Taroltak az ELTE sportolói a MEFOB FESZT-en

Idén május 19–22. között, Miskolcon egy teljesen új formában rendezte meg a MEFS az egyetemi országos bajnokságok döntőit, ahol az ELTE csapatai összesen 9 arany, 5 ezüst és 3 bronzérmet szereztek.

A 2022-es MEFOB Fesztiválon az ELTE női és férfi futsalcsapatai is megvédték MEFOB bajnoki címüket. Női csapatunk a döntőben 3–1-re győzte le a Pécsi Tudományegyetem csapatát, míg a férfiaknál a Miskolci Egyetem ellen vívott, végletekig kiélezett döntőben, az utolsó percekben lőtt góllal győztünk! A végeredmény 3–2 az ELTE javára.

Női kosárlabdában az elődöntő során az ELTE csapata bravúros játékkal győzte le a tavalyi MEFOB győztes Testnevelési Egyetemet. 

A döntőben a Széchenyi István Egyetem csapatával találták szembe magunkat a lányok ahol egészen a 2. negyed közepéig még 20 ponttal vezettek. A félidő hajrájában azonban magára talált az UNI Győr, majd fordítani is tudott a győri együttes, és megnyerte mérkőzést, illetve az egyetemi bajnokságot. Lányaink így a tavalyi ezüstérem után ismét a dobogó második fokára állhattak fel!

Az ELTE férfi vízilabdacsapata a nyolcaddöntő során 13–10-re győzte le a Semmelweis Egyetem csapatát, a negyeddöntőben azonban a Debreceni Egyetem egy pont különbséggel győzelmet aratott csapatunk felett. A helyosztók során az ELTE csapat végül a 8. helyezést szerezte meg.

ATLÉTIKA

Férfi versenyszámok:

400 méter futás: 

  • Bencsik Ádám: 1. helyezés

400 méter gát:

  • Bencsik Ádám: 1. helyezés

800 méteres futás:

  • Kasoly Benedek: 2. helyezés
  • Pop Leonardo: 5. helyezés

1500 méteres futás:

  • Kasoly Benedek: 2. helyezés
  • Szabó Milán: 12. helyezés

5000 méteres futás:

  • Vásárhelyi Máté Dávid: 4. helyezés

4×100 méter váltó:

  • ELTE: 1. helyezés

Hármasugrás:

  • Papp Bence: 2. helyezés

Női versenyszámok:

100 méter futás:

  • Bathó Borbála Dorka: 3. helyezés

100 méter gát:

  • Kiricsi Berill: 3. helyezés

200 méter futás:

  • Bathó Borbála Dorka: 4. helyezés

4×100 méter váltó:

  • ELTE: 2. helyezés

4×400 méter váltó:

  • ELTE: 3. helyezés

5000 méter gyaloglás:

  • Csörgő Dóra: 2. helyezés

Hétpróba:

  • Szűcs Szabina: 1. helyezés

Az atlétika MEFOB-on intézményi pontversenyében szintén az ELTE végzett az első helyen 159 ponttal.

Simon Gábor, a BEAC igazgatója az eseményt követően elmondta, hogy „az elsőként megrendezett MEFOB FESZT hatalmas élmény volt minden egyetemista sportolónak! Köszönjük a MEFS és a Miskolci Egyetem profi szervezését! Az ELTE csapatainak szereplése pedig magáért beszél, nagyon profi csapataink voltak minden sportágban. Ezúton is köszönjük a felkészítő edzők és a BEAC szakosztályok kollégáinak munkáját. Az ELTE támogatásának köszönhetően férfi futsalcsapatunk friss magyar egyetemi bajnokként mutathatja meg magát európai színtéren is a nyár folyamán Lodz városában!”

A fantasztikus sporteredmények mellett Szabó László, a BEAC korábbi alelnöke a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség Hajós Alfréd Arany Emlékplakettjét vehette át a magyar egyetemi sport fejlesztése érdekében végzett munkája elismeréseként.

Forrás: BEAC

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]