Tanévkezdő Sportkampány 2020

ELTE-s gólyaként most még lehet, hogy úgy érzed, hogy nem fogsz kiigazodni az egyetemi élet sokoldalúságában. Ezért is indul el a BEAC, az egyetem sportegyesülete a Diákhitel, az ELTE és a VIWA Vitaminwater támogatásával egy lelkes, fiatal csapattal, hogy személyesen mutassák be az egyetemi sportolási lehetőségek széles tárházát.

Bár idén a járványhelyzet miatt gólyatáborokra nem kerül sor, a kari Orientációs Napokon idén sem hagyunk benneteket sport nélkül!

Az egyetem sportszervezőivel és sportösztöndíjasaival karöltve augusztus vége és szeptember eleje között összesen 9 kar és intézet Gólyanapjaira látogat el a BEAC, bekapcsolódva az egyes karok sportnapjaiba. Bemutatók, vetélkedők, vadonatúj ELTE Sportkisokosok, nyereményjáték, ajándékokVIWA Vitaminwater frissítők, és rengeteg közös mozgás is szerepel a programok között.

Ismerjétek meg az ELTE sportéletét az Orientációs Napok során, így már a tanév kezdése előtt kiválaszthatjátok, mit sportolnátok szívesen az egyetemi évek alatt!

Tanévkezdő Sportkampányunk 2020-as állomásai:

augusztus 26. (szerda) – TÓK

szeptember 1. (kedd) – IK

szeptember 1. (kedd) – PPK

szeptember 3. (csütörtök) – BGGYK

szeptember 3. (csütörtök) – ÁJK

szeptember 4. (péntek) – BTK

szeptember 5. (szombat) – TTK

szeptember 5. (szombat) – TáTK

HAMAROSAN – GTI

A kampány lezárása a szeptember 7-11. között megrendezésre kerülő ELTE Sport7, ahol közel 40 sportágat próbálhat ki ingyen az ELTE valamennyi hallgatója és dolgozója.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]