Közeleg a 2021-es csörgőlabda MEFOB!

November 26-án második alkalommal rendez csörgőlabda országos döntőt az ELTE és a BEAC.

A torna célja, hogy lehetőséget adjon az integrált sportolásra, népszerűsítse a csörgőlabda sportágat, illetve elősegítse a fogyatékkal élők felsőoktatásbeli sportjának fejlődését. Az ELTE Inkluzív Sportnapok csörgőlabdakupáiból kinövő országos bajnokság – a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség, a Magyar Kézilabda Szövetség, a HÖOK, a Nemzeti Sportközpontok, az ELTE Speciális Hallgatói Ügyeket Támogató Iroda (SHÜTI) és a BEAC együttműködésével – a Tüskecsarnok egyetemi tornatermeiben kerül megrendezésre.

Akár teljesen kezdők is nevezhetnek a tornára, hiszen a délelőtt folyamán felkészülésre, gyakorlásra is lesz lehetőség, majd a megnyitót követően éles helyzetben bizonyíthatnak az egyetemisták. Az eseményre bármely magyarországi egyetemi és főiskolai csapat nevezhet koedukált csapatot. Fontos, hogy minden csapat köteles legalább egy látássérült játékost nevezni!

Pótnevezés, helyszíni nevezés nincs, a nevezési határidőn túli nevezéseket a szervezők nem tudják elfogadni.

Az eseményen való részvételhez érvényes védettségi igazolvány szükséges.

A nevezés határideje: 2021. november 18. A nevezési lap a szervezes@beac.elte.hu ímélcímre küldendő.

Programterv:

  • 8.00–10.00: Gyakorlási lehetőség
  • 10.00–10.30: Megnyitó
  • 10.30–: Mérkőzések

A bajnokság lebonyolításáról legkésőbb a torna napját megelőzően öt nappal korábban kapnak a résztvevő csapatok értesítést a nevezett csapatok függvényében.

Helyszín: Tüskecsarnok, egyetemi tornatermek – 1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 7.

A versenykiírás, a nevezési lap, a szabálykönyv és a Facebook-esemény az itt közölt linkeken található.

Hogy hogyan is kell elképzelni a csörgőlabdázást? Az alábbi rövid videóból kiderül:

Forrás: BEAC

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]