Az Osztrák–Magyar Monarchia fennmaradásának védelmében, majd ellenében: Robert William Seton-Watson

Mit tudhatunk meg az emberről, akinek az elképzelései hozzájárultak ahhoz, hogy az első világháború után hogyan húzzák meg a kelet-közép-európai államok határait? A történelem elfeledett szereplői nevet viselő előadássorozat legutóbbi eseményén jártunk.

Az ELTE BTK történelem szakos hallgatóiból álló öntevékeny csoport, az I. Tóth Zoltán Kör ebben a félévben korszakokon átívelő előadássorozatot indított: az ókor és a középkor után némiképp nagy időbeli ugrással most az újkor (azon belül is a 20. század eleje) került terítékre. (A kora újkoros előadás elmaradt, de aggodalomra semmi ok, a szervezők pótolják, és a jelenkort sem kell majd nélkülöznünk.) Ha azt nem is mondhatjuk, hogy a szemeszter vége felé közeledve egyre elfoglaltabb egyetemisták megtöltötték 2018. november 27-én 18 órakor a Szekfű Gyula Könyvtárat, azt mindenképp kijelenhetjük, hogy a jelenlévő kisszámú érdeklődő nemcsak Szeghő Patrik lendületes előadói stílusát élvezhette, hanem Robert William Seton-Watson skót származású újságíróról és a századforduló nemzetiségi kérdéseiről is érdekes információkkal gazdagodhatott.

Az előadó, Dr. Szeghő Patrik ebben a félévben védte meg doktori disszertációját az ELTE BTK-n. A Károli Gáspár Református Egyetem bölcsészkarának óraadója, emellett a Balassi Intézetben is oktat.  Ő az újkor.hu Világtörténelem rovatának vezetője is.

szeghő patrik

Az előadó, Dr. Szeghő Patrik

Előadásának tárgya, az 1879-es londoni születésű Robert William Seton-Watson történelem szakos tanulmányokat folytatott. Ezután számos országba ellátogatott, 1905-ben érkezett először Magyarországra. Seton-Watson nagymértékben magyarbarát érzületű volt: más idegen nyelvek ismerete mellett valamelyest megtanult magyarul, családfáját pedig egészen a 11. században élt Skóciai Szent Margit magyar származású skót királynéig visszavezette. Hazánkba érkezésekor romantikus képzetekkel rendelkezett a magyarokról és az országról. Utazásai során céljává vált megírni Közép-Európa történelmét.

Történészi és publicista munkásságának értelmezése során nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy elveit a brit birodalom külpolitikai érdekei komolyan alakították: a brit monarchia célja volt bizonyos kereskedelmi útvonalak (és ez által a gyarmatbirodalom) biztosítása és a kontinentális erőegyensúly fenntartása. Utóbbit az Osztrák-Magyar Monarchia fennállása (is) biztosította olyan módon, hogy nyugatról Franciaország, keletről pedig Oroszország ellenében képezett megfelelő egyensúlyt. Seton-Watson gondolkodásmódjában ezek mellett a liberalizmus eszméjének is hangsúlyos szerepe volt. Kapcsolatrendszeréből kiemelhető (elv)barátja, Henry Wickham Steed, aki szintén újságíró volt, bécsi tudósítóként dolgozott, és antiszemita elveket vallott.

Seton-Watson magyar kormányzathoz való viszonyát kezdetben a koalíciópártiság jellemezte. (Magyarországon 1906-ban alakíthatott kormányt a már egy évvel azelőtti választásokon is győztes, ellenzéki pártokat egyesítő koalíció Wekerle Sándor miniszterelnökségével.) Seton-Watson 1907-ben kiadta The Future of Austria-Hungary című munkáját, amelyben kiállt az Osztrák–Magyar Monarchia fennmaradása mellett, mert meglátása szerint az állam felbomlása végzetes csapást mérne az európai erőegyensúlyra. Gondolatvilágát tovább formálta, hogy utazásai során magyar vezetőkkel és nemzetiségi értelmiségiekkel, lelkészekkel is találkozott.

1908 és 1910 között a koalícióellenesség jellemezte Seton-Watsonnak a magyar kormányzathoz fűződő viszonyát (emellett összességében a magyarokhoz mint nemzethez kapcsolódó pozitív érzései fennmaradtak). Ebben a periódusban írta Political Prosecutions, Racial Problems in Hungary és Corruption and Reform in Hungary című műveit. Seton-Watson felfedezte a nemzetiségi kérdés súlyosságát, és igyekezett rá megoldást találni. Problémásnak vélte, hogy a magyar kormányzat az erőszakos kulturális asszimiláció híve volt a nemzetiségekkel kapcsolatban. Reformokat javasolt (pl. választójog és nyelvhasználati jog adományozása a nemzetiségeknek), és elkezdte összegyűjteni azokat az eseteket, amelyekben az erőszakos asszimiláció megnyilvánult.

Szeghő Patrik előadásában pillantást vetett Horvátország és a délszláv nemzetiségek helyzetére is. Az 1867-es osztrák–magyar közjogi kiegyezést 1868-ban a horvát–magyar kiegyezés is követte, így az osztrák–magyar dualista államszerkezeten belül kialakult egy ún. szubdualizmus is Horvátország és Magyarország között (tehát mindkét állam autonóm volt, de összekötötték őket a közös törvényhozáson intézendő közös ügyek). Horvátország élén továbbra is a közös osztrák-magyar uralkodó által kinevezett horvát bán állt; ezt a tisztséget 1883–1903 között Khuen-Héderváry Károly töltötte be, aki az „oszd meg és uralkodj” elvét alkalmazta: úgy alakította a választójogi törvényt, hogy a nagyszámú horvátországi szerb kisebbségből számukhoz képest aránytalanul sokan kerülhessenek be a horvát parlamentbe, a száborba.

Mindeközben két nemzeti eszme hódított teret a délszláv területeken. Az egyik a nagyhorvát nemzeti eszme, amely egyfajta kirekesztő etnikai nacionalizmus, az összes horvátot egy politikai nemzetként elismervén egyesíteni kívánta, a szerbek létét pedig kvázi nem ismerte el.  Ezzel szemben a délszláv eszme befogadó jellegű polgári nacionalizmus, minden délszláv népet elismert, közös államot és nyelvet kívánt számukra. A délszláv ellentétek Seton-Watson figyelmét is felkeltették (vö. Die südslawische Frage im Habsburger Reich című, 1913-as műve), és immáron a délszláv egységmozgalmat tartotta Európa legfontosabb kérdésének. Ezt táplálta az is, hogy Horvátországban szerbellenes hangulatkeltés zajlott koncepciós perek segítségével (ilyen volt például a zágrábi felségárulási per, amely során 53 politikust vádoltak meg koholt vádak alapján). Seton-Watson javaslata az volt, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiát alakítsák át három központúvá, tehát jöjjön létre osztrák-magyar-horvát trializmus. Ezen kívül felmerült az ún. „délszláv Piemont” gondolata is: ennek értelmében a szerbek feladata lett volna a Monarchia délszláv népeinek felszabadítása.

Seton-Watsonnak az Osztrák-Magyar Monarchia létéhez való viszonyában az első világháború kezdetétől, 1914-től következett be pálfordulás: ekkortól az állam felbomlasztására törekedett. Mindezt a nemzetiség elv mentén szerette volna a valóságba átültetni, és a nyílt diplomácia módszereit javasolta: azaz az érintett etnikumokkal meg kell tárgyalni a leendő utódállamok kérdését. Seton-Watson elkezdte egyoldalúan szemlélni a kérdést, ugyanis egyfelől nem vette észre, hogy az erőszakos asszimiláció mellett komoly mértékben természetes asszimilációval is számolhatunk, másfelől pedig a magyar vezetőség legfontosabb alakjai nem tárgyaltak már vele személyesen, így értelemszerűen az ő nézőpontjukat sem ismerte. 1916-ban megjelent German, Slav and Magyar című művében olyan térképet publikált Európa elképzelt új felosztásáról (egyben a Monarchia tervezett utódállamairól), amely meglehetősen hasonlított az első világháborút lezáró békeszerződésekben meghúzott határokra, így Magyarország trianoni határaira is. A Monarchia leendő utódállamainak azt a szerepet szánta, hogy kitöltsék a majdan keletkező kelet-közép-európai űrt, és ellensúlyozzák Németországot. Seton-Watson igyekezett megnyerni a brit felsővezetést is a nemzetiségi kérdés támogatására. Napilapjában, a The New Europe címet viselő lapban a Monarchia felbomlasztását népszerűsítő írásokat publikált.

Seton-Watson az első világháborút követően is foglalkozott Magyarország helyzetével, publikált például a magyar revízióról is. Továbbra is kiállt az „új Európa” és új országhatárok mellett. Idős korában egy skót szigetre visszavonulva hunyt el.

A képek innen származnak.