Egyetemünk tanára a Gábor Dénes díjazottak között

Annak ellenére, hogy az óévben történt, nem szabad szó nélkül elmenni amellett, hogy 2017. december 14-én Dr. Weisz Ferenc az ELTE Informatikai Karának egyetemi tanára is részt vett az egyik legrangosabb hazai természettudományi kitüntetés a Gábor Dénes-díj átadóján, ahol 12 másik tudós mellett ő is kitüntetésben részesült.

Gábor Dénes természettudós, villamosmérnök, 1971-ben a holográfia feltalálásáért fizikai Nobel-díjban részesült. Emellett kiemelkedő tudományos munkáját jellemzi, hogy számos egyetem dísztoktori címét kapta meg, valamit a Royal Society rendes, és a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja volt. Az ő nevének és munkásságának állít emléket a Novofer Alapítvány, az 1989-ben létrehozott, és a feltalálóról elnevezett díjjal. A díj Gábor Dénes által szimbolizált innovatív magatartást tanúsító szaktekintélyek elismerésére szolgál.

2017-ben a díjak átadására immár 29. alkalommal, kiemelt helyszínen, a Parlament felsőházi üléstermében került sor. Egyetemünk tanára Dr. Weisz Ferenc a Gábor Dénes által bevezetett és róla elnevezett hatékony jel- és képfeldolgozó eszköz a Gábor-transzformátor és a waveletek területén végzett sokoldalú kutatásaival jelentősen hozzájárult a Gábor-transzformátor hazai oktatásban és kutatásban való elterjesztéséhez, ezzel érdemelte ki az In Memoriam Gábor Dénes Oklevelet.

Megemlítendő még, hogy további 3 díjazott: Bakos Gáspár fizikus, csillagász, a Harvard Smithsonian Asztrofizikai Intézet kutatója; Bozóki Zoltán ugyancsak fizikus, az MTA-SZTE Fotoakusztikus Kutatócsoport munkatársa; valamint Szente Lajos vegyész, a Cyclolab Kft. Ügyvezetője is az ELTE-n szerezték diplomájukat.

Az ünnepélyes díjátadóról készült képek és videók megtekinthetőek a www.gabordenes.hu címen.

Forrás: gabordenes.hu/gabor-denes-dij-2017elte.hu

Kiemelt kép: bit.ly/gabor-denes- 2017

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]