Tucatszámra láthatunk olyan filmeket, amelyekben a tengerentúli egyetemek világába nyerünk bepillantást, így mindannyiunkban él egy nagyjából azonos kép “az amerikai egyetemistáról”. Vajon “az ELTE-s egyetemistának” is megállapíthatók az ismertetőjegyei? Ennek, és sok más érdekes kérdésnek jártunk utána: Dr. Dúll Andrea környezetpszichológussal beszélgettünk, aki készségesen fejtette meg a minket érdeklő jelenségek hátterét.
Dúll Andrea PPK-s oktatónk az ELTEfeszt visszatérő „fellépője”, teltházas előadásait az érettségi előtt álló gimnazisták is csillogó szemmel hallgatták. Nem is csoda, hiszen olyan izgalmas kérdéseket boncolgat, minthogy miért járnak a fiatalok plázákba, gyorséttermekbe és szórakozóhelyekre, milyen pozitív hatások tudhatók be a társas magánynak, miért preferáljuk a padsorok szélét, és egyáltalán, milyen szerepet játszanak a környezeti helyek a lélektanban. Egy izgalmas megfigyelésről is beszélgettünk, ahol azt vizsgálták, az ELTE-s környezet milyen szerepet játszik az identitásunkban.
Hogyan keveredett a pszichológiának erre a szokatlan szakterületére?
Debrecenben jártam egyetemre pszichológia szakra, és börtönpszichológus akartam lenni. Egyáltalán nem a hétköznapok érdekeltek eleinte, hanem a devianciák, a patológia, de végül rádöbbentem arra, hogy mennyire izgalmas a mindennapok pszichológiája, ekkor kezdtem el foglalkozni az „átlagos emberekkel”. Kutatónak készültem, másodéves koromig főleg a memória érdekelt. Amikor erről kezdtem el olvasni, akkor derült ki, hogy soha nem teszik ezt az egész kérdést környezeti kontextusba, mindig csak a fejen belül kutakodnak, vagy legfeljebb a társas kapcsolatokban. Nekem pedig az volt az elképzelésem, hogy nagyon másképp emlékezünk egy eseményre, ha az a buszon, otthon vagy egy szórakozóhelyen történik, és arra jutottam, a környezeti kontextusnak nagyobb szerepet kéne tulajdonítani. Mivel itthon ezzel még nem foglalkoztak, saját kútfőből kezdtem el az egész kutatást, minden nagyobb egyetemi munkám ehhez kötődött. Az akadémiai kutatói pályázatomban is ezzel foglalkoztam, még ekkor is nagy szakmai értetlenkedés fogadta a dolgot. A kollégák sokáig nem értették, mit akarok a fizikai környezettől mint pszichológus. Végül a 90-es években írtam egy e-mailt Amerikába Dan Stokolsnak, aki ennek a területnek a nagy alakjának számít, nagyjából 2 percen belül meg is érkezett a válasza: „ha ennyire érdekel, gyere ki és foglalkozz vele!”. Így is tettem. Nagyon jó élmény volt, hogy amit én itthon évek óta intuícióból és ráérzésből csinálok, annak ott intézménye van, és úgy is hívják, hogy környezetpszichológia. Innentől én is így hívtam és bátrabban csináltam itthon is.
Hol tart most a környezetpszichológia térhódítása?
Sokáig nem volt állandó helye ennek a területnek, én voltam az utazó nagykövete: sok helyen oktattam a felsőoktatásban Budapesten és vidéken egyaránt, a pszichológusképzésben és más szakokon is. Nagy eredménynek érzem, hogy már az építészképzésben is ott van, a mérnökhallgatók Msc és posztgraduális kurzusként is választhatják. Az ELTE-n most már tanszéke van a gazdaságpszichológiával együtt, a Gazdaság- és Környezetpszichológia Tanszék, amit 2011 óta vezetek. Hamarosan szeretnénk elindítani egy olyan programot, amelyekben szisztematikusan képeznénk környezetpszichológusokat.
Az ELTEfeszten megemlítette, annak is megvan ám a pszichológiai oka, hogy a padsor szélére ülünk. Miért teszünk így?
Ennek sok oka van, nagyon egyszerű jelenségként kezeljük, mégis az az izgalmas, hogy nem is gondolnánk, mennyire összetett dolgokat tudhatunk a hátteréről. A környezetpszichológiai jelenségek legtöbbje ilyen: egyszerűnek, evidensnek tűnik és nem tudatosul. A legfontosabb talán, hogy szeretnénk menekülési lehetőséget biztosítani magunknak. Ez abszolút evolúciós késztetés, összekötődik egy eléggé bonyolult környezeti helyzetfelméréssel: amikor belépünk egy zárt struktúrába, amely eleve egy másik zárt struktúrában van (tehát az épületen belül egy helyiségbe), szűkül annak a mezőnek a léptéke, amelyet vizuálisan és más tekintetben át tudunk látni. Ezért is szeretünk szélre, viszonylag az ajtó közelébe, vagy olyan helyekre helyezkedni, ahonnan könnyen kapcsolatot tudunk teremteni a külső térrel. Evolúciós „maradvány” ez, a menekülés lehetőségének nem tudatos biztosítása. A jelenség másik oldala egy furcsa ügy. Ha nem a társas alakzat (azaz a sor) közepén foglalunk helyet, megvan annak a reménye is, hogy nem kell másokkal felesleges kapcsolatba kerülni (amit a középső helyzet esetleg kikényszeríthet), de ez persze nem igaz, mert – pont a széli pozíció miatt – valószínűleg el fognak haladni előttem. Szóval egyszerre van egy viszonylag komplex környezetértékelés és társas értékelés még ebben az egyszerű helyzetben is. Az evolúciós tényezők hatására azt a helyet preferáljuk, ahonnan könnyebbnek érezzük a menekülési lehetőséget, kevesebbnek tűnő társas terheléssel.
Szintén az előadáson említett egy érdekes vizsgálódást, amely során arra voltak kíváncsiak, az ELTE mennyiben meghatározó az önazonosságunkban. Hogyan merült fel az ötlet?
Ilyen a Yale-en zenekari tagnak lenni.
Amerikában végeztek egy kutatást, ami arról szól, hogy a Harvardon végzettek mennyire lesznek Harvard Man-ek, azaz mennyire épül be az egyetem az identitásukba. Itthon még mindig egy kis mosollyal fogadják azt, hogy elsősorban a nagy amerikai egyetemeken mindenki az alma mater jelvényeivel fémjelzett ruhákat hord, a sportrendezvények elengedhetetlen eleme a kabalaállatok meg az iskola színeiben szurkoló lányok, de igazából az eredeti kutatásban is, amely a miénket inspirálta, azt állapították meg hogy ezeknek nagyon nagy szerepük van az egyetemi identitás kialakulásában. Ezekre a nagy egyetemekre jellemző, hogy maga a campus „város a városban”, amelyen belül a fénymásolótól kezdve az éttermekig mindenhol éreztetik, hogy egy külön, rájuk szabott világban járnak. A kutatás arra az eredményre jutott, hogy maga a tény, hogy valaki a Harvardon tanult, jelentős részét adja az identitástudatának. Ennek a kialakulásában pedig természetesen nagy szerepe van az egyetemi környezetnek. Kíváncsiak voltunk, van-e ehhez hasonló ELTE Man.
Hogyan zajlott a vizsgálat?
Két kurzus keretében indítottuk ennek a vizsgálatát, játéknak indult, és bizonyos tekintetben nem is lépett azon túl. Nem volt annyira kontrollált a vizsgálat, hogy a megállapításait publikálni lehetne, ennek ellenére beszédes volt a végeredménye. A hallgatók nagyon lelkesen és komolyan vettek részt benne.
Miket csináltak a hallgatókkal?
Szociofizikai környezeteket mértünk fel: a környezetpszichológiában sosem vizsgálunk elkülönítetten fizikai környezetet vagy társas kapcsolatokat, vagy hagyományos pszichológiai dolgokat, hanem mindig mind a kettőt. Ilyenfajta szisztematikus megfigyeléseket kaptak a hallgatók feladatnak hétről hétre. Főként azt vizsgálták, hogyan viszonyulnak érzelmileg a hallgatók az ELTE helyszíneihez, tárgyaihoz, virtuális megjelenéseihez. Az oktatókat és egyéb dolgozókat nem vizsgáltuk.
A környezetpszichológia azt is kimutatja, hogy a különböző helyeknek van identitáserősítő szerepük, ebből a szempontból vizsgáltuk, hogy az ELTE milyen környezet. A kutatás során eléggé szétszóródtunk, szinte az összes kar épületeit, sőt a virtuális tereket is megvizsgáltuk.
Létezik az ELTE Man?
Igen, abszolút úgy láttuk, hogy van ELTE-s identitás, létezik az ELTE-man, noha nagyon sok érdekes ambivalenciát hordoz. Egyáltalán nincs túlidealizálva ez az ELTE Man-ség. Egy csomó vicces, ám szerethető dolgot találtunk. Környezeti szempontból is akadnak nehézségek az ELTE-identitás kiépíthetőségében, de ezek is beleépülnek a képbe… „kicsit savanyú, kicsit zöld, de a miénk!”
Mik voltak a fő észrevételek?
Mondok néhány konkrétumot. Az egyik, ami nagyon érdekes, hogy a szép egyetemi épületek benne vannak az identitásban, legalábbis a kutatások eredményei szerint az egyetemválasztásban mindenképp. Fontos szempont, hogy szép épületbe járhassanak az emberek. A későbbiekben, amikor már oda járnak, már kevésbé tűnik fontosnak, valahogy munkahellyé válik az egyetem, kevésbé látszik a nyílt színen ennek az identitásépítő szerepe. Ugyanakkor, bármelyik egyetemi épületet néztük meg, mindenhol azt találtuk, hogy nem maradéktalanul jók. Általánosságban igaz, hogy a kialakítás során picit kimarad belőlük az ember: tervezéskor sztereotípiára építenek, azaz arra, milyennek kell lennie az egyetemnek. De az, hogy közben mivé alakult az egyetemi ifjúság, vagy hogy milyen speciális igényeket támaszt egy adott szak, milyen különbségek adódnak a térhasználatban, nem nyilvánulnak meg. Így építenek a világban nagyon sokszor többek között óvodát és irodát is, sablonok szerint, tehát figyelmen kívül hagyva azt, mire van szüksége az egyes használói csoportoknak.
Nem találtuk azokat az emblémákat sem, amelyektől az ELTE ELTE lenne. Ez egyébként a logós virtuális ügyekben is így volt. Sok logót és címert találtunk, böngészés közben bukkantunk rá például az ELTE himnuszára is, amelyet én sem ismertem előtte, hiába tanítok itt régóta. Egyébként azért is élveztük annyira ezt a kutatást, mert egy csomó mindent megtudtunk az egyetemről. Ha valami, akkor az biztosan kiderült a kutatásból, hogy mindezeket érdemes lenne sokkal koherensebben, átfogóbban végiggondolni és kommunikálni!
Tárgyakban is tudnánk kommunikálni az ELTE-s identitást?
Természetesen, de ez valahogy nálunk még nem működik. Például, hány embert látunk ELTE-s pólóban? Nagyjából senkit. Ehhez képest az amerikai egyetemeken komplett ruházat és rengeteg kiegészítő van, egyetemi kulcstartótól kezdve a melltartóig mindent hordanak. Persze, van ELTE-s póló, bögre meg miegyéb, de ezeket mégsem használjuk. Megkapjuk őket ajándékba, és aztán otthon porosodnak. Néhányan beszámoltak arról, hogy ELTE-s pólóban takarítanak. De ennek nem az az oka, hogy az ELTE-t nem tartják nagyra, hanem ezek a külső, kívülről építő eszközök nem igazán töltik be a funkciójukat. Amikor ezt a vizsgálatot csináltuk, az egyetemi ajándékboltot is elég nehezen találtuk meg. Legalább ELTE-s tolla lehetne mindenkinek… Az ELTE Man erősítéséhez erős, átgondolt ELTE-s identitás kellene, hogy körülvegyen bennünket. Egy idő után már kabalaállatok bevezetésén gondolkodtunk. De egyáltalán: miért nincsenek olyan sportesemények ahol az ELTE hallgatói kivonulnak szurkolni az ELTE sportcsapatainak?!
Miben ragadható meg leginkább a különbség a Harvard Man és ELTE Man között?
A Harvard Man kutatás azt mutatta, hogy a diákokat életük során végig elkíséri ez az identitás, később sem szabadulnak meg tőle, de természetesen nem is akarnak. Nálunk az a gond, hogy amikor belépünk az egyetem épületébe, akkor már ELTE-sek vagyunk, de valahogy ezt nem eléggé markánsan visszük ki magunkkal, pedig ez nagyon fontos lenne…
Ez annak tudható be, hogy nálunk nincs olyan nagy, átfogó campus, ahol mindent együtt csinálnánk?
Biztosan nehezít egy kicsit ez a nem-campusos elrendezés, azt gondolom, ezen megint lehetne egy csomót segíteni. Mivel nemcsak befelé lehetne kommunikálni ezt az ELTE-s identitást, annak is megvan az előnye, hogy ilyen sok helyen ott vagyunk a városban. És hol referálnak az ELTE-s helyszínek a külvilágra? Nagyjából sehol. Vagy legfeljebb ott, ahol kezdődik az ELTE, a kapunál, ahol kinn áll a tábla, hogy „ELTE”. Elképzelhető lenne, hogy például a lágymányosi campusnál, már a villamosmegállóban utalna valami arra, merre van az egyetemünk. Jelezve a városban az egyetemhez kötődő helyszíneket, nemcsak az ELTE-sekben, de a külvilágban is kialakítana egyfajta identitást. Egyáltalán nem evidens mindenkinek, hogy Budapesten hol az ELTE, a Corvinus, vagy a BME… Ezért is jó, hogy a Kazy együttműködik a VII. kerülettel: az egyetem néha-néha kivonul az utcára, és a kerület is gyakran bemegy a Kazy-ba különböző események alkalmával. Viszont ezek a rendezvények csak alkalmi jellegűek, tehát nem állandóan vannak jelen. A helyidentitás kialakulásának az az alapja, hogy abban a közegben mozogjunk. A közegnek ügyesen kell kommunikálnia, úgy, hogy az egésznek legyen egy arculata, a logókra is érdemes nem csak marketing vagy kommunikációs eszközként tekinteni, mert többek ennél..
Rektor úr nagy bánata, hogy ő úgy érzi, mindenki inkább a saját karához érzi közel magát, nem pedig az egészhez, vagyis az ELTE-hez. A karhoz való kötődés rombolja az egyetemhez valót? Hogyan lehetne erősíteni az ELTE Man-t?
Ez egy újabb izgalmas kérdés, hogy az egyetemi egységekhez képest hogyan viszonyul az identitásom. Ha például nekem van egy IZU-s identitásom, meg egy Kazy-s, ez a kettő mégsem adja ki feltétlenül a PPK-s identitást. Továbbgondolva, az összes kar együttvéve sem adja ki automatikusan az ELTE-s identitást.
Érdemes lehet ezzel külön is foglalkozni, mert spontán nem feltétlenül alakul. Illetve alakul valami, de az így „magára hagyva” nem biztos, hogy olyan lesz, mint szeretnénk. A humán és a környezeti tényezők valamiféle célzott összekapcsolódása kellene. Mindenesetre örvendetes, hogy felmerül egyáltalán, mint gondolat, innentől ugyanis lehet vele tudatosan foglalkozni.
Fotók: Szabó Vanda
