Így lehetne enyhíteni az éghajlatváltozás hatásait

A Potsdami Klímahatás Kutatóintézet (PIK) szakembereinek új tanulmánya szerint – amit az Environmental Science & Technology című folyóiratban publikáltak-, hogyha csökkentenénk az élelmiszerhulladékot, akkor mérsékelni lehetne az éghajlatváltozás hatásait.

Prajal Pradhan, a tanulmány társszerzője szerint: „a mezőgazdaság a klímaváltozás mögött álló egyik fontos tényező, amely a globális üvegházhatású gázkibocsátás több mint 20 százalékáért volt felelős 2010-ben”.

food3Ha hatékonyabban használnánk fel, és osztanánk el az élelmiszereket, akkor 2050-re akár 14 százalékkal is csökkenteni tudnánk a mezőgazdasági tevékenységekből származó káros anyag kibocsátást.  Az emberi fogyasztásra szánt élelmiszerek 30-40 százalékát dobjuk ki, ráadásul ez az arány várhatóan növekedni fog. Ennek egyik oka lehet, hogy Kína és India átvesznek bizonyos nyugati szokásokat, például egyre több húst fogyasztanak. Emellett a gazdagabb országok sokkal több ételt fogyasztanak, mint ami szükséges lenne, és több élelmiszert dobnak ki.

Tehát a kevésbé gazdag országok fejlődésével, illetve a népesség növekedésével, az élelmiszerhulladékkal összefüggő károsgáz-kibocsátás egyes jóslatok szerint a mostani 0,5 gigatonnányi szén-dioxid éves értékről a század közepére 1,9-2,5 gigatonnányira fog emelkedni.

Az egy főre jutó globális átlag élelmiszerszükséglet szinte változatlan, az elmúlt öt évtizedben mégis gyorsan nőtt az élelmiszerekhez való hozzáférés, ami több mint 300 százalékkal növelte az élelmiszertöbblet megtermelésével összefüggő károsanyag-kibocsátást.

A tanulmány érzékelteti azt is, hogy a probléma megoldását célzó intézkedések már a fejlődő és a fejlett országokban is megjelentek. Például összesen harminc vállalati vezető, kormányilletékes, alapítványi és kutatócsoporti vezető koalíciót alakított, hogy 2030-ra felével csökkentsék az élelmiszerhulladék mennyiségét.

Forrás: MTI

Kép: www.livescience.com, theviewspaper.net

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]