Roncsolja a testet a hosszú ideig tartó extrém fizikai megterhelés

Az Ulmi Egyetemi Kórház kutatói 2009 óta vizsgáltak 44 futót, akik részt vettek a 64 napig tartó, 4500 kilométeres transzeurópai futóversenyen. Az ultramaraton során időnként megvizsgálták a tesztalanyok szívét, keringési rendszerét, lábát, agyát, valamint vér- és vizeletmintákat is vettek tőlük. Kiderült, hogy a hosszú ideig tartó extrém fizikai megterhelés nem csak a porcokat károsítja, de az agy is összezsugorodik tőle. Mindez ugyanakkor nem maradandó, mindkettő magától helyrejön.

A kutatás kimutatta, hogy a futók agya a verseny alatt 6 százalékkal kisebb lett, a méretváltozás pontos okát azonban nem sikerült megfejteniük. Több lehetséges magyarázattal is szolgálnak: az egyik, hogy az extrém fáradtság és alultápláltság idézi elő, ugyanakkor valószínűbb, hogy a verseny alatt az agyat nem éri elég inger, hiszen a négy leginkább érintett agyterület a vizuális ingerek feldolgozásáért felelős, a futók pedig 64 napig nem nagyon látnak mást az utakon kívül. Ezen kívül a méretváltozást magyarázhatja az is, hogy az agy ilyenkor átszervezi magát, hogy több erőforrás jusson a motivációért felelős agyterületeknek. Ez az állapot azonban csak ideiglenes, a versenyzők agya hat hónap elteltével teljesen visszanyerte eredeti formáját.

Az agyon kívül a porcokat is megviseli a megterhelés. A kutatók 900 kilométerenként ellenőrizték a láb- és a lábfejízületek pocait, konkrétabban azt, hogy mennyi vizet eresztenek ki, ami a porcsérülés legnyilvánvalóbb jele. A porcok az első 2500 kilométeren roncsolódtak, ugyanakkor körülbelül hatvan maratonnyi táv után maguktól regenerálódni kezdtek, és még a verseny befejezése előtt rendbejöttek. Eddig azt hitték, hogy a porcszövet csak pihenés alatt tud regenerálódni, a kutatásnak hála azonban kiderült, hogy futás közben is képes rá.

Uwe Shütz, a kutatás vezetője ugyanakkor megjegyezte, hogy mindez csak az ultramaratonra érvényes, a sima maratonistákat nem érintik ezek a hatások.

Forrás: Index

Kép: runrun.es

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]