A 2021-es évhez hasonlóan az ELTE női és férfi csapata is megnyerte a futsal MEFOB-ot!
A tavalyi győzelem után a lányok egyből a négyes döntőbe ugrottak, hiszen kiemeltként szerepeltek az idei kiírásban. A tavalyi csapatunk teljesen kicserélődött és egy új csapat mellett néhány rutinos játékossal vártuk a TE elleni elődöntőt. Az esélyek nem mellettünk szóltak, hiszen a lányok szinte ismeretlenként, először találkoztak egymással, de a bemelegítés során kiderült, hogy idén is egy jó szellemiségű, tehetséges csapat gyűlt össze. A döntő előtti hétvégén súlyos térdsérülést szedett össze csapatkapitányunk, Gelb Mónika, akinek ezúton is gyors felépülést kívánunk!
TE – ELTE Budapest 3–4
G.sz.: Hadas Panna, Králik Fanni, Dénes Viktória, Sovány Liza
A tesisek esélyesként kezdték a találkozót, de az 5. percben fordult a kocka és átvette az ELTE a kezdeményezést. Meggyőző és stabil játékunkra Hadas Panna gólja tette fel a pontot, ami kicsit megzavarta a csíkos mezeseket. Ennek köszönhetően Králik Fanni és Dénes Viktória is betalált a TE kapujába, amire csak egy góllal tudott válaszolni a budapesti vetélytársunk. A második félidőt Sovány Liza bombagólja nyitotta, ami túlzottan megnyugtatta lányainkat, és kicsit ráültek a vezetésre. Ezt ki is használták Baloghék, és az második félidő második fele már az övéké volt. Ekkor Móczik parádéja elengedhetetlen volt, és szerencsére Fortuna is velünk volt, aminek köszönhetően végül 4–3 győzelmet arattunk. Ezt hatalmas fegyverténynek gondoljuk, hiszen a TE idén a Lodz-i EUG egyetemi játékokon fogja Magyarországot képviselni.
Móczik Alexandra, női csapatunk olasz légiósa értékelte az elődöntőt: Egy megfiatalodott csapattal vágtunk neki a négyes döntőnek, és annak ellenére, hogy most jatszottunk együtt először, jól működtünk együtt a pályán. A nálunk esélyesebb TE legyőzése mindig nagy fegyvertény!
A mérkőzés felvétele ITT megtekinthető.
PTE – ELTE 1–3
G.sz.: Hadas Panna, Wiesner Dalma, Rigó Nikolett
A második találkozón a történetükben először döntőző PTE csapatát fogadtuk, akik az EKKE-t múlták felül egy küzdelmes meccsen. A találkozót mi kezdtük jobban, azonban a csapatok csak helyzetekig jutottak mindkét oldalon, így a félidő 0–0-val végződött. A vezetést a második játékrész elején sikerült megszereznünk, egy labdavesztést követően ismét Hadas Panna büntette az ellenfelet elsőként, ahogy az elődöntőben. A mérkőzésen továbbra is domináltunk, a Pécs a kontrákra rendezkedett be, de játékunk akadozott, érződött az előző napi rangadó a lányok lábában. Azonban az első gól után nem sokkal jött a második találatunk is, Wiesner Dalma, a Tolna futsalcsapatának kiválósága rezgette meg egy gyönyörű támadás után a pécsi hálót. Az utolsó találatunkat Rigó szerezte, aki Dénes szemfüles passzát váltotta gólra, egy szögletet követően. A mérkőzés végére nagyon elfáradtunk, a végig kiválóan focizó debreceni vendégjátékosunk, Nagy Anikó sem tudta már azt a tempót diktálni, mint a mérkőzés elején, és magunkra húztuk a Pécset. Egy szépítő találat után ismét Mócziké lett a főszerep, kiváló védésekkel vette ki a részét a csapat győzelméből a mérkőzés utolsó részében.
A rendezvényen a lányokról csak szuperlatívuszokban tudunk beszélni, hiszen első futsalmeccseiket játszották közösen, és bízunk benne, hogy a következő években még sok szép közös élményt élünk meg együtt. Ezúton szeretnénk megköszönni a DEAC közreműködését, akik két kiválóságukat, a válogatott kerettag Nagy Anikót és Sovány Lizát a csapat segítségére bocsájtották, Anikó pedig kiváló teljesítményével a torna játékosa címet is hazavitte.
Králik Fanni, a csapat kapitánya értékelte a döntőt: „A Pécs elleni mérkőzés nehezebb volt, mint vártuk. Az első félidőben nem is nagyon tudtunk helyzetet kialakítani, inkább távoli lövéseink voltak. Megbeszéltük félidőben, hogy több elmozgásra lesz szükség ahhoz, hogy helyzetet tudjunk kialakítani. A második félidőben pedig a megbeszélt taktikával jóval több helyzetünk adódott, amelyből hármat be is rúgtunk. Összességében izgalmas döntő volt, örülök, hogy győzelemmel zártuk a MEFOB-ot!”
A csapat tagjai:
Koncz Eszter Bernadett / PPK – sportszervezés /
Lehóczki Noémi / PPK – pszichológia /
Vida Laura / GTK – kereskedelem és marketing /
Wiesner Dalma / PPK – sportszervező /
Móczik Alexandra Cintia / PPK – Rekreáció MSc /
Soós Gréta / BTK – magyar–portugál tanár /
Sovány Liza / DE BTK – Politikatudományok (vendégjátékos) /
Hadas Panna / IK – programtervező informatika /
Králik Fanni / PPK – sportszervező /
Dénes Viktória / PPK – sportszervező /
Rigó Nikolett / PPK – sportszervező (Bsc) /
Nagy Anikó / DE BTK – Politikatudományok (vendégjátékos) /
A mérkőzés felvétele ITT megtekinthető.
A lányokkal ellentétben a fiúk egy hosszú, 6 meccses csoportküzdelem, továbbá egy nyögvenyelős Corvinus elleni negyeddöntő után kerültek a négyes döntőbe. A fiúk meneteléséről itt még többet olvashattok.
ELTE Budapest – EKKE 8–3
G.sz.: Diós Péter 2, Bartucz Martin 2, Puskás Bendegúz, Kupás Vendel, Tarpai Dániel, Boros Roland
A döntőt kettős előjelekkel vártuk, hiszen biztosan nem számíthattunk Szekér Zoltánra és Gémesi Áronra, csapatunk két húzóemberére. Az EKKE a BME 10–1-es kiütésével került a legjobb 4 közé, tudtuk, hogy kiváló játékosok ellen mérkőzhetünk meg a döntőbe jutásért. Az elődöntőben egy szoros meccsre volt kilátás, azonban ilyen kimenetelre senki se számított szerintünk sem egri, sem budapesti részről. A meccset az első sorunkkal, Bencsik – Tarpai – Boros – Várkonyi összeállításban kezdtük, de az áttörést a második Diós – Bartucz – Kupás – Károly négyes hozta. Diós és Bartucz kiváló játékával sortűz alá fogtuk az egrieket, és a várvédőktől eltérően ők nem tudták tartani kapujukat és egy 6–0 félidőbe futottak bele. Már az első játékrészben elkezdtük beforgatni a rutintalanabb Szenyán – Puskás – Bartha triót, akik biztató játékkal rukkoltak elő. A második játékrészben már a döntőre való pihenés és az 5–4 játékhelyzetek gyakorlásáé volt a főszerep, és a találkozót végül 8–3-ra megnyertük.
Diós Péter nyilatkozata: „Érződött a meccs előtt, hogy szeretnénk bejutni a döntőbe, ami a játékunkon is látszódott. Az egész csapat remekül állt hozzá, és az első gól után egészen felszabadultan játszottunk, ami egy fölényes első félidőhoz vezetett. A második félidőben kicsit visszaesett a teljesítményünk, az ellenfél is feljavult, érdekessé téve a második játékrészt. Azonban volt tartásunk, és a szerényebb második félidő ellenére mi jutottunk a döntőbe.”
A mérkőzés felvétele ITT megtekinthető.
ME – ELTE Budapest 2–3
G.sz.: Boros Roland, Várkonyi Barnabás, Bencsik Gergő
A házigazdák ellen, tudtuk, szörnyen nehéz dolgunk lesz, és ez nem is volt másképp. A miskolciak erőltették a fizikai játékot, sok kapura lövéssel, az ELTE pedig labdatartásra rendezkedett be. Ennek köszönhetően az első félidőben végig domináltunk, és sok helyzetet alakítottunk ki, de a miskolciak hálóőre rendre a helyén volt. A gólgyártást Várkonyi álompasszából Boros Roland kezdte, aki félfordulatból talált a hazai hálóba. Az első játékrész derekán egy megpattanó lövés járt túl a kiválóan védő, ám kevés futsal tapasztalattal rendelkező Boros Ádám eszén, így 1–1-gyel fordultak a csapatok. A második játékrészben egy kapu előtti kavarodás után Bencsik elé pattant a labda, ő nem hibázott, nálunk volt az előny, de nem sokáig. Varga László az ME csapatkapitánya és az NB2 futsalbajnokság góllövőlistájának vezetője zörgette meg a hálót, egy kiváló szögből leadott lövés után. Közeledett a mérkőzés vége, a hangulat kezdett parázzsá válni, a csapat pedig fáradt, így próbáltunk kicsit a dominanciából visszavenni és a pontrúgásokra helyezni a hangsúlyt. Várkonyi egy egyéni akció után, szögletből, a kimozduló kapus mellett fineszes megoldással a rövidbe helyezte a labdát a mérkőzés vége előtt két és fél perccel. A meccs vége már az ME-é volt, nagy küzdés után szerezte meg a csapat a MEFOB-győzelmet a miskolci oroszlánbarlangban. Ez a szív diadala volt!
Az egész döntőn nyújtott kiváló teljesítményének köszönhetően Tarpai Dániel lett a torna legjobb játékosa.
Boros Roland nyilatkozata: „Egy nagyon jó hangulatú torna végén a házigazda Miskolci Egyetem csapatával mérkőztünk meg. Az esélyek nem nekünk kedveztek, hiszen sok hiányzó volt nálunk, valamint a hazai pálya előnye is megvolt az ellenfélnek. A miskolci csapatban NB2-es nagypályás játékosok is játszottak, így véleményem szerint még értékesebb a győzelmünk! Jövőre is meg szeretnénk megnyerni a bajnokságot, és így rendhagyó módon sorozatban negyedik alkalommal elhódítani a trófeát.”
A mérkőzés felvétele ITT megtekinthető.
Az utóbbi évek kiemelkedő teljesítményének köszönhetően – utolsó 3 szezonban nem talált legyőzőre férfi csapatunk – az ELTE benevezte csapatunkat az EUG-ra, azaz az Európai Egyetemi Játékokra. A csapat számára ez egy kiemelkedő lehetőség, hiszen nemzetközi porondon mutathatják meg magukat a srácok, és bízunk benne, hogy helyt tudunk állni a nívós mezőnyben a kontinens legjobb egyetemi csapatai között.
A csapat tagjai:
Oswald Dániel / ÁJK – jog /
Boros Ádám / PPK – rekreáció /
Tarpai Dániel / PPK – sportszervező /
Várkonyi Barnabás / csapatkapitány / PPK – sportszervező/
Bencsik Gergő / PPK – sportszervező/
Károly Bálint / GTK – nemzetközi gazdálkodás /
Szenyán Roland / PPK – rekreáció /
Márki Dániel / PPK – sportszervező/
Boros Roland / PPK – rekreáció /
Puskás Bendegúz / TTK – földrajz /
Bartha Milán / GTK – pénzügy-számvitel/
Bartucz Martin / PPK – rekreáció /
Kupás Vendel / TTK – matematika mester /
Diós Péter / PPK – sportszervező/
A tavalyi évben fordult elő először, hogy egy egyetem két futsalcsapata is elhódítja az első helyet a MEFOB-on, azonban a dupla címvédés páratlan az egyetemi országos bajnokságok történetében. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy hazánkban ez nekünk sikerült először.
Köszönünk szépen minden támogatást a BEAC, illetve az ELTE számára, nélkülük ez nem sikerült volna!
Forrás: BEAC