Újabb döbbenetes felfedezés da Vinci-től

Leonardo da Vinci újra megelőzhette saját korát, hiszen az eddig értelmetlen jegyzetéről véletlenül kiderült, hogy valójában a súrlódás alapjait szemlélteti. Ian Hutchings, cambridge-i professzor szerint da Vinci két évszázaddal megelőzi az általunk először ismert írást a súrlódásról, amely Guillaume Amontons francia tudóshoz köthető.

Leonardo da Vinci nevéhez olyan tervek fűződnek, mint a repülőgép, a tank, a katapult, a légcsavar vagy éppen a vízkiemelő szerkezet vázlatai, azonban most egy másik fizikával kapcsolatos elmélet mellett is letehette a névjegyét, legalábbis Ian Hutchings, cambridge-i professzor szerint. Az érdekesség az egészben az, hogy az 1920-as években a Victoria & Albert Museum szakemberei „irreleváns megjegyzések és vörös krétarajzok”-nak titulálták da Vinci rajzos, tükörírással írt vázlatát. Ezen oknál fogva ezt a papírost évtizedekig mellőzték, azonban a napokban a Cambdrige-i Egyetem gépgyártás-technológiával foglalkozó professzora, Ian Hutchings egy véletlen folytán megvizsgálta. Hutchings szerint da Vinci valójában a két test súrlódása során fellépő erőt írta, illetve rajzolta le már a 15.-16. század fordulóján. Habár a két, egymáson elmozduló felület között fellépő, a mozgó tárgyat fékező súrlódást erőnek szoktuk nevezni, gyakorlatilag nem alapvető erő, hanem a molekulák között fellépő elektromágneses erők következménye. A fizikusok reakcióerőnek szokták nevezni, hiszen nyugalomban lévő testre nem hat.

Eddig a súrlódás törvényének felismerését és leírását a francia tudós, Guillaume Amontons nevéhez szoktuk kötni, aki kétszáz évvel később élt da Vinci-nél. A mostani felfedezés alapján azonban arra következtethetünk, hogy a franciát megelőzte a reneszánsz polihisztor, aki egyik, 1493-as jegyzetében rajzolta le az egyik legkülönlegesebb erőhatást mégpedig – többek között – egy csigás szerkezet ábrája segítségével. „A vázlatok és a tükörírással írt szöveg világosan jelzi, hogy Leonardo 1493-ban megértette a súrlódás alapjait” – magyarázta a The Telegraphnak Hutchings. „A jegyzetből látszódik, hogy a géniusz tudta, hogy a két egymáson elmozduló testek között létrejövő súrlódási erő arányos a felületekre nehezedő nyomással, ám független az érintkezési felületek méretétől”. A szakértő még hozzátette, hogy da Vinci minden bizonnyal akkor fedezhette fel a súrlódás alapjait, amikor különböző fizikai kísérleteket folytatott, és beolajozott tárgyakat vizsgált meg.

Forrás: mult-kor.hu
Kép: wikipedia.org

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]