Turbózzuk fel az agyunkat?

Évek óta lehet hallani olyan gyógyszerekről, amelyek egészséges emberekre teljesítményfokozó hatással vannak. Érdemes élni a „lehetőséggel“?

A modafilin hatóanyag felfedezése egy francia orvos nevéhez fűződik, s Franciaországban már a nyolcvanas években szedték egyetemisták az ezt tartalmazó gyógyszereket agyi teljesítményük fokozására. A helyzet azóta tovább romlott: a modafilin és számos hozzá hasonló hatóanyagot (például metilfenidátot vagy amfetamint) tartalmazó gyógyszereket (ide tartoznak a fájdalomcsillapítók, nyugtatók és ajzószerek), amelyeket eredetileg többek között a narkolepszia, az Arzheilmer-kór és hiperkativitás-zavarok (ADHD)kezelésére fejlesztettek ki, manapság azonban számos országban használja számtalan orvos, nővér, kamionsofőr, váltott műszakban dolgozó, pilóta és egyetemista.

A szerek internetes gyógyszertárakban legálisan elérhetők bárki számára. Növelik a teljesítőképességet, elősegítik a koncentrációt, jótékony hatással vannak a memóriára, és fokozzák az ébrenlétet, hatásuk tehát szinte ugyanaz, mint a testmozgásnak vagy a kávénak. Mivel azonban csak betegeken vizsgálták mellékhatásaikat, azok az egészséges emberekre nézve ismeretlenek, gyerekek esetében pedig – mivel a kutatók még nem ismerik a fejlődő agyra gyakorolt hatásaikat – beláthatatlan következményekkel járhat a használatuk.

Egy német kutatásban nyolcezer hallgató adatait elemezték, és megállapították, hogy minden huszadik egyetemista szed valamilyen gyógyszert teljesítményfokozóként. Leginkább az állatorvosnak készülők, a sporttudományok hallgatói és az orvostanhallgatók. Egy másik, Barbara Sahakian nevéhez és a cambridge–i  egyetemhez kapcsolódó brit kutatás során a hallgatók tizenhét százaléka elismerte, hogy használ gyógyszereket, a University of Manchester és a Natura közös felmérésének eredménye szerint pedig ezernégyszáz felnőttből minden ötödik szedett már valamilyen szert. John Harris, a manchester-i egyetem professzora állítja, hogy aki nem volt zseni előtte, utána sem lesz az. Amerikában a hallgatók hét százaléka él velük, egyes campusokon akár huszonöt százalék is. A szerek nem addiktívek, de rendszeres használatuk gyógyszerfüggőséghez vezethet. A „kémiailag serkentett“ tanulás tehát nem ajánlott.

Solymosi Katalin, az ELTE PPK oktatója a legnagyobb problémának hosszútávon azt látja, hogy “ha valaki azért nyúl valamilyen szerhez, mert nincs elég önbizalma, nem érzi elég hatékonynak a tanulását, szorongós, és ezzel akarja a teljesítményét növelni, akkor a pillanatnyi előnyért feláldozza a hosszútávú nyereségét. Így ugyanis nem sajátítja el azokat az eszközöket, amelyek a saját megküzdési hatékonyságát növelik. Távlatilag nem a vizsga a cél, de a szerkérdés úgy hat, mintha így lenne. A diák ilyen esetben a túlélésre rendezkedik be, nem a tudászerzés lesz a célja, így pedig nem válhat szakemberré.“

Célunk tehát a tudásszerzés kell, hogy legyen. Ehhez pedig nem kellenek szerek, mert kedvünk, belső kíváncsiságunk és a világ felfedezésének vágya hajt bennnünket. Ezek által olyan értékeket szerzünk, amelyeket később beválthatunk.