Ugye nem lesz Magyarországon hurrikán?

Pár hétig minden ősszel megtelnek a híradók a Közép-Amerikáról és az USA déli részéről szóló hírekkel: hatalmas viharok, hurrikánok pusztítják a part menti területeket, városokat rombolnak le, emberi életeket tesznek tönkre. De miért van ez így? És miért ismeretlenek ezek a jelenségek hazánkban? Vajon mindig így volt ez, vagy ez is „csak” a globális klímaváltozás egyik következménye? Valószínűleg mindenkiben, aki látott már legalább egy-két tudósítást valamelyik hurrikánkatasztrófa után, felmerültek ilyen kérdések. Ezekre ad választ Polák Péter.

A szerencsésebbeknek – akik még nem tapasztalták testközelből – a hurrikán valószínűleg egy nagy, többé-kevésbé kör alakú, középen „lyukas” fehér felhő egy óceán felett a Földről készült műholdas felvételeken. A szélekről kinyúló spirálszerű karok pedig valamiféle örvénylést sugallanak. Ezzel a megfigyeléssel nem járunk igazán messze a valóságtól. Hurrikánoknak az Atlanti-óceánon és a Csendes-óceán keleti régiója felett létrejövő trópusi ciklonokat nevezzük. (A máshol kialakuló trópusi ciklonok ezzel teljesen megegyeznek, de különböző népek különböző nevekkel illették őket, pl. tájfunok.) A trópusi ciklonok a Ráktérítő és Baktérítő között alakulnak ki, mindig óceánok felett. Itt ugyanis, megfelelő időjárás esetén, nagymértékű meleg és nedves levegőtömeg található, amely felfelé áramlik. A feláramlás miatt a felszínhez közeli területeken kevesebb levegő marad, azaz itt alacsonyabb lesz a légnyomás. A fizika törvényeinek megfelelően a környező, magasabb légnyomású helyekről az alacsonyabbak felé áramlik a levegő. Itt ez felmelegszik, és nedvessé válik, ami miatt újból feláramlás következik…

Egy hurrikán kialakulása forrás: apollo.lsc.vsc.edu

Egy hurrikán kialakulása
forrás: apollo.lsc.vsc.edu

Most, hogy a folyamat hajtóerejét tisztáztuk, nézzük meg, mi történik a feláramló levegővel. A felszállás közben a Coriolis-erő hatására forogni (érdekesség, hogy a Föld forgásából adódóan az északi félgömbön az óramutató járásával ellentétes, a délin pedig azzal megegyező irányba forognak a trópusi ciklonok) és folyamatosan hűlni kezd, ennek következtében egyre nagyobb zivatarfelhőt formál, amely szivacsként szívja magába a felszálló meleg és nedves légtömegeket. Ezzel kész is a trópusi ciklonunk, amit aztán nevezhetünk hurrikánnak vagy tájfunnak. Amiről még nem beszéltünk, az a felhő közepén kialakuló „lyuk”. Ezt szemléletesen a vihar szemének nevezik. Ezen belül a légnyomás nagyon alacsony, és fentről lefelé irányuló légáramlás zajlik, ami miatt itt állandóan csendes idő uralkodik.

Tehát a trópusi ciklonok – így például a hurrikánok is – igazából hatalmas (átmérőjük pár száz km), forgó zivatarok. Pusztításukat nem csak a nagyon erős, akár 250–300 km/h-s szél okozza (az eddigi legerősebb a 2015-ös Patrícia hurrikán volt a maga 345 km/h-s szélsebességével). Haladása közben ugyanis egy ún. vízkupolát tol maga előtt, mely többméteres hullámokat is jelenthet – ezek komoly károkat tudnak okozni, ha elérik a partokat. Szerencsére a hurrikán is egyszer csak „elfogy”, hiszen a szárazföld felett már sokkal kevesebb nedves levegő található, amely az üzemanyaga ennek a félelmetes erőműnek.

A Harvey hurrikán pusztítása Rockportban (Texas) forrás: cnn.com

A Harvey hurrikán pusztítása Rockportban (Texas)
forrás: cnn.com

Most, hogy tisztáztuk, hogyan alakulnak ki a hurrikánok, és miért csak bizonyos helyeket sújtanak ezek a trópusi ciklonok, fel kell tennünk a kérdést: vajon miért van egyes években több és erősebb hurrikán, mint máskor? Illetve: lehet-e az idei, az átlagosnál pusztítóbb Irma és Harvey hurrikánokat vagy akár a 2015-ös extrém erősségű Patricia hurrikánt a globális klímaváltozás számlájára írni?

Az utóbbi kérdést illetően egyelőre nem sikerült konszenzusra jutniuk a szakembereknek. Bármennyire is komoly, aggasztó jelenség a klímaváltozás, meg kell jegyeznünk, hogy sok esetben azért tűnhet nagyobbnak a pusztítás, mert egyre több sűrűn lakott terület található ezekben a zónákban, illetve az információs technológia fejlődésével sokkal könnyebben és gyorsabban tudunk értesülni a világ történéseiről, így a katasztrófákról is, mint akár 50-60 évvel ezelőtt – a még régebbi időszakokról nem is beszélve. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a klímaváltozás mint ok kizárható, csak óvatosságra int az elhamarkodott következtetésekkel szemben.

Azonban van egy jelenség, amely erős összefüggést mutat a hurrikánok számával és erősségével. Ezt nevezzük El Niño-jelenségnek (ENSO – El Niño Southern Oscillation). Az ENSO két szakaszból, a hideg La Niñából és a meleg El Niñóból áll. A jelenség lényege, hogy a széláramlatok hatására a Csendes-óceán nyugati és keleti részén periodikusan váltakozik a vízfelszín hőmérséklete. A La Niña során a szelek a felszíni, melegebb vizeket keletről nyugatra szállítják. Az elhordott víztömeg miatt az óceán alsóbb részeiből hidegebb víz áramlik a felszín közelébe a Csendes-óceán keleti részén. Az El Niño idején az előző jelenség fordítottja zajlik, ekkor a felszínközeli vizek felmelegedése történik. Tehát ez az időszak kedvez a térségben a hurrikánok kialakulásának, hiszen ezek pontosan a meleg vízfelszín fölött tudnak létrejönni (a Csendes-óceán nyugati részén pedig kevesebb trópusi ciklon alakul ki, mivel ott ekkor az átlagosnál alacsonyabb a vízfelszín hőmérséklete).

Természetesen az ENSO ennél azért összetettebb meteorológiai jelenség, hiszen hatása olyan mértékben befolyásolja a „hurrikánszezont”, hogy a szakemberek számára is nehezen megjósolható, mikor tűnik fel egy, a partokat is elérő hurrikán, és hogy az vajon milyen erősségű lesz.

A trópusi ciklonok sajnos elkerülhetetlenek – az éghajlatot uraló törvényszerűségek miatt mindig is lesznek. Egyes kutatók állítják, hogy az ENSO-ból következő szeszélyes időjárás az egész Inka Birodalomra rányomta a bélyegét, hiszen a hírhedtté vált emberáldozataik eredeti célja pont a kedvező időjárásért való könyörgés volt. Ennél kézzelfoghatóbb bizonyíték a jelenség korára, hogy már a 19. századi perui és ecuadori halászok is feljegyezték, sőt hatását 13 000 éves korallzátonyokban is kimutatták.

Mi itt a Kárpát-medencében, az óceánoktól kellő távolságra, védve vagyunk. Ha mégis szívesen kirándulnánk egyet a térítők között, tegyük meg magunknak azt a szívességet, hogy nem június és november között indulunk útnak.

Kiemelt kép: coastalliving.com