Róna-Tas Ákos előadása az amerikai felsőoktatásról

Az amerikai felsőoktatás tündöklése és hanyatlása címmel tartott előadást 2011. március 22-én az ELTE TáTK-n Róna-Tas Ákos, a Kaliforniai Egyetem Szociológiai Tanszékének oktatója.

A professzor szerint az amerikai felsőoktatás hanyatlása a nyolcvanas években kezdődött. Az egyetemi tandíjak drasztikus emelkedése miatt a hallgatók kénytelenek voltak hiteleket felvenni, így eladósodni. Róna-Tas Ákos hozzátette, hogy 2011-ben 43 állam csökkentette jelentősen a felsőoktatás kiadásait és emelte a tandíjakat. Ez többek közt azt eredményezte, hogy kevesebben iratkoztak be felsőoktatási intézményekbe. A professzor a jelenleg 220 ezer hallgatóval bíró Kaliforniai Egyetem történetén keresztül ábrázolta az amerikai felsőoktatás hanyatlásának okait, köztük a felsőoktatásra jutó állami támogatás csökkenését, az oktatás minőségének romlását, az általános költségnövekedést és az öregedő népességet említette.  Az előadás végén a válságból való kiút lehetőségeiről is szó volt. 

A teljes cikk: www.kp.elte.hu