Egy kis Liget-elmélet – György Péter előadása a Gólyavári estéken

Jelentős érdeklődés mellett tartotta meg a Gólyavári esték őszi nyitóelőadását György Péter, az ELTE BTK egyetemi tanára. A Múzeum, múzeumi rendszer/negyed: válság és/vagy lehetőség című előadásban olyan példák hangzottak el, amelyek a múzeumok egymáshoz való közelségéből fakadó kölcsönhatást illusztrálták. Az alapvetően elméleti előadás azonban kitért igen aktuális magyarországi kérdésekre is. György Péter szavaira a felkért Dévényi Tamás építész válaszolt, majd a közönség tagjai is feltehették kérdéseiket, elmondhatták észrevételeiket.

György Péter, a Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet igazgatójának elgondolkodtató előadása abból az alapvetésből indult ki, hogy a múzeum olyan kategorizációs rendszer, amely elválasztásra kényszerít. Mi tartozik egy adott intézmény gyűjtőkörébe és mi nem: a válasz közel sem egyszerű. A leletek, tárgyak közötti megkülönböztetés ugyanis számos szempont alapján történhet: idő, tér, esztétikai érték, művészeti ág stb. A felsorolás majdhogynem végtelen.

Az sem mellékes, hogy a múzeum nem csak felmutatja ezeket a tárgyakat, hanem recepcióra kényszerít. Ráadásul a befogadó (látogató) nincs mindig tisztában azzal, amit a múzeum mint recepciós gépezet tesz, és ezzel maga a múzeum sincs mindig tisztában. A felmutatás nem értékmentesen és elv nélkül történik. Egy múzeum nem csak tárgyakat mutat be, hanem kompozíciókat. A kompozíció természetéből fakadóan szempontot ad, értékkel ruház fel.

A múzeumi hagyomány azonban folyamatosan átalakulóban van, az előadás példák sorozatán keresztül mutatta be, hogyan változtak a múzeumok klasszifikációs nehézségei az elmúlt fél évszázadban. A New York-i Metropolitain Museum 1969-es Harlem On My Mind, Cultural Capitol of Black America című botránykeltő kiállítástól, a 1984-es Primitivism in 20th-century Art kiállításon át a franciaországi múzeumok változásáig. A példák jól tükrözték, hogy azok a hagyományos klasszifikációs eljárások, amelyek a XX. században még megoldást kínáltak a múzeumoknak, mára meghaladottá váltak, és képtelenek keretet adni az elválasztásnak. A modern múzeumi rendszer nem tud a „mi múzeumunk” a „ti múzeumotok” elszigetelt intézményeivel működni. A múzeumok demokratizálódnak, folyamatos kölcsönhatásban vannak. Jó példa erre a Washingtonban (USA) található National Mall is: az amerikai történelem jelentős kulturális csoportjai mind rendelkeznek saját múzeummal a területen. Ezek a múzeumok viszont nem elszigetelten állnak, egy területre sűrítve recepcióra és értelmezésre kényszerítik egymást. Budapestnek – sőt Magyarországnak – nincs olyan tere, amely a múzeumokat hasonló kölcsönhatásra kényszerítené, és ezáltal erősítené a múzeumi rendszer demokratizálódását.

Elhanyagolhatatlan tényező mindeközben a hasonló terek nemzetképző, kultúraképző szerepe is. György Péter előadásában a müncheni Königsplatz példáját emelte ki. A tér – amelyhez szimmetrikus elrendezésében a budapesti Hősök tere is hasonít – olyan terület, amely kulturális szempontból traumatikus. A nácik által kiforgatott, átalakított tér viszont képes volt megújulni, emlékhellyé válni, és traumatikus voltának átértelmezésével ismét kultúraképző tényezővé válni. A városi terek folyamatos átalakuláson mennek át,20160921_GYP_Eloadas-VET-002 a történelmi események folyamatosan arra kényszerítenek minket, hogy reinterpretáljuk a terek szerepét a kultúrában. Éppen ezért nem káros, véli György Péter, ha a Ligetben megvalósul egy olyan múzeumi rendszer, amely képes úgy újraértelmezni a parkot, hogy azt olyan kultúraképző tényezővé emelje, amely erősíti a múzeumok demokratizálódását, és helyet ad az USA-beli National Mallhoz hasonló emlékezeti térnek.

A szót ezután Dévényi Tamás, a Szent István Egyetem oktatója kapta meg. Az építesz szakmai érvekkel igyekezett meggyőzni a hallgatóságot arról, hogy a Városliget nem tud olyan szerepet betölteni a budapesti városszövetben, amelyet György Péter kíván. Az intézetigazgató előadásában kiemelt Königsplatz látványosan szimmetrikus, tengelyes megoldásokon alapszik, így franciakertként értelmezhető. A Hősök tere és a hozzá kapcsolódó Liget azonban nem tengelyekre épül, elrendezése alapvetően egy angolkertére hasonlít, ami szemben a franciakert hierarchikus elrendezésével, demokratikus térelosztást követel. A szabadabb elrendezés azonban éppen csökkentheti a múzeumok közötti kölcsönhatás erősségét.

A közönség soraiból érkező észrevételre reagálva pedig hangsúlyozta, hogy a ligetbeli fák sem mellékes tényezők, hiszen takaróhatásuknak köszönhetően az egymás közelében található múzeumok nem is feltétlenül láthatók ugyanazon pontról. Ez lehetetlenné teszi, hogy a Ligetben valódi építészeti kohézió jöjjön létre.

Az 20160921_GYP_Eloadas-VET-006előadás után számos hozzászólás hangzott el, de az egyik utolsó volt a legemlékezetesebb, amely felhívta a közönség figyelmét az előadás egy hiányosságára. Annak ellenére, hogy azokat az elméleti kereteket és párhuzamokat bemutatta György Péter, amelyek mintaként szolgálhatnának a Ligethez, az előadás nem tért ki a tényleges megvalósításra, arra, hogy ez a történelemmel átfűtött terület, hogyan válhatna azzá a térré, amelyet György Péter megálmodott. A gyakorlati kitekintés hiányában a hallgatóságra hárult az a nem egyszerű feladat, hogy megértse, értelmezze és értékelje az elhangzottakat.

Fotó: Vörös Endre Tamás, ELTE Online