Óraátállítás és nyári időszámítás

Európában március utolsó vasárnapján kezdődik és október utolsó vasárnapjáig tart a nyári időszámítás, idén március 26-án kell majd hajnali két óráról három órára állítani az órákat.

Az óraátállítást kezdetleges formában már az ókori Rómában is alkalmazták, de 1784-ben Benjamin Franklin vetette fel először ennek az ötletét. A mai formájában 1916 óta létezik, a németek alkalmazták az első világháború idején, hogy spóroljanak a világítással, tőlük átvette az Egyesült Államok és Nagy-Britannia is, azonban a háború végén visszaálltak a korábban alkalmazott időszámításra.

A nyári időszámítás széles körben elfogadott rendszer, melyben a helyi időt 1 órával előre állítják az adott időzóna idejéhez képest. Az elnevezés onnan ered, hogy ez az időszámítás nagyrészt a nyári időszakra esik. Európában a nyári időszámítás március utolsó vasárnapján kezdődik, és október utolsó vasárnapjáig tart. Ennek megfelelően minden évben más dátumra esik, de az átállítás napja mindig vasárnap. Az óraátállítás az UTC szerint hajnali 1 órakor történik, vagyis Magyarországon márciusban helyi idő szerint 2 órakor előre, októberben nyári idő szerint 3 órakor vissza kell állítani az órákat. Kezdetben csupán azért javasolták a nyári időszámítást, mert a napfényes órák magasabb száma miatt energiát lehet vele megtakarítani. Feltevések szerint a munka területén előny, hogy egy órával tovább van világos és a jobb látási viszonyok miatt a közúti balesetek, az utcai balesetek száma is csökken, viszont valójában nem mutathatók ki ilyesfajta pozitív változások, valamint az óraátállítás igen sok pénzbe kerül.

Magyarországon 1980-ban vezették be a téli időszámítást. Az előző évben egy felmérésből kiderült, hogy a magyarok 80%-a számára nemkívánatos, ezért Kepli Lajos jobbikos képviselő javaslatot is tett az eltörlésére, de a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium elutasította az ötletet. Fónagy János államtitkár szerint az áttérés azzal járna, hogy nem lennénk egy időzónában a legfontosabb kereskedelmi partnereinkkel.

Az USA-ban a téli-nyári időszámítás 20 év óta változatlan szabályai 2007-ben megváltoztak: az őszi időszakot 1 hónappal meghosszabbították. A módosítástól az energiafelhasználás további csökkenését várják. Ha ez nem következik be, visszaállnak a jelenlegi rendszerre. Az USA nyári időszámítási időszaka: március második vasárnapján (2007-ben március 11.), hajnali 2:00-kor kezdődött, és november első vasárnapján (2007-ben november 4.) hajnali 2:00-kor ért véget.

Forrás: Eduline, alon, nlcafe24

Kép: alon.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]