Kalandozás a tudomány világában

A nagy népszerűségnek örvendő ingyenes és nyilvános Élő Adás előadás-sorozat idén február 24-én “nyitotta meg kapuit” az ELTE TTK-n a tudomány iránt érdeklődők számára. A részvétel egyetlen feltétele a kíváncsiság!

A 2013 októberében indult, nagy érdeklődésnek örvendő ingyenes és nyilvános ismeretterjesztő sorozatot a biológiai intézet Tudományos Operatív Albizottsága szervezi, melyre minden érdeklődőt – legyen akár középiskolás, akár egyetemista – szeretettel várnak. Az előadásokon való részvétel egyetlen feltétele, ahogy a szervezők forgalmaznak, a kíváncsiság!

Az Élő Adás sorozat tavaszi programját idén, február 24-én, Kereszturi Ákos Asztrobiológia – hol és miként keressünk Földön kívüli életet? című előadása nyitotta meg 17:00-kor, melyet 2016. március 16-án Pálfy József Bioszféra blues – felvételről: Kihalások a földtörténet során című prezentációja követett a Lágymányosi Campus Déli Tömbjében, a Fejér Lipót teremben (fszt. 0-805).

Kereszturi Ákos a Földön kívüli élet keresésének tudományába kalauzolta a hallgatóságot, ami során részletezte többek között az asztrobiológia tárgyát, a lakható környezet jellemzőit, a lakhatóságot befolyásoló paramétereket, a bolygók keletkezését, az élet lehetőségét a Marson, és az ősi Föld asztrobiológiai jellemzőit.

Pálfy József előadása során a hallgatóság megismerkedhetett többek között a biodiverzitás alakulásával a földtörténet során, a kihalások intenzitásával, továbbá a perm végi, triász végi, kréta végi kihalási eseményekkel és a hátterükben megbúvó okokkal.

Akik nem tudtak részt venni a programon vagy bővebb információra vágynak, a diasorokat a http://eloadas.elte.hu/ honlapról letölthetik, továbbá az előadásokról videófelvétel is készül, melyeket az Élő Adás Youtube csatornáján bárki megtekinthet.

Az Élő Adás a Facebookon is megtalálható, az eseményekhez érdemes csatlakozni, mert így mindenki értesülhet a legfrissebb információkról és az esetleges változásokról.

Hátralevő előadások a tavaszi félévben:

2016. április 27. (szerda): Tárnoki Ádám – Tárnoki Dávid – Melicher Dóra: Az ikerkutatás: genetika és epigenetika – ikrekről, ikrektől

A kép forrása: Élő Adás Facebook oldala

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]