Andorka Rudolf emlékkonferencia

Az Andorka Rudolf Társadalomtudományi Társaság (ARTT), a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE), valamint a KSH Népességtudományi Kutatóintézet (NKI) 2017. november 16-án emlékkonferenciát szervezett Andorka Rudolf halálának huszadik évfordulója alkalmából, amellyel tisztelegni kívántak Andorka Rudolf tudományos munkássága előtt.

Az Andorka Rudolf emlékkonferencia 2017. november 16-án került megrendezésre a Budapesti Corvinus Egyetemen. A rendezvény 8.30-kor kezdődött a regisztrációval és Szántó Zoltán, a BCE rektorhelyettesének megnyitójával. A rendezvény 19.00-kor állófogadással zárult. Az egész napos konferenciát a szervezők négy szekcióra bontották, a szekcióelnökök Nagy Beáta, Tóth István György, Spéder Zsolt és Elekes Zsuzsanna voltak.

A harmadik szekció elnöke Spéder Zsolt szociológus, demográfus, a Népességtudományi Kutatóintézet vezetője volt. Az előadások, tisztelegve Andorka Rudolf munkássága előtt, olyan témákat dolgoztak fel, melyek Andorka munkásságát is jellemezték, nagy hangsúlyt kaptak a szegénység, családformálás, termékenység kérdései.

A szekciót Bartus Tamás: Iskolai végzettség, párkapcsolati forma és második gyermekvállalás című előadása nyitotta meg. A kutató többek között arra kereste a választ, hogy milyen összefüggés áll fent az iskolai végzettség, a gyerekszám és a befejezett terhességek száma között. Kíváncsi volt arra, hogy a magas iskolai végzettséghez alacsony mértékben párosuló második gyermekvállalás valódi vagy csak látszólagos összefüggés-e. Megállapította, hogy a második gyermek vállalására leggyakrabban a házastársi kapcsolatok során kerül sor, illetve azt, hogy az alacsony iskolai végzettségűek inkább élettársi kapcsolatban élnek, szülnek gyermeket. Ezen kívül vizsgálta azt, hogy a nők mekkora eséllyel élnek párkapcsolatban egy náluk alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkező férfival. Kutatása alapján kétségesnek tartja, hogy ez a párkapcsolati forma hatással van a gyerekvállalásra. A számításait regressziós becsléssel végezte, azonban a kutatás még nem zárult le, számos kérdés megválaszolatlan maradt, amire Bartus Tamás töretlen lelkesedéssel keresi a választ – ahogy ez a szekció végére beiktatott vita során is kiderült. A nézők soraiban felmerült az az ötlet, hogy érdemes lenne végigkövetni, hogy a megszerzett végzettsége összhangban áll-e a kérdezett tényleges társadalmi pozíciójával.

A második előadás során Dávid Bea – Bóné Veronika – Hegedűs Réka: A rendszerváltás családtörténetei című kutatását ismerhettük meg. Losonczi Ágnes egy 1989-es kutatásában Budapest egyik agglomerációját vizsgálta a biztonság és bizonytalanságérzés dimenziói mentén. Akkor 300 várandós anyával töltetett ki nyitott kérdésekből álló kérdőívet, ezáltal rengeteg többletinformációhoz jutott. 1990-ben, az immár kisgyermekes anyákat újra lekérdezték, azt kívánták mérni, hogyan reagáltak a családok a gyermek érkezésére, illetve milyen változásokat hozott a rendszerváltás a fent említett kérdésben. A kutatás folytatása csak 2012-ben valósulhatott meg, amikor a kutatók kiemelt figyelmet szenteltek a kétgenerációs életutak, a rendszerváltás hatásainak felmérése. A szerzők újra fel akarták keresni az eredeti kutatásban résztvevő családokat, 116 anyával és az akkora már 23 éves gyermekeikkel készítettek interjút. A 2013–16-os évek az adatok feldolgozásával teltek, mely során 116 minitörténetet hoztak létre, az eredetileg kvantitatív kutatás kvalitatívvá vált. Az adatokból 7 dimenziót hoztak létre, az így megalkotott kapcsolathálón át mérték a biztonság-bizonytalanság érzését. A biztonságmérés négyfokú skálán zajlott, ezáltal ismét kvantitatívvá vált a kutatás. A mérések során kiderült, hogy a munka dimenziójában alacsony a biztonságérzete a kérdezetteknek, az otthon tekintetében az anyák biztonságérzete nőtt, azonban a 2012-es felmérés során a gyermekek legalacsonyabb biztonságérzetét az otthon dimenziója jelentette. A fiatalok esetében alacsony volt az egészséggel kapcsolatos biztonságérzés dimenziója, ezen kívül figyelemre méltó az, hogy 1989-ben átlagosan 22,6 évesen vállalták a nők első gyermeküket, míg 2012-ben a felmérés során a 23 évesek körében mindössze négy gyermekkel rendelkező kérdezett volt.  A vita során felmerült, hogy az eredeti vizsgálatban lekérdezettek nem születési, hanem élethelyzeti kohorszot alkottak, így a két adatsor összehasonlítása problémás.

A szekció harmadik előadása Harcsa István – Monostori Judit:A családszerkezeti változások hosszú távú trendjei a gyermekesek körében. Teóriák, tévképzetek és tények című kutatása volt. A kutatás során megállapításokat tettek a tartós párkapcsolat és gyerekvállalás összefüggéseiről, az alacsony multigenerációs hatásról, illetve az élettársi kapcsolatok elterjedéséről. A változások magyarázására eltérő Nyugat, Észak- és Kelet-Európára jellemző modelleket hoztak létre. A nyugati és északi régiókban, a kutatás során Esping Andersen munkáját követték, mely a magas házasodási és gyermekvállalási arányt fejti ki. Az adott területen a férfi és női munkavállalás egyaránt jelen van, a nők építőkövei a társadalomnak. A keleti régiókban ezzel szemben egy strukturális átalakulás ment végbe a szovjet blokk felbomlásával, így a második demográfiai átmenet is ennek függvényében fejtette, fejti ki a hatását. Általános megállapításokként fogalmazták meg, hogy igaz, léteznek hosszútávú tendenciák, de a válságok megakasztják, sokszor ellentétes irányba fordítják a folyamatokat. Felhívták a figyelmet arra, hogy az országos adatok nem minden esetben fedik le a valóságos eseményeket, társadalmi rétegenként eltérő történetek alakulnak ki, az eltérések figyelemmel követése nagyon fontos. Beszéltek arról, hogy a fogalmak átalakulnak, új jelentést kapnak, így sok esetben nem összehasonlíthatóak a kutatások.

A negyedik előadás Szalma Ivett – Takács Judit: A gyermektelenség mintázatai a magyar férfiak körében európai kitekintésben címet viseli. A szerzőpáros a férfi gyermektelenség okait vizsgálta, a kutatás során az okok, csoporttényezők és női-férfi mintázatok elemzési struktúráját használták. A mintavételük során harminc 50 év feletti férfival készítettek interjút, a minta heterogén volt. Megállapították, hogy az anyagi biztonság hiánya, vagy a túl erős anyagi háttér, a társadalmi státusz, a korábbi gondozási tapasztalatok jelennek meg mint hátráltató tényező a gyermekvállalás esetében. A férfiakra jellemző az óvatosság, és az, hogy az életútjuk nem teljesen gyermekmentes, csak sok esetben nem a saját gyermeküket nevelik az életük egy bizonyos szakaszában. A gyermektelenséget, mint társadalmi döntés következményét is vizsgálták a kutatás során. A vita során felmerült, hogy egy ilyen vizsgálat során elengedhetetlen figyelembe venni a természetes, egészségügyi okok miatt kialakuló gyermektelenséget is.

A szekciót Vaskovics László: A családformálás trendjei Magyarországon – európai összehasonlításban című előadása zárta. A kutató arra kereste a választ, hogy a családalapítás időzítését, a párkapcsolatok és szülők szerepét, illetve a családformák dimenzióit vizsgálva elkülöníthető-e egy tipikus magyar családformálási út. A különböző dimenziók mentén való részletes vizsgálat után kiderült, hogy mind a párkapcsolati formák, mind a szülő-gyermek kapcsolatok változtak. Újabban a gyermek mint informális segítő van jelen a szülők életében, a napi rendszerességű találkozások gyakoriak. Megállapítható, hogy nem létezik, egy speciális magyarokra jellemző családformálási tendencia, útvonal.

Monostori Judit az elődadása végén az alábbi konklúziót vonta le: „kevesebbet tudunk, mint amennyit állítunk”. A kutató által megfogalmazott állítás az Andorka Rudolf emlékkonferencia kulcsmondataként is értelmezhető. Az esemény során számos jelentős kutatást és annak eredményeit prezentálták, azonban ezek még több kérdést felvetettek, serkentve a közös gondolkodást, újabb magyarázatok, ötletek megfogalmazását.