a Hontpázmány nemzetséghez tartozó főúrral lenne azonosítható. Ehelyett azt a megoldást kínálta a forrástani problémára, elsősorban történeti földrajzi módszertannal eredményre jutva, hogy a „Sebus” szó egy 13. század során kiveszett helynév, amely egy Poprád folyó menti uradalmi központot takar.

A következő előadó, Veres Kristóf György a 13. századi vidéki adminisztrációnak egy olyan aspektusát mutatta be, amely eddig elkerülte a szakirodalom figyelmét. IV. Béla (1235–70) uralkodásának utolsó évtizedében a király és fia, István között (aki az ifjabb királyi címet is használta 1262-től) országmegosztás állt fenn. A korábbi kutatások IV. Béla király okleveleit elemezve jutottak eredményekre a birtokadományozó eljárások kapcsán, az előadó azonban felhívta a figyelmet arra, hogy az ifjabb király által kiadott oklevelek is rejtegetnek kutatásra érdemes információkat. Veres Kristóf az elemzett források alapján belső korszakokat állapított meg István kancelláriájának jellegzetességeit tekintve, majd ismertette, hogyan használta kezdetben az ifjabb király adminisztrációja az „idősebb” uralkodó kancelláriájának elemeit, amelyből aztán saját rendszer alakult ki István 1270 és 1272 közé eső rövid uralkodása során.

Rudolf Veronika előadása remekül példázta, hogyan lehet a források körének bővítésével egyre pontosabb rekonstrukciót nyújtani egy történelmi eseményről. 1246-ban II. (Harcias) Frigyes halálával férfi ágon kihalt az Osztrák Hercegséget és a Stájer Hercegséget irányító Babenberg-dinasztia. Az így létrejövő ún. osztrák interregnum során a Babenberg-örökségért folytatott harcnak aktív résztvevői voltak a Babenbergek életben lévő nő tagjai, illetve a magyar, a cseh és a német-római uralkodó. A magyar területeken keletkezett okleveleken és elbeszélő forrásokon kívül például a császári, pápai, cseh, morva, osztrák és stájer oklevelek vizsgálatba vonásával pontosabb képet tudott rekonstruálni az előadó IV. Béla 1252. és 1253. évi hadjáratairól, és abban is állást tudott foglalni, hogy ezek az akciók vajon arra irányultak-e, hogy a király nyugatra helyezze az ország súlypontját a tatárjárás kompenzációja végett, vagy egyszerűen egy kínálkozó lehetőség megragadása történt arra nézvést, hogy elháruljon a Magyar Királyság nyugatról való elzártságának veszélye.

veraRudolf Veronika előadása

A második nap első szekciója Borbás Benjámin ELTE-s doktorandusz előadásával indult, aki a vadászsólymoknak a Német Lovagrend diplomáciájában játszott szerepét ismertette. A Német Lovagrend számos nagy presztízsértékű vadászsólymot küldött Európa-szerte fejedelmi udvarokba, amiről levelezések és jegyzékek tanúskodnak. A „sólyomszállítmányok” biztosíthattak a Lovagrend számára bizonyos diplomáciai előnyöket. Az ajándékozott nevét és a küldött sólymok számát megőrző források egyfelől tanúskodnak politikai célokról (pl. a Luxemburgi Zsigmondnak vagy IV. Vencelnek küldött adományok esetében), másfelől viszont némelyik esetben egy adott pozíciónak szólt az ajándék (pl. a mainzi érsek akkor is részesült sólymokban, amikor nem volt betöltve az érseki tisztség).

borbás

Borbás Benjámin előadása

Bognár László, a Szegedi Tudományegyetem doktorandusza előadásában rámutatott, hogy azt az evidensnek tűnő megállapítást továbbgondolva, miszerint a százéves háború során a La Manche csatorna az információáramlás kedvező színtere lehetett, a csatorna bizonyos esetekben – az időjárási és politikai-katonai viszonyok függvényében – akár akadályozhatta is a híráramlást. Az előadást követő vita során felmerült az a módszertani probléma is, hogy szükséges szem előtt tartani a környezettörténeti és politikatörténeti érvelés szétszálazását.

A szekció további előadói az ELTE doktori hallgatói voltak: Kozák-Kígyóssy Szabolcs László a késő középkori kolozsvári fegyverkészítésről beszélt a hallgatóságnak. Ez rendkívül jelentős szektornak számított, ugyanis 1453-ban 24%-ot tett ki a vas- és fémiparral foglalkozók aránya. A fegyverkészítők között említhetjük a csiszárokat, íjkészítőket, nyílkészítőket, szíjgyártókat, tegzeseket, pajzskészítőket, nyergeseket, kardkovácsokat és vésnököket is. Társadalmi státuszuk szerint nagyrészt a városi középréteghez tartoztak, kis mértékben találhatunk köztük szőlő- és telektulajdonos elitet. Az előadás utáni vitán előkerült az a névtani kérdés, hogy mekkora biztonsággal lehet azonosítani egy-egy vezetéknevet viselő személyt a vezetéknév által takart szakmában dolgozó szakemberként. Ha biztos választ erre a kérdésre nem is fogunk kapni, a jelenség termékeny vitára hívhatja a nyelvtudomány és történettudomány képviselőit.

A szekciót Szokola László hadtörténeti előadása zárta, amely az 1458 és 1526 közötti Erdély városi katonaságát vizsgálta. Brassó, Nagyszeben, Beszterce és Kolozsvár katonasága szolgáltatta az elemzett mintát, a források körét pedig parancslevelek, városi szabályzatok és rendeletek, számadások és összeírások alkották. A városok védelme egyrészt a lakosság és a céhek kötelessége volt, ezen kívül zsoldosok és darabontok alkották a katonaságot. A fegyvernemek szerint elkülöníthetünk lovasságot (beleértve a könnyű- és nehézlovasokat is), gyalogságot és tüzérséget is.

Az első nap végén könyvbemutatókra került sor. Először Petrovics István mutatta be a többek között az ELTE Történeti Intézetének oktatói, Nagy Balázs és Vadas András által szerkesztett angol nyelvű tanulmánykötetet, amely a The Medieval Networks in East Central Europe: Commerce, Contacts, Communication címet viseli. A 16 tanulmányt tartalmazó kötet különlegességét többek között az adja, hogy a globális középkorkutatásra jelent egyfajta példát, hiszen ez a kelet-közép-európai történészek és más régióbeli kollégáik együttműködésének manifesztuma. A mű jelentőségét az is mutatja, hogy a 4. legfontosabb tudományos könyvkiadó, a Routledge gondozásában jelent meg. Ezt követően Zsoldos Attila ismertette Körmendi Tamásnak, az ELTE Történelem Segédtudományai Tanszéke vezetőjének könyvét (Az 1196–1235 közötti magyar történelem nyugati elbeszélő forrásainak kritikája). Az egykori PhD-disszertációból kinövő forrástani kézikönyv a címében szereplő idő- és térbeli metszethez tartozó elbeszélő források kritikáját adja, ami azért is fontos, mert így a forrásokat a jövőben felhasználni kívánó történész egy korszerű kritikai apparátushoz nyúlhat munkája során. Körmendi Tamás eredményei a jelentős filológiai kritikán kívül Zsoldos Attila szerint a források felhasználásának irányába is mutatnak, mind korábban is ismert események pontosabb megvilágításával, mind eddig ismeretlen események felfedezésével. Ezután F. Romhányi Beatrix ismertette a Micae mediaevales VIII. és a Magister historiae III. című köteteteket (előbbi a legutóbbi középkorász doktorandusz konferencia, utóbbi pedig a 2016-ban és 2017-ben megrendezett középkorász mesterszakos konferencia anyagának válogatása). F. Romhányi Beatrix kiemelte, hogy a(z egykori) mesterszakosok tanulmányait tartalmazó kötet színvonala nem marad el a doktoranduszok kutatásait összegyűjtő kötet színvonalától, és hogy új nézőpontok bevonásával a már ismert forrásokból új válaszokat nyertek ki a szerzők régi problémákra reagálva. Végezetül Novák Veronikának, a Középkori Történeti Tanszék docensének Utcák, szavak, emberek. A városi tér használata Párizsban a középkor és a kora újkor határán című kötetét mutatta be Szende Katalin. A kötet a tér és a korabeli mentalitás kapcsolataira, a térfelfogás és térhasználat mikéntjeire is választ keres, és egyik nóvuma, hogy a szakirodalomban korábban előtérbe kerülő ünnepi térhasználat mellett a mindennapi térhasználatot is górcső alá veszi. Szende Katalin szerint a mű erénye nemcsak tudományos eredményeiben rejlik, hanem olvasmányos mivoltában is.

A képek forrása a konferencia Facebook-oldala.