OTDK-tájékoztató a Bölcsészkaron

Dr. Nagy Balázs, az ELTE Bölcsészettudományi Karának Tudományos Diákköri Tanácsának elnöke, részvételével zajlott az ELTE BTK HÖK szervezésében az Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról (OTDK) szóló tájékoztató. A zsúfolásig megtelt nagyelőadó hallgatósága az OTDK-nevezés módjáról és a formai követelményekről kapott információt. Emellett a HÖK Tudományos Bizottságának elnök, Horváth Mihály megemlített néhány olyan pályázatot, amivel a hallgatók OTDK-indulását támogathatja a HÖK, végül korábbi ELTE-s TDK-zók osztották meg tapasztalataikat a nézőkkel.

Az Országos Tudományos Diákköri Konferenciát minden páratlan év tavaszán rendezik, a munka azonban ennél jóval korábban megkezdődik, ugyanis az országos megmérettetésre csak azok a dolgozatok juthatnak ki, amelyeket már sikeresen bemutattak az intézményi TDK-fordulón. AZ OTDK-n szinte minden létező tudományterületen folyik munka, összesen tizenhat különböző szekció létezik, ezekben tovább színesedik a kép, ugyanis mindenhol változó számú tagozatba osztják a beérkezett pályaműveket. Egy tagozatba legalább öt, legfeljebb tizenöt dolgozat (és így előadás) kerület, a szekció legjobb résztvevőit első, második, illetve harmadik helyezéssel jutalmazzák.

A bölcsészek általában csak öt szekcióban érintettek, ezek a humán tudományi; a művészeti és művészettörténeti; a pedagógia, pszichológia andragógia és könyvtártudományi; a tanulás és tanításmódszertani – tudástechnológiai; illetve társadalomtudományi szekció. Az OTDK érdekessége viszont, hogy bárki indulhat bármely szekcióban, ha el tud készíteni egy adott témában a formai követelményeknek megfelelő dolgozatot. Így, a biológia egyik alterületében rendkívül jártas és olvasott bölcsészhallgató is írhat dolgozatot a biológia szekcióba, ha feltétlen szeretne. Ugyanakkor fontos, hogy a dolgozatok, és előadások formai követelményei, és a szekciók szabályai eltérnek, így mindenkinek személyes kötelessége előzetesen tájékozódni a OTDT honlapján. (Az ELTE Online Tudományrovata a közeljövőben az OTDK-t körbejáró cikksorozatot indít, így a legfontosabb információk nálunk is elérhetők lesznek.)

Az OTDK-ón azok a hallgatók indulhatnak, akiknek elkészült dolgozatát, vagy annak előadásbeli változatát bemutatták egy az abszolutórium megszerzése előtt rendezett intézeti TDK-ön, és a bemutatott dolgozatot alkalmasnak ítélték arra, hogy részt vegyen az OTDK-n. A Találkozóra nevezhető BA-s képzés lezárásaként írt szakdolgozat, viszont az MA-s hallgatóknak jobban oda kell figyelniük, ha készülő vagy megírt szakdolgozatukkal indulnának a versenyen. A nevezési lapon külön jelölniük kell, hogy a beadott dolgozat nem azonos teljes egészében szakdolgozatukkal.

Az indulóknak észben kell tartani továbbá, hogy az adott szekciókat más-más helyszínen rendezik. Így, ha valaki több dolgozattal indul, netalántán két különböző szekcióban, akkor érdemes felkészülnie egy kis utazgatásra. A szekciók időpontját és helyszínét az OTDT-honlap vonatkozó fülén találjátok. A Bölcsészettudományi Kar hallgatói biztos örülnek a hírnek: az elmúlt években a Karnak sikerült saját forrásból fedeznie a hallgatók indulásának költésegeit. A nevezési díj 5000 Ft, a részvételi díj szekciónként változik, de legfeljebb 35.000 Ft. Ennek megfizetése alól mentesülhetnek a bölcsészek, ha minden a terv szerint sikerül, ha mégsem, akkor a kari HÖK által biztosított Tudományszervezési és kutatási pályázat nyújthat segítséget a rászorulóknak.

Az OTDK-ra jóváhagyott dolgozatokat a legtöbb szekció esetében 2017. január 11-ig kell feltölteni az OTDK online rendszerébe. (A művészeti és művészettörténeti szekcióban a határidő december 7.!) A leadott dolgozatokat két független bíráló pontozza, a két bírálat összegéből legfeljebb hatvan pont szerezhető. Ehhez adódik hozzá a konferencia-előadás pontszáma, amelyet a helyszíni zsűri szintén legfeljebb 30 ponttal jutalmazhat. Így összesen 90 pontot szerezhet egy hallgató, és közel is kell maradnia a maximumhoz, hogy igazán esélyes legyen helyezésre.

A bölcsészhallgatók kérdéseikkel dr. Nagy Balázst kereshetik a tdk[kukac]btk.elte.hu címen, illetve böngészhetik az ELTE központi honlapjának vonatkozó füleit is. Az ELTE más karainak hallgatói keressék saját karuk TDK-felelősét, vagy forduljanak a HÖK kari részönkormányzatához. Ha nem olyan sürgős az információ várd meg az ELTE Online további cikkeit az OTDK-ról!

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]