Férfiak válaszoltak

Grecsó Krisztián és Murányi Sándor Olivér tartott közös irodalmi estet a Márton Áron Szakkollégium dísztermében október 19-én. Az est házigazdája egyetemünk hallgatója, a költő Noszlopi Botond, a moderátor pedig Mészáros Sándor, a Szépírók Társaságának elnöke volt.

A Férfiválasz című rendezvényen a két szerző mesélt legutóbb megjelent köteteikről, azok létrejöttéről, utóéletéről. Olyan, sokak által vitatott témák kerültek napirendre, mint a papi hivatás és szerelem együttélése, a megélhetési írás, vagy a hagyománykövetés kérdése a 21. században.

Murányi idén mutatta be sokat kritizált, de kétségtelenül nagy port kavaró prózakötetét Zordok, a székely szamuráj címmel. Az önéletrajzi ihletésű novellafüzérét a kéjpróza megjelöléssel illette, hiszen a harcművész Zordok életéről szól, melyből nem hiányoznak a nők és az erotika sem.

Grecsó Mellettem elférsz című családregénye tavaly jelent meg, és szintén kényes témát boncolgat; egy elfuserált család tagjainak kisiklott élettörténeteit mutatja be. A szerző egyáltalán nem követte a hagyományos családregény modelljét. Kifejtette, a konvenciók követése számára már gyanús, és ő maga sem boldogul velük. Példaként említette az esetet, mikor a Katona József Színház felkérésére írta tovább Tersánszky Jenő Cigányok című darabját. A modernség megkövetelte volna a gyors vágásokat, viszont a színházi terep erre alkalmatlan. Szerinte nem a hagyománykövetés a fontos, hanem hogy felismerhető legyen, ki írta a művet.

Kiderült, hogy a megélhetési írás sok szerzőnek okoz gondot. Bár nincs túl nagy presztízse, ha valaki női magazinokba ír történeteket, azt be kell látni, hogy ma Magyarországon pusztán az írásból nem lehet megélni. Grecsó Krisztián Krúdyt emlegette, aki annak idején álomfejtő rovatot vezetett, ahová ő maga írt megfejtésre váró álmokat kollégái feleségei nevében. A magazinokba általában fix karakterszámmal várnak előre megadott témában cikkeket, ami korlátozza az írót, viszont anyagilag kifizetődő lehet. Éppen ezért nem nézi le a Barátok közt forgatókönyvíróit sem, azt is egyfajta kihívásnak tartja.

Murányi két éve szabadúszó, mostanában irodalmi lapokban publikál. Ő még nem került olyan helyzetbe, hogy megrendelésre kellett írnia, de úgy véli, a jó harcosnak minden korban fenn kell tudnia tartani magát. Elmondása szerint, az írás és a karate is a nem létező tökéletes keresését jelenti, mert mindkettőt folyamatosan gyakorolni kell.

Arra a kérdésre, hogy folytatnák-e nemrég megjelent műveiket, mindketten nemleges választ adtak. Grecsó azzal hagyta nyitva a gondolatot, hogy leghamarabb 10-15 év múlva lát esélyt a Mellettem elférsz folytatásán dolgozni. Mindkét szerzőt több téma is foglalkoztatja jelenleg, Grecsónak a Népszabadság Hétvége különkiadásában jelenik meg írása havi folytatásokban, Murányi pedig nagybátyja bőrdzsekijének USA-ba vezető kalandos útját tervezi megírni.

Az est végén a két író felolvasást tartott, majd táncház zárta a rendezvényt.

Kép forrása: everystockphoto.com